November 1-jén szánjunk rá pár percet, és ezzel a rövid összeállítással emlékezzünk azokra a pilótákra, akik az életüket adták az autóversenyzésért. A következő listában azok neve szerepel, akik Forma 1-es versenyhétvégén, vagy Forma 1-es autóban ülve, tesztelés közben szenvedtek halálos sérülést, az elhalálozottak teljes névsora ennél sokkal bővebb.
Charles de Tornaco (1953. szeptember 18): a világbajnokságon kívüli Modenai Nagydíj előtti teszten súlyos baleset érte. Fej- és nyaksérüléseket szenvedett, úton a kórházba meghalt.
Onofre Marimón (1954. július 31): a Német Nagydíj egyik edzésén elveszítette uralmát Maseratija felett és kirepült a pályáról, életét már nem lehetett megmenteni.
Eugenio Castellotti (1957. március 14): a sebringi 12 órás versenyre készülve a Ferrari modenai tesztpályáján kerítésnek hajtott, azonnal meghalt.
Luigi Musso (1958. július 6): a Francia Nagydíjon 240 km/órás sebességnél letért az aszfaltról és felborult, a helyszínen életét vesztette.
Peter Collins (1958. augusztus 3): a Német Nagydíjon letért az ideális ívről és egy fának ütközött. Kirepült autójából, azonnal meghalt.
Stuart Lewis-Evans (1958. október 25): a Marokkói Nagydíjon a Vanwall motorja meghibásodott, az autó a saját olaján megcsúszott. Evans önerejéből kimászott a lángoló autóból, azonban égési sérüléseibe 6 nap múlva belehalt.
Harry Schell (1960. május 13): a világbajnokságon kívüli International Trophy-ra való felkészülés során súlyos baleset érte Silverstone-ban. Autója átfordult a levegőben, majd átszakította a védőkorlátot. A helyszínen elhunyt.
Chris Bristow (1960. június 19): a Belga Nagydíjon egy előzési manőver közben elveszítette uralmát autója felett és a pálya menti bokrok közé hajtott. Azonnal meghalt.
Alan Stacey (1960. június 19): szintén a Belga Nagydíjon egy madár nekirepült a fejének, minek következében eszméletét vesztette, majd a pályáról lesodródva, többszöri átpördülés után állt meg. A helyszínen meghalt.
Giulio Cabianca (1961. június 15): a modenai versenypályán egy Coopert tesztelt, amit műszaki hiba miatt nem tudott megfékezni. Egy nyitott kapu felé vette az irányt, amely azonban egy forgalmas útra nyílt, ütközött több járművel, majd egy szemközti épület fala állította meg. Eszméleténél találták, kórházba szállították, ahol néhány órán belül meghalt.
Wolfgang von Trips (1961. szeptember 10): az Olasz Nagydíjon Jim Clark meglökte, Ferrarija a palánknak vágódott, a versenyző holtan esett ki belőle. Az autó a szurkolók közé vágódott és további tizenhárom embert megölt.
Ricardo Rodríguez (1962. november 1): a Mexikói Nagydíj szabadedzésén túl gyorsan vette az egyik kanyart, kisodródott a pályáról és meghalt.
Carel Godin de Beaufort (1964. augusztus 2): a Német Nagydíj egyik edzésén súlyos balesetet szenvedett majd két nappal később meghalt.
John Taylor (1966. augusztus 8): a Német Nagydíjon balesetet szenvedett. Az orvosi segítség nem ért időben a helyszínre, Taylor addigra meghalt.
Lorenzo Bandini (1967. május 10): a Monacói Nagydíjon a pályát övező szalmabáláknak ütközött, ami nem fogta fel az ütközést, az autó így továbbhaladt és a fából készült korlátnak ütközött, majd lángra lobbant. Égési sérüléseibe 3 nap múlva belehalt.
Bob Anderson (1967. augusztus 14): egy silverstone-i teszten, a vizes pályán megcsúszott és egy pályabírói posztnak ütközött. Mellkasi- és nyaksérüléseket szenvedett, a kórházban meghalt.
Jo Schlesser (1968. július 7): a Francia Nagydíjon autója felborult és kigyulladt. Mire kihúzták, meghalt.
Gerhard Mitter (1969. augusztus 1): a Német Nagydíj szabadedzésén egy Forma 2-es BMW volánjánál súlyos balesetet szenvedett és meghalt.
Piers Courage (1970. június 21): a Holland Nagydíjon autója kisodródott, felborult és maga alá temette a versenyzőt. Halálra égett.
Jochen Rindt (1970. szeptember 5): az Olasz Nagydíj időmérő edzésén, a Parabolica kanyarban a szalagkorlátnak ütközött. Az autó kettészakadt, Rindt előrecsúszott. A szalagkorlát levágta a versenyző egyik lábfejét, melynek következében a helyszínen elvérzett. Más jelentések szerint a kormánymű átdöfte a légcsövét, halálát a kórházban jelentették be.
