F1 2018 Rolex Magyar Nagydíj – Szombat – Ess eső, ESS!

Azt mondják a hétvége legfontosabb napjához érkezett a 33. Magyar Nagydíj! Mint azt már számtalanszor a szánkba rágták már több helyen is, hogy a pole pozíció kulcsfontosságú szerepet tölt be a Hungaroringen.

Névtelen.png

Baungartner Zsolt repeszt a kétüléses F1-es autóval!

Nem értem miért mondják ezt, hiszen csak 14 alkalommal nyert az, aki az első rajthelyről indult kis hazánkban. Ez kevesebb mint a rendezett nagydíjaink fele! Ráadásul, volt olyan futam, amikor az utolsó körökben is öldöklő csata folyt a győzelemért, vagy éppen olyan is volt, hogy a 14. helyről nyerjen valaki. Nem szabad itt leírni kérem szépen ezt a helyszínt, mert amint ezt megteszik visszaüt, de akkorát, hogy még évekig emlegetik az adott futamot!

Az előző nap megígértem nektek, hogy beszámolok a beléptetésnél történő eseményekről is, így betartom a szavamat. A mai napon tudtam, hogy nem úszhatom meg a motozás a biztonsági őröktől, mert hát ahogy a mondás tartja: „A szabál az szabál!”. Felettébb érdekes egyéneket fogtak be arra a feladatkörre, amit amúgy nem túl nehéz lenne elvégezni, de sikerült valahogy még is csak elrontani a dolgokat! Kezdem azzal, hogy az elmúlt két napban is megfelelő mennyiségű folyadékkal rendelkeztem, hiszen (és itt elnézést az durva szóhasználatért), de a f*szom fogja megvenni 600 Ft-ért a hideg csapvizet, csak azért, hogy több palackba tudjak vizet tölteni magamnak, és a redva egye meg a minimum 10000 Ft-ért való evést, ha jól akar lakni az ember a 40 fok melegben, a tűző napon.

Természetesen, a kedves felülvizsgálóbizottság nem engedett be, mert a 2 db paradicsom, 1 db paprika, 1 db barack és 1 db szendvics, megfejelve 1,5 l vízzel elegendő ahhoz, hogy (és itt idézem a Jabba női változatát megtestesítő hölgyet):

„Ez elég ahhoz, hogy kész pikniket tartsak a lelátón, és ezzel rontsam az üzletet. Meg kéne venni bent az ételt, mert így tönkrementnek az emberek, akik a maga kedvéért vannak itt versenyezni.”

Női Jabba beléptető, 2018

Két dolgot utálok a legjobban, ha hülye emberek okoskodnak és olyan dolgokat mondanak, aminek semmi, de semmi köze egymáshoz. Most ezzel sikeresen felhúztak már kora reggel annyira, hogy legszívesebben kinyomtam volna a nő szemét. Legalább annyi emberség lett volna benne, hogy „jólvan te.. megértem! Mennyé, majd legközelebb számolunk”, de ha találkozott valaki már NAV-os, idősödő nővel… akkor el tudja képzelni milyen is ez. Kénytelen voltam megenni a gyümölcseimet és zöldségeimet, majd odamentem egy másik emberhez, aki egy pillantást se vetett rám és mehettem is be. Abban a pillanatban vertem volna bele a fejem a falba, hogy hogyan foghattam ki azt a felettébb érdekes teremtést.

f.png
A FanZone elengedhetetlen emberei a színpadon is szórakoztattak bennünket!

Miután bejutottam, indultam a FanZone-ba, játszani! Reakció készség volt a soron, ahol lehetett tesztelni, mennyire jó a térlátásom, és a láb-kéz koordinációm egyben. A feladat az volt, hogy egy hatalmas kormánykeréken, aminek a kijelzőjén megjelennek jelek, nyomjak meg adott gombokat, megadott időn belül. Ezért pontokat kapunk. Nem mondom, igyekeztem jól teljesíteni, hiszen a fődíj itt egy aláírt póló egy általam választott versenyzőtől! Pont előttem lévő srác rakta le az etalon pontszámot, 5300 feletti eredménnyel és átlag 1,7 másodperces gomblenyomási átlaggal. Míg figyeltem, ahogy játszik, rájöttem, hogy a játék nem random adja ki a lenyomandó jeleket, hanem mindig ugyan abban a sorrendben (csalás vagy csak ámítás?). Megpróbáltam megjegyezni, de híresen rossz a rövidtávú memóriám, ha gyorsan kell dolgokat időre megjegyezni. A pontszámom ennek ellenére 3600 felett volt elsőre, ami bőven jobb, mint az átlag, legalább is a srác elmondása szerint, aki vezényelte ezt a cuccot. Másodjára már 4000 felé keveredtem, de itt már akkorára nőtt a sor, meg kezdődött is a Bottas sóműsor, úgyhogy el kellett hagynom a terepet.

