A 2018-as WTCR szezon bajnoka: Gabriele Tarquini! De ne rohanjunk ennyire előre, kezdjük az egészet inkább az elején. Alig egy évvel ezelőtt két második hely határozta meg leginkább az érzelmi állapotunkat: Tassi Attila TCR International Series-ben szerzett ezüstjének örültünk, miközben Michelisz Norbi WTCC-s második helye miatt búslakodtunk, mert szinte a kezünkben éreztük már azt a bajnoki címet.
Ekkor az egész WTCR-ről még mit sem tudtunk, csak azt láttuk, hogy a WTCC bajban van, s egyre jobban felerősödött a háttérben való susmogás. Azután decemberben az FIA ledobta a bombát: a WTCC a 2018-as szezon TCR-es autókkal, világkupa minősítésben fog futni. Attól függetlenül, hogy egy várt és logikus lépés volt, mégis teljesen megkavarta a lapokat, az átlag nézőknek pedig elképzelésük sem volt arról, hogy mely pilóták, csapatok vesznek részt a soron következő szezonban. Annyit tudtunk, hogy lesz 26 autó, amiből egyet mindenki kedvenc venezuelai versenyzője vezethet, az egyszeres Forma 1-es futamgyőztes Pastor Maldonado.
Majd 2018 januárjában a Motorsport olasz oldala kiszivárogtatott egy eléggé érdekes listát, amire sokan csak legyintettek, hogy „hát ez lehetetlen, Michelisz a Hyundai-ban, és a Sebastain Loeb Racing két Volkswagennel?” Azután az idő ránk cáfolt, s a lista egész pontosnak bizonyult (nem 100%-ban, de az életben a biztos sem biztos), mi pedig csorgattuk a nyálunkat, hogy a TC1 16 autós versenyeinek vége, végre lesz mezőny. Nem is akármilyen mezőny, a WTCC és a TCR International Series legjava, kiegészülve pár régi motorossal és egy BTCC élmenővel. És a magyarok legnagyobb örömére a rettegett Yvan is visszatért. A másik, magyar szempontból még érdekes tényező Zengőék ottléte volt, akiktől a költségek jelentős csökkenése miatt idénre vártuk sokan “a régi útra való visszatérést”, mondhatni mikor, ha nem most alapon.
Ekkortájt kezdődtek az első erősorrend spekulációk is, amik inkább voltak sötétben tapogatózások, mintsem komoly előrejelzések. Nem tudtuk, hogy a WTCC-s, jobb kvalitású gyári pilóták, vagy a TCR International Series technikájához hozzászokott élmenői fogják-e uralni a mezőnyt. Annyit sejtettünk csak, hogy a Hyundai bitanggyors lesz, az Alfa Romeo és a Peugeot pedig nem. Majd eljött a barcelonai teszt, ahol semmivel sem lettünk okosabbak. Illetve de, nincs Maldonado. Többen felsóhajtottunk, mert egy Maldonado-Bennani páros lehet, hogy sok(k) lett volna a jóból.
Április első hétvégéjéig kellett várnunk arra, hogy a 25 főre ’fogyatkozott’, de továbbra is impozáns mezőny megtegye az első métereit versenykörülmények között. Ugyan Marrakesh nem a legmegfelelőbb pálya egy bemutatkozásra, viszont a különbség a korábbi évekhez képest ég és föld volt. Nem csak a mezőnyben, de a lebonyolításban is: két különböző kvalifikáció, három futam, és mindegyik más pontozással. „Huh, év végére talán megtanuljuk ezt” – hehe, nem. Örültünk, boldogok voltunk, majd jött az FP2, és az első technikai probléma, persze hogy Norbinál. Kicsit összeszorult a gyomrunk, de mivel az első kvalifikáció hozta az elvártakat, Hyundai-Hyundai-Hyundai-többiek, ezért kicsit ki is engedtünk egyből. „Zengőék sehol, oké, semmi gond, ez egy spéci pálya, csak ismerjék meg a kocsit, a helyzetet, de Michelisz Norbi az első sorból rajtol, huhu, és ő a legjobb rajtoló a mezőnyben”. Illetve, ő volt. Az öreg róka Tarquini úgy lő ki, ahogy azt a szakkönyvek megírják, látszik, hogy erősen benne volt a keze az autó építésében. Három kör kellett ahhoz, hogy Fortuna ismét hátat fordítson Norbinak, és a második szabadedzés után egy újabb műszaki hiba. Hosszú az év, nagyon hosszú, de légyszi ne! Tarquini ezzel gond nélkül megnyerte az első futamot.
