A skót pilóta 1995 végén kénytelen volt elhagyni a bajnoki címekre törő Williamset, és aláírt az abban az évben még vergődő McLarenhez, mely a Mercedes motorokkal egyelőre nem volt elég erős ahhoz, hogy érdemben megszorítsa az élmenőket. Hamarosan azonban DC választása kifizetődött…
Coulthard rendkívül pozitívan állt hozzá a csapatváltásához, futamgyőzelmekért és később világbajnoki címekért akart harcolni újdonsült csapattársával, a finn Mika Häkkinennel az oldalán. Azonban a McLaren 1996-ban még gyenge volt, és csak néhány versenyen lehetett az MP4/11-essel érdemben harcolni az élmezőny jobb autóival. Viszont, amikor a McLaren-Mercedes erre képes volt, akkor Coulthard nem okozott csalódást: a Nürburgringen harmadik lett, Imolában vezette a futamot, és Monacóban is második lett az évtized egyik legkaotikusabb versenyén (Michael Schumacher kölcsön-sisakjában). Jó teljesítményét Ron Dennis egy szerződéshosszabbítással hálálta meg, a skót pilóta így egyelőre 1998 végéig kötelezte el magát a patinás brit csapathoz. Első mclarenes évében a bajnokság hetedik helyén végzett, 18 megszerzett ponttal.
1997-ben a McLaren óriásit lépett előre a fejlesztéseivel, a Mercedes motor pedig a mezőny egyik legerősebb erőforrásává vált. Az MP4/12-es konstrukció nem volt kiemelkedő, azonban éppen elég volt ahhoz, hogy Häkkinen és Coulthard állandóan az élmezőnyben autózzon, és egyre több és több pontot szerezzen. Az évad ráadásul kiemelkedően indult a csapat, és DC számára is: a skót pilóta megnyerte a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, így az 1993-as évadzáró után ismét győzelemnek örülhetett a wokingi gárda. Az autó ugyan erős volt, de elképesztően megbízhatatlan, ez pedig a két pilótától számos jó eredményt vett el, Coulthardtól például a Kanadai Nagydíj győzelmét. Végül ebben az évben még egyszer kijött a lépés számára: Olaszországban, a tifosi előtt magabiztos győzelmet aratott, bizonyítván a McLaren egyre növekvő erejét. Két héttel később Ausztriában második lett, majd a szezonzáró Európa Nagydíjon is ebben a pozícióban futott be (nyerhetett volna, de Ron Dennis utasításba adta, hogy engedje Häkkinent győzni). Végül a fantasztikus harmadik helyen végzett az összetettben, az előző évben szerzett pontjai számát pedig megduplázta. Amennyiben autója megbízhatóbb, az ezüstérmet is megszerezhette volna a skót pilóta.
1998-ban a McLaren ismét átalakult: Adrian Newey-t sikerült átigazolni a Williamstől, a zseniális mérnök pedig megalkotta a kilencvenes évek egyik legjobb versenyautóját, a McLaren MP4/13-ast. A wokingi csapat úgy döntött, lecseréli a Good Year abroncsait is erre az évre, és Bridgestone gumikra vált, ez pedig szintén telitalálat volt. Az ezüst-fekete versenyautók a szezon első futamán, az Ausztrál Nagydíjon még a harmadik helyezett Frentzent is lekörözték… Coulthard ezen a futamon is előre engedte Häkkinent, aki egy boxutcai félreértés miatt kapta vissza első helyezését a skóttól. Brazíliában DC újra második lett, majd Imolában végre győzni tudott. Ebben az évben azonban Häkkinen legyőzhetetlen volt, nem csak Michael Schumacher, de Coulthard számára is.
A finn pilóta házon belül ugyanis nem kegyelmezett, és első győzelmének megszerzése óta egyértelműen átvette a csapaton belüli rangsor első helyét. Coulthard kissé szenvedett, ugyan második helyek tömkelegét szerezte a szezon során, de csak egy győzelmet tudott szerezni. Harciassága, és motiváltsága is kissé csökkent 1998 során, ráadásul tulajdonképpen kiváltója volt az F1 történelmének legnagyobb tömegbalesetének Spában, és több vitatott esetnek is részese volt a szezon során. Ennek ellenére a harmadik helyen végzett a bajnokságban, és szerződése is újabb évekkel lett meghosszabbítva.