Valtteri Bottas sóműsora. Szujó Zoltán igazán kitett magáért, hogy felpakoljon mindenkit mielőtt a finn kb. 10 percig ha látható volt testközelből a nagy színpadon, és válaszolt néhány szokásos, mindenki által, akár fejből is elmondható sablonkérdésre, sablonos válaszokkal együtt. De legalább elkaptam egy ingyen pólót és egy ingyen sapkát, amit dobáltak nekünk közben, amiért szerintem egy 5 éves kislányt és egy 60-as éveiben járó nagymamát is félrelöktem. Totál megérte!

37932947_1943501522362915_1580049018577223680_n.png
Bottas lelkesen válaszol Zoli előre megírt kérdéseire.

Ezután jött a nagy esemény, a harmadik edzés, majd ezt követően az időmérő. Továbbra is a Ferrari tűnt az etalonnak, és érdekes módon a harmadik edzésre feljavuló Mercedes pilótákról, és jelentősen visszaeső Red Bull pilótákról szólt a fáma főképpen. No meg arról, hogy lesz-e eső az időmérőre! Erre a kérdésre mindenki tudja már a választ, hogy lett. De olyan eső, hogy azt öröm volt nézni! Ez a tipikus „szenvedős” esővel indult, majd elállt a dolog. Mire elkezdődött a Q1, tulajdonképpen a nagyja annak felszáradt. Ekkor nagyon párás levegő volt, amit csak azután vettem észre, hogy úgy voltam mindenütt vizes, hogy nem áztam el. Majd jött a nagyobb zuhé is! Barátaim érdeklődtek, hogy nem féltem én ott kint? Hát őszintén szólva ott senkit sem érdekelt, hogy éppen most szakad, vagy szemerkél. Mindenki élvezte, amit lát, és az izgalmak a tető fokárra hágtak, pedig voltak olyan PERCEK, amikor nem volt semmi a kivetítőkön, mert elment az adás a villámok miatt.

jmOri0iT1Ptf8fVfP8-QroZSNrPaChuYN0S3dJtvu38.jpg
Gasly és Hartley is a legjobb eddigi időmérős eredményüket érték el!

Természetesen a Mercedes első sora csodaszámba ment, főleg az előzményeket nézve. A Red Bull keservesen megjárta, és a Ferrari is kapott egy gyomrost, de holnap szabad a gazda a gumiválasztást illetően, így érdekes lesz ki-min rajtol, mert várható a futam ideje alatt is kiadós eső! A Toro Rosso 2016 óta először verte meg az anyacsapatot időmérőn, és Esteban Ocon elmondhatja magáról, hogy bármely csapatnál versenyzett is eddig az F1-ben, az csőd(közel)be is ment.

A napot egy kis F2 és GP3 versenyek zárták. Az F2 a vizes pályán, ám felszáradó körülmények között meglepően nagyon izgalmas volt, hiszen már azt lehetett hinni, hogy Sette Camara ez behúzza, majd jött Norris és adott 10 másodpercet csapattársának is, miután a fél mezőnyön átgázolt, de végül a száraz pályán is remekelő Nyck de Vries nyert!

rff.png
Az F2-ek futama igazán felejthetetlenre sikerült szombaton!

A holnapi nap kiadós lesz, így érdemes kialudni mindenkinek magát! Nem tudom ki, hogyan alszik el, de azt mondják, hogy a bárányszámolás segít ebben. Én azt mondom, hogy az eddig a 3 nap alatt legyalogolt, összesen 30 km után maximum én a vízhólyagokat fogom számolni a lábamon… Egyet remélek, hogy a holnapi futam lesz legalább olyan izgalmas, mint az időmérő volt! Ess eső, ESS!

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.