A harmadik futamon pedig Muller emlékeztetett mindenkit, hogy miért is közönség(nem)kedvenc. Ezen kívül a pálya hozta a szokásos derbit, ami egy ekkora mezőnyben kifejezetten látványos autóhullásokat eredményezett. Az első hétvége után a ponttábla tetején a Tarquini-Björk-Vernay trió csücsült. Az olasz veterán megnyerte az első és harmadik futamokat, a fordított rajtrácsos versenyen pedig Vernay hozta az Audi első győzelmét a szezonban. Michelisz egy dobogó nélküli, frusztrációval telített hétvégét zárt. Dobogó, amelyre mindkét VW (Huff és a hazai sztár Bennani) illetve Oriola is felállhatott a három futam során.
Az első hétvége után a magyar szurkolók hálát adtak az égnek, hogy a kompenzációs súlyok csak a negyedik hétvégétől lépnek életbe. Ez meglátszott a nézőszámokon is, ahol több forrás szerint ismét rekord mennyiségű ember volt kint a Hungaroringen. Emellett itt debütált a wildcard rendszer is (a marokkói pálya adottságai miatt nem merték a szervezők meglépni a plusz két autót), ami két újabb magyart adott a mezőnyhöz, Nagy Dánielt és Tassi Attilát. Dani a M1RA Hyundai-jal állt rajthoz, míg Attika egy Hondát terelgetett. Mint egyszeri beugrók, mind a két pilóta extra 20 kilogrammot cipelt a kis hátizsákjában (a hivatalos indok erre az volt, hogy megakadályozzák azt, hogy a beugrók esetlegesen beleszóljanak a világkupa pontversenyébe; szerintem ne keressünk e mögött logikát), ami Attila hétvégéjét meg is pecsételte. Ellenben Dani három pontszerzéssel, köztük egy fordított rajtrácsos második hellyel bizonyított a tavalyi évben egyre hangosabb kritikus hangoknak. Ezzel toronymagasan ő lett a legsikeresebb szabadkártyás pilóta a 2018-as évben, a maga 36 gyűjtött egységével.
A hétvégét egyébként a Hyundai-Honda dominancia jellemezte, amiben a Hungaroring karakterisztikájának is nagy szerepe volt, lévén, hogy a technikás, rövid egyenesekkel tarkított pálya jól fekszik a nyomatékos Hyundainak, s a jól gyorsuló, de a motortiltást hamar elérő Hondának is, míg a tengelytáv miatt az Audi pilóták egész hétvégén szenvedtek. Ez volt talán az a hétvége, ami után egyre többen kezdtek el számolni Ehrlacher-vel is (aki megnyerte az első futamot), mint potenciális bajnokaspiráns. Ugyan a tavalyi WTCC-s éve volt az első nemzetközi túraautós szereplése, már 2017-ben megmutatta, hogy a Muller-vér nem válik vízzé, s tapasztalatlansága nem akadályozza gyorsaságát. Tarquini itt egy kicsit ellépett a mezőnytől, már most három futamgyőzelmet számlált, pedig még csak két hétvége ment le a tízből. Norbi mindkét időmérőn megszerezte a pole-pozíciót hazai pályán, az év első győzelme azonban tovább váratott magára, ennek ellenére szezonja egyik legjobb hétvégéjét futotta, két dobogóval és egy hatodik helyezéssel. A fordított rajtrácsos középső futam hozta Rob Huff és a Volkswagen első győzelmét 2018-ban, Szabó Zsolt pedig 9. helyével megszerezte a Zengő Motorsport első WTCR-pontjait..
