F1 2018 Magyar Nagydíj – csütörtök, avagy: “Mikor engednek be b*zmeg?”

Az idei lesz a 33. Magyar Nagydíj a Forma-1 történetében, ami egy olyan kis országnak, mint a mienk, rendkívül nagy megtiszteltetés lehet, hiszen mi voltunk az első ország, amely fogadhatta a száguldó cirkuszt a Vasfüggöny mögött, és ezzel úttörőként vittük előre Kelet-Európába az F1-et. De akkor kezdjünk is bele a történetbe…

Már hetedik alkalommal van szerencsém kilátogatni a Hungaroringre, amikor az F1 idelátogat kis országunkba. A versenyrendezés az elmúlt években, mint így belső érzéseimből kiindulva, eléggé hullámzóra sikerült már csak annak tükrében is, hogy hányan látogattak ki a versenyekre. Maga a versenyhétvége három napos, ám van a csütörtöki médianap, amit nyugodtan hívhatunk nulladik napnak is, az események tömkelegét tekintve.

Anno a kétezres évek elején Magyaroszágon volt először attrakció, hogy a médianappal egyidejűleg azok a nézők, akik jegyet váltottak a versenyre, bemehetnek a boxutcába és megtekinthetik az ott dolgozó csapattagok százait, amint mindennapos feladataikat végzik el a nézők szeme láttára. Akkora sikert hozott ez az esemény, hogy már lételemévé vált a versenyhétvégéknek, és évről évre többen látogatnak ki a csütörtöki napon a Hungaroringre, hogy a nagyérdemű közelről is szemügyre vegye azokat az autókat, amik csak úgy elsuhannak az ember szeme előtt. Erről a boxutcabejárásról lesz most szó, így hát kezdjünk is bele!

20180726_171807
Idén is több ezer érdeklődő látogatott ki a pályára csütörtökön.

A pálya megközelíthetősége enyhén szólva is elég ergya, ha az embert nem áldotta meg a szerencse azzal, hogy saját személygépjárműve lehet és azzal óhajtana kilátogatni, az autópályáról kényelmesen lehajtva a pályára. Az olyan egyszerű embereknek, mint én is vagyok, marad a HÉV, meg a busz. Én a HÉV-et választottam, miután a Gödöllőn lévő szállásomhoz ez a tömegközlekedés esik a legközelebb.

Egyesek azt híresztelik,  hogy Mogyoródról sokkal gyorsabb eljutni a pályáig, mint egyéb környező településekről. Megsúgom, hogy az én tempómban és a bejutást elnézve ez nem igaz! Szilasligetet kell választania annak, aki még gyalog, ámde élhető időn belül el akar jutni a Ringre. Uszpe 40 perc a szilasligeti HÉV megállójától a 8-as kapuig, míg ugyanez a táv Mogyoródról 45 perc! Node, ez csak csütörtökre érvényes. Aki ezután is Mogyoródi HÉV-től akarna eljutni a Hungaroringre, és a 4-es, 5-ös, 6-os vagy 7-es kapun tud csak bemenni a pályára a hétvége későbbi részében, az gondolja meg kétszer is Szilasligetet, mert onnan csak nyílegyenesen odavezet az út, 20 perc alatt, míg a másik irányból meg kell kerülni a fél pályát, ami ugye idő és energia.

letöltés
Kicsit kicsi, kicsit savanyú, de a mienk!

Az ember egy meleg nyári napon ajánlott, hogy elég vizet fogyasszon. Ha esetleg megfáradtak, akkor frissítőként fogyaszthatnak a pályán kívüli árusoktól. Mindössze 600 Ft egy fél literes mentes víz, 700 a négy deci sör. Ha esetleg valaki megéhezik, az fogyaszthat kolbász, sült krumplit és mellé egy salátát is, és mindezért csak 15 000 (azaz: tizenötezer) forintot kérnek! Kihagyhatatlan ajánlatok! Pénztárcánkba mélyen belenyúlni tessék ilyenkor, mert ezek az árak.

62627_499143_1000x700
Nem magyar pénztárcára szabott árak a Hungaroringen.

Miután ettünk-ittunk, érdemes beállni a sorba. Én beálltam pontban 13:00-kor, és rosszabb volt a helyzet, mint a szardíniáknak egy konzervdobozban. Ezt tessenek megfejelni még a 40 fokos tűző nappal és egy óra egy helyben toporgással. Felejthetetlen élmény!