Jo Siffert (1971. október 24): súlyos balesetet szenvedett a Brands Hatchben megrendezett Race of Championsön, a pilóta bennégett a BRM roncsaiban.
Roger Williamson (1973. július 29): a Holland Nagydíjon a felfüggesztés hibája miatt felborult, autója kigyulladt, a biztonsági öv beszorult. Versenyzőtársa, David Purley egyedül próbálta kiszabadítani. A gyáva pályaszemélyzet azonban félt a robbanástól, ezért hagyták Williamsont meghalni, sőt egyes források szerint még kutyákat is uszítottak Purley-re, hogy hagyja békén társa autóját.
François Cevert (1973. október 6): az Amerikai Nagydíj edzésén kisodródott, átrepült a szalagkorláton, autója többször átfordult, majd földet éréskor darabjaira tört.
Peter Revson (1974. március 22): egy kyalami teszten a felfüggesztés hibája miatt átrepült a szalagkorláton és meghalt.
Helmuth Koinigg (1974. október 6): az Amerikai Nagydíjon autója műszaki hiba miatt a rosszul rögzített szalagkorlátnak ütközött. A többsoros korlát alsó eleme az ütközés erejétől átszakadt, csakhogy a felső nem, amely így lefejezte a versenyzőt.
Mark Donohue (1975. augusztus 19): az Osztrák Nagydíj edzésén súlyos balesetet szenvedett, ám csodával határos módon sértetlenül kiszállt az autóból. Két nap múlva agyvérzést kapott és meghalt.
Tom Pryce (1977. március 5): a Dél-afrikai Nagydíjon Renzo Zorzi autója kigyulladt, a segítségére siető pályaőr keresztbe szaladt a pályán, akit a padlógázzal érkező Pryce elgázolt. A pályaőr azonnal meghalt, ugyanakkor a kezéből kirepülő tűzoltó készülék fejbe vágta Pryce-ot, aki szintén életét vesztette.
Brian McGuire (1977. augusztus 29): egy Williams FW04-es tesztelése közben súlyos balesetet szenvedett Brands Hatchben és meghalt.
Ronnie Peterson (1978. szeptember 11): az Olasz Nagydíjon rajtbalesetbe keveredett, égő autójából egyik versenyzőtársa húzta ki. Lábtöréssel szállították kórházba, ahol a belélegzett füsttől másnap tüdőembóliát kapott és meghalt.
Patrick Depailler (1980. augusztus 1): egy új felfüggesztés tesztelése közben súlyos balesetet szenvedett Hockenheimben, a szalagkorlátot átszakítva egy összetekert drótkerítésnek ütközött. A helyszínen meghalt.
Gilles Villeneuve (1982. május 8): a Belga Nagydíj edzésén hátulról nekiütközött Jochen Mass autójának. A Ferrari felrepült és egy hátra szaltó után orral a földbe csapódott. Villeneuve üléssel együtt kirepült a roncsból és a helyszínen meghalt.
Ricardo Paletti (1982. június 13): a Kanadai Nagydíj rajtjánál belerohant Didier Pironi lefulladó autójába. Eszméletét vesztette, így nem tudta kiszabadítani magát lángoló autójából. Néhány óra múlva meghalt.
Elio de Angelis (1986. május 15): a Paul Ricardon lebonyolított teszten autója hátsó szárnya leszakadt, a Brabham a korlátnak ütközött és kigyulladt. A pályán nem volt kiszolgáló személyzet, így a segítség késve érkezett, a belélegzett füsttől másnap fulladás következtében meghalt.
Roland Ratzenberger (1994. április 30): a San Marino-i Nagydíj edzésén, maximális sebességnél autója első vezetőszárnya letört, a pilóta fékezés nélkül a falnak csapódott. Csigolya- és koponyaalapi törést szenvedett, orrából, szájából és füléből is ömlött a vér. Halálát a helyszínen megállapították, de hivatalosan csak a kórházba szállítás után jelentették be.
Ayrton Senna (1994. május 1): Ratzenberger halálának másnapján, a futamon máig tisztázatlan körülmények között elveszítette az irányítást és a betonfalnak ütközött. Az ütközést túlélte volna, azonban a kormányoszlop a szemébe fúródott. Fejsérüléseibe néhány órán belül belehalt.
Jules Bianchi (2015. július 17): a 2014-es Japán Nagydíjon, a vizes pályán elveszítette uralmát autója fölött és a sóderágyba kicsúszva egy másik autót mentő darus munkagépnek ütközött. Agysérülést szenvedett, kómába esett és soha többé nem tért magához. 9 hónappal később elhunyt.
2 válasz
Én még hozzáírnám Anthoine Hubert. Tudom hogy a cikk 2018-as.
Kedves Péter! Hubert nem F1-es autóban halt meg, így jelen cikk tárgyát ő nem képezi. Róla van egy külön írásunk, ha érdekel, megtalálod a cikkek között.