Talán a Nordschleife volt az a pálya, ahol a leginkább észrevehető volt a megnövekedett létszám, mivel annak majd 26 kilométere (és a pályakamerák hiánya) az elmúlt években szinte teljesen eltüntette a mezőnyt. Az idei év legnagyobb sztárbeugrója is itt volt, a Porsche-kupa és DTM bajnok René Rast személyében, aki annak ellenére, hogy a TCR autó még egyike volt azon kevés versenyautó típusoknak, amit eddig nem vezetett, az első futamot egy 6. hellyel kezdte, közvetlenül a tavalyi TCR-bajnok Vernay mögött. Ezzel sajnos véget is ért számára a hétvége sikeres része, mivel a második futamon balesetbe került, ami miatt a harmadikat is ki kellett hagynia. A másik beugró a 2016-os ETCC-bajnok Kris Richard volt, akinek a vártnál rosszabbal alakult a hétvégéje a KCMG Hondával. S ha már Nordschleife, az egész hétvégét meghatározták a komoly balesetek: Tarquini egy futamot sem tudott befejezni (a harmadikon el se tudott indulni), s ki tudná elfelejteni a Michelisz-Huff balesetet is, amikor Norbi összeakadt a brit lassuló autójával a pálya középső szakaszán. Ezen kívül meg kell említeni, hogy Vervisch-nek itt volt az első komoly villantása egy kettős dobogóval, aki ezzel Muller és Björk után a harmadik legtöbb pontot szerezte a forduló során. Ismét három győztest hozott a három futam, Muller és Björk mellett az argentin Esteban Guerrieri idei első diadalát hozta a német forduló. Ez volt az utolsó hétvége, amikor minden márka +60 kg-os kompenzációs súllyal futott. Mindenki tudta, hogy nehezedni fog a Hyundai, de azt nem, hogy ennyire elszabadul a pokol.
Zandvoortra nem csak a WTCR-specifikus kompenzációs súlyokhoz nyúltak hozzá, de az összes TCR-es sorozatot érintő BOP-hez (Balance of Performance) is, mindezt egy időben, kifejezetten radikálisan. Ezzel a Hyundai-ok le is lettek nullázva a hétvégére, amit az Ehrlacher-Comte-Huff trió használt ki a leginkább. Külön ki kell emelnem Comte teljesítményét, aki az első futamon megszerezte a Peugeot első győzelmét, majd a második futamon kis híján duplázott, de végül a második helyen ért be. Ezen kívül ez egy újabb erős hétvége volt az Audinak: Vernay mellett a másik WRT-s pilóta, Shedden is brillírozott, aki először került a Q3-ba WTCR-es karrierje során. Vervisch is folytatta a Nordschleifén elkezdett sorozatát egy újabb dobogós helyezéssel. A Michelisz-saga pedig tovább folytatódott: Az első futamon Norbi és Yvan Muller látványosan összeakadt, aminek következtében Muller autója a szalagkorláton kötött ki. Eléggé kétes, hogy tényleg Norbi volt-e a hibás az egészben, de ’visszaesőként’ nem csak Muller, de az FIA haragját is nyakába kapta: újabb büntetés, és fokozott odafigyelés Norbival szemben a jövőbeni kétes esetekben. Az Ehrlacher-Comte 1-2; 2-1 mellett kétszer is dobogóra állt Hollandiában Huff, illetve itt szerezte meg évadja egyetlen pódiumát James Thompson a Münnich Hondában (elengedve csapattársát, Ehrlacher-t, aki a szezon ezen pontján átvette a tabella vezetését 9 ponttal megelőzve Mullert, illetve 28 egységgel a későbbi bajnok Tarquinit, aki két nullázós hétvégén volt túl), valószínűleg nem sejtve, hogy szezonjából már csak néhány száz méter van hátra versenykörülmények között. A hétvége beugrói Bernhard van Oranje-Nassau herceg és autóversenyző, valamint a kevésbé ismert Michael Verhagen voltak egy-egy narancssárga Bas Koeten Audiban, túl sok pozitívumot azonban nem tettek hozzá az eseményekhez.
Egy rövid megjegyzés a hétvégéről: nem túlzás azt mondani, hogy az erre a hétvégére kiadott változások az egész hátralévő szezont befolyásolták. Azzal, hogy a kettős büntetéssel ellehetetlenítették a Hyundai-t erre a hétvégére, olyan erőteljesen kívülálló helyzetet hoztak létre az időeredmények szempontjából, ami miatt a Hyundai a következő két hétvégén a javuló eredmények ellenére is könnyült. Az egész jelenség ahhoz hasonlítható, mint amikor a vizes úton megcsúszik az autó, amit a pilóta ellenkormányzásokkal próbál kiegyenlíteni, ezzel egy egyre jobban enyhülő kacsázó mozgást eredményezve.