Az idei évben kicsit megreformálták a boxutcába való beengedést. Eddig úgy volt, hogy (aki kapja marja esetet nézve) az elől állok nyertek, futottak a boxba és megálltak kedvenc csapataik boxai előtt, ezzel eltorlaszolva a haladni kívánók előtt az utat. Most a beengedés fázisa során színes karszalagok segítségével csoportokra osztottak bennünket, hogy 15 percenként indítsanak újabb hullámot, ezzel enyhítve a dugulás okozta kockázatokat. Igen ám, de a boxba csak 16:00-tól lehetett bejutni, én és még vagy 5000 ember már két órával előtte ott szobroztunk a lelátón, várva a piros lámpák kialvására, amikor is a sok rendőr jelet adhat számunkra és elrajtolhatunk a boxok felé, a fentebb említett dugulást előidézni.

Egy ilyen várakozás során a hagulat remek, és lekes szurkolók tömkelege kezd énekelni különféle dallamokban néhány mindenki álltal ismert dalt. Ilyenkor felcsendül a „KIMIII RAIKKÖÖÖNEN, KIMI RAIKKÖNEN”, vagy az „OLÉ, OLÉ-OLÉ-OLÉ, VETTEL! VETTEL!” örök klasszikusa. Mámorító hallgatni, ahogy a sörszagtól már vagy az elmúlt négy órában bűzölgő külföldiek mennyire jól tolják az ipart.

Ebben a felfokozott hangulatban egy nagyon kedves magyar embertársunk már nem bírta a hosszas várakozást, és a pont előtte álló biztonsági őrnek a szájpadlásába mászva kérdezte meg ezt a nemes kérdést:

„MIKOR MEHETÜNK MÁR BE, B*ZDMEG?”
Ferrari pólós csávó, 2018

Miután 16 órát ütött az a bizonyos és a piros lámpák kialudtak, ott szerintem a legtöbben Usain Boltot megszégyenítő sprinttel iramodtak meg, egyszerre több száz ember azért, hogy bejusson minél hamarabb. Bevallom, én még vagy 2-3 embert fel is löktem, de személyi sérülés nem történt, így haladtam tova.

20180726_161557
Gyulám nézi a sok embert, hogy még is miért nem haladnak.

A boxutcalátogatás alkalmával visszafele haladunk a célegyenesben, majd csak ezután fordítanak meg bennünket a boxban, és ott indulhat a menet. Szokásos kommentátoraink a helyszínen, Czollner Gyula és Várhegyi Ferenc szórakoztatta a közönséget még a stand-up comedy-t is megszégyenítő módon, valamint hívta fel „A Ferrari boxa előtt álló 1000 ember figyelmét, hogy haladjanak tovább” mert úgy sincs itt  sem Vettel, sem pedig Räikkönen és csak feltartják a sort.

A box csodálatos atmoszférája abban rejlik, ahogy a csapattagok dolgoznak, viszik az autóikat a boksz egyik végéből a másikba, közben pedig az emberek tátott szájjal bámulják őket és nézik, hogy „ezdeszép” meg „húdeklassz”. Ilyenkor amúgy az ember rá tud csodálkozni az autók igazi színére és hangjára, amit a TV nem ad vissza. A McLaren papaya narancsa, a Toro Rosso lilája, de még a Sauber fehére sem az az átlagos szín, amit látunk. Igazán kirívóak, mint a páva, mikor kimereszti farktollait, úgy csillognak ezek az F1-es autók élőben! Szavakkal szinte leírhatatlanul gyönyörűek!

20180726_161721
Marcus Ericsson autója várja a sorát az FIA ellenőreinél.

Általában nem sok pilóta jelenik meg a boxoknál, de a szerencsésebbek találkozhattak Daniel Ricciardóval vagy akár Esteban Oconnal, akik az interjúkat követően kiköszöntek a nézőknek!

20180726_165140
Daniel Ricciardo ad interjút a saját boxa előtt.

Összegzésképpen:

  1. Érdemes autóval kilátogatni csütörtökön!
  2. Vigyünk magunkkal elegendő folyadékot és ételt!
  3. Érkezzünk korán!
  4. Gyönyörködjünk a látnivalókban!
Fotók: Száraz Szilárd / Grand Prix Zóna
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.