1999-ben DC kimondottan vágyott az összetett első helyére, és úgy érezte ebben az évben sikerülhet neki megszerezni az áhított címet, minden eddiginél motiváltabban készült az új szezonra. Azonban a McLaren ebben az évben bár pokolian gyors volt, az új autó megbízhatósága jelentősen leromlott, Coulthard az első négy verseny során mindössze egyszer ért célba – igaz, akkor a második lett Imolában. Nem csak neki, csapattársának sem ment annyira az év első felében, a Ferrari ezúttal kőkemény ellenfélnek bizonyult. A Brit Nagydíj azonban egyfajta fordulópont volt a bajnoki hajszában, és DC fejében is: ezen a futamon először Michael Schumacher emlékezetes balesetében kettős lábtörést szenvedett, majd Häkkinen autójáról egyszerűen leesett a bal hátsó kerék, DC pedig megnyerte a vegyes érzésekkel teli futamot. Két héttel később az Osztrák Nagydíjon azonban csapatának egyáltalán nem okozott örömöt, ugyanis a rajt után nem sokkal megforgatta az élen álló Häkkinent, majd a megörökölt első helyet és a biztosnak látszó győzelmet eldobta magától, miután nem tudott jó tempót autózni, és beragadt a lekörözött pilóták mögé, ezáltal Irvine elé került, és győzött.
Németországban ismét hibázott, Mika Salo Ferrariját eltalálta és ezzel ez a versenye is elúszott. A Hungaroringen újra második lett, majd Belgiumban a start után agresszívan beesett Häkkinen mellé az első kanyarban, és megnyerte a futamot – ezzel elvett számos pontot a bajnoki címért harcoló csapattársától. Az évad végére ismét alulmotiválttá vált, ráadásul az utolsó három futamot be sem tudta fejezni, így még a bajnoki bronzérme is elúszott. Ennél mindenképpen többet várt magától, de a szakma is csalódott benne, azonban az évad során annyira görcsössé vált, hogy az a teljesítménye rovására ment.
Az ezredfordulós szezon elején DC ismét fogadkozott, csapattársa két bajnoki címe után úgy érezte, már tényleg eljött az ő ideje a csapatnál. Az évad első felében úgy tűnt, a motivációját vesztett Häkkinent valóban “lefokozhatja” a McLaren, és Coulthardra összepontosíthatnak, miután a skót rendkívül agresszívan és motiváltan versenyzett finn csapattársával szemben. Erőt merített májusi repülőgép-balesetéből is, melyet ő és menyasszonya kisebb sérülésekkel túlélt, szemben magángépe két pilótájával, akik életüket vesztették az incidens során. Autója ismét kellően erős volt, azonban a tökéletes megbízhatóság ebben az évben is hiányzott.
A skót egészen hihetetlen feltámadása, és jó teljesítménye az Osztrák Nagydíjig tartott, mely a szezon tizedik állomása volt. Az évad ezen pontjáig három győzelmet is szerzett (Silverstone-ban, Monacóban és Franciaországban), és mindössze 12 ponttal volt Michael Schumacher mögött az összetettben. Ausztriában azonban a McLaren új frissítési csomagot vetett be, és ez már inkább Häkkinennek kedvezett, a finn ettől a ponttól kezdve átvette a kezdeményezést a csapaton belül, és a világbajnoki csatában is. Coulthard hiába szerzett több dobogós helyezést, és futott remek versenyeket, győznie nem sikerült többet a szezon során, ráadásul ismét belekeveredett egy óriási tömegbalesetbe, ezúttal Monzában. A bajnokságot végül ismét a harmadik helyen zárta, de minden eddiginél érettebb pilótává vált ebben a szezonban, akivel már a közvélemény sem egyértelmű második számú pilótaként számolt.
Az előző részt >>ide kattintva<< elolvashatjátok, a következőt pedig >>itt<< találjátok meg.
Egy válasz