Az egész portugál hétvégét beárnyékolta az első futam óriási balesete. Ugyan a kvalifikáción a két SLR Golf kibérelte az első sort, de az első kanyarban nagyon nem értették meg egymást, összeakadt a két autó, ami talán az évtized túraautós balesetében tornyosult ki: tűz, autók egymás hegyén hátán, és vagy az ezekből menekülő, vagy pedig az autókban ragadt társak segítségére rohanó pilóták. Többen is úgy írták le, mintha egy hollywoodi filmbe csöppentek volna. Ehrlacher a csomagtartón keresztül lett kimenekítve, a közvetlen a tűz mellett lévő Szabó Zsolt autójának egyetlen még nyitható ajtaját pedig három pilóta feszítette ki. Mindeközben törmelék és guggoló, vagy korlátnak támaszkodó versenyzők mindenhol. Majd következett a hosszú várakozás, amikor a TV nézőkben is realizálódott, hogy ez a baleset tényleg komoly volt: több pilótát láthatóan megviselt, a sokat látott Thompson szinte a könnyeivel küszködött interjú közben (ezzel a balesettel ért véget számára a szezon). Sokáig tűkön ültünk, de ahogy telt az idő – ki tudja már mennyi idő után, minden perc vagy tíznek érződött – majd megjöttek a megnyugtató információk a pilóták állapotáról. Miután pozitív híreket hallottunk Huff és Bennani felől is, már csak a futam újraindítása volt kérdéses, lévén, hogy a szalagkorlát egy szakaszon ténylegesen megsemmisült. Emellett az se volt elhanyagolható tényező, hogy az autók jelentős része sem volt éppenséggel bevethető állapotban. Ekkora az is tisztává vált, hogy bár Norbi volt az egyetlen pilóta, aki átment a kavalkádon, olyan mértékben sérült az autó váza, hogy annak ellenére, hogy csuklósérüléssel is vállalta volna az indulást, az FIA-tól nem kapott erre engedélyt – s mint később megtudtuk, Norbi hétvégéjét Andrea Adamo (a Hyundai Motorsport TCR-ért felelős vezetője) ismeretségi köre mentette meg. Ez az érzelmi hullámvasútnak egy újabb lejtője volt. Az éllovasok közül Norbin kívül kiesett még Björk és Ehrlacher is. A nap abszolút nyertese természetesen Muller volt, aki a kieséseknek köszönhetően a dobogó legtetejére tudott felállni. Muller a második futamon is dobogóra állt a Peugeot-val brillírozó Homola mögött, aki a teljes szezonos 48 pontjából 38-at ezen a hétvégén szerzett.
Norbit egy harmadik helyezés vigasztalhatott a főfutamon, első dobogóját szerezve a Hungaroring óta, csapattársa Tarquini után célba érve, az olasz veterán is 6 futamot követően állhatott újra dobogóra. Emellett kettős pódiumot és egy negyedik helyet hozott Oriolának a “majdnem hazai” hétvége. Portugália volt az egyetlen forduló, ahol egy “régi” (FK2) Civicet láthattunk a szezon során, amit az olasz szériában induló José Rodrigues terelgetett a Target színeiben. A másik beugró Edgar Florindo volt egy Veloso Cuprában, aki nem volt távol a pontszerzéstől a főfutamon.
Ezzel el is érkeztünk a szezon feléhez. Muller állt az élen Tarquini és Ehrlacher előtt, de a bajnokság abszolút nem volt még eldöntve, sőt! Ehrlacher harmadik-, Björk negyedik-, Guerrieri a nyolcadik-, Oriola pedig a kilencedik helyen állt féltávon. Na, akkor most hasonlítsuk össze ezt a végeredménnyel.
A Slovakiaring volt az utolsó hétvégéje az európai szezonnak. A pálya legismertebb jellemzője a szélárnyékozás fontossága, és a Magyarországhoz való közelsége miatt a lelátókról zengő (nem direkt szóvicc) „Norbi, Norbi”. Sőt, inkább Norbik, de erről majd mindjárt. Azt előzetesen tudni lehetett, hogy ez nem a Honda pályája lesz (alacsony végsebesség), és hogy a Peugeot és az Alfa talán itt villanthat, de a pehelysúlyú Cupra is beköszönt eredmények terén. Olyannyira, hogy a szombati futamot Oriola nyerte, a második futamon pedig Nagy Norbert dobogóra állt a Zengő Motorsport színeiben. Ez volt Nagy Norbi első világkupa dobogója, ezzel pedig három év után újra zengős pilóta állt egy világverseny pódiumán. Emellett Szabó Zsolti ismét 9. helyre terelgette be a Cuprát, így újabb két egységgel gazdagodott.
És, hogy tetézzük a magyar sikereket: Michelisz Norbert megnyerte a harmadik futamot, ami az idei első (és mint utólag kiderült: egyetlen) győzelme volt, közvetlenül az elképesztő formában lévő Comte előtt, aki megszerezte a Peugeot-nak az első főfutamos dobogóját. Meg kell még említeni, hogy megtörtént az első pilótacsere is: a volt GP3-as pilóta, Kevin Ceccon váltotta az autóval szenvedő Gianni Morbidellit, a kapott lehetőséget pedig egyből egy 6. hellyel honorálta a harmadik futamon. Ezzel az Alfa Romeo kettős pontszerzést ünnepelhetett. A kártyákat csak tovább kavarta az, hogy Muller, Björk és Ehrlacher is kifejezetten gyenge hétvégét zártak, így úgy ment el a sorozat a borzalmasan hosszú nyári szünetre, hogy az első hét pilóta 50 ponton belül volt, név szerint: Tarquini (202) – Muller (199) – Michelisz (178) – Ehrlacher (172) – Vernay (166) – Björk (165) – Oriola (156). Ami a szlovákiai beugrókat illeti, a sokak által várt Petr Fulín nem okozott csalódást rajongóinak, ötödik helyen célba érve Cuprájával a főfutamon. A VW Golfot terelgető Andrej Studenič eredményei pont annyira nem voltak kiemelkedőek, mint ismertsége a túraautós közegben.
Ugyanakkor nem mehetünk el amellett a sajnálatos esemény mellett, amely kicsit beárnyékolta a szlovákiai hétvégét: a “turbónyomás botrány”. Mint ismeretes, a BOP-ért Marcello Lottiék felelnek a WCS-szel, ami az összes, TCR specifikációt használó sorozatra érvényes. Ennek ellenére, erre a hétvégére Ribeiro kiadatott egy WTCR-specifikus BOP változást, ami hatalmas kavarodást okozott a Hondáknál. A pénteki időmérőn első három helyet egy másodperc előnnyel megszerző Hyundai-ok elveszítették a második és harmadik rajtkockát. Tarquini azonban további, szombat délelőtti vizsgálatokat követően megtarthatta pole-pozícióját, a futamon azonban már messze nem érződött a koreaiak előnye (Tarq csupán harmadikként futott be Oriola és Vernay mögött). Münnichéket és a Boutsen Ginion Hondákat előzetesen kizárták a második és harmadik futamról a megadottól eltérő turbónyomás miatt. Ez volt az első komoly összetűzés a sorozatot befolyásoló két szervezett között, és sokan nem látták, hogy ez akár a WTCR jövőjét is befolyásolóan komoly következményekkel járhatott volna. Szerencsére ez elmaradt, a Münnich Motorsport pedig fellebbezés után visszakapta a megszerzett pontjait (a Boursen Ginion nem: Lessennes egy ötödik, Coronel pedig egy nyolcadik helyet veszítve, mivel ők ténylegesen átlépték a maximális értékeket és a maxmális fordulatszám limittel is játszottak).
Jó két hónappal később Kínában folytatódott a sorozat, először Ningbo, majd Wuhan következett. A kínai dupla fordulóra kicsit átalakult a mezőny: Thompson szerződése lejárt, de helyére a várakozásokkal ellentétben nem Mr. Münnich érkezett, hanem a DTM-ből és ralikrosszból jól ismert Timo Scheider. Emellett Benjamin Lessennes-t a korábbi WTCC Citroën-pilóta, Ma Qing-hua váltotta. Annak ellenére, hogy biztos információnak volt mondva, egyik kínai hétvégén sem volt beugró pilóta.
Ningbónál érdemes megemlíteni, hogy mind szurkolói, mind pedig versenyzői részről azonos reakciókat tapasztaltam, mégpedig, hogy szinte senkinek nem volt semmi emléke a pályáról. Ez nem véletlen, tavaly a monszun elmosta az egészet. Nos, az idei hétvége inkább Björkről szólt. Azzal, hogy két pole-pozíciót szerzett, megnyerte az első és harmadik futamot, a másodikon pedig 7. lett, összesen 68 pontot szerzett. Összehasonlításképpen: a maximálisan szerezhető pontok száma 87, így ez egy 78%-os ráta. Mondani sem kell, ez volt az adott pilóta által egy hétvégén szerzett legtöbb pont az idei évben. Mindezzel 29 pontot hozott Tarquinin, míg Mullerrel szembeni hátrányából 35 pontot faragott le. Ami emlékezetes lehet még a rajongók számára, a pályalevágások általi tengelytörések, meg egy újabb Norbi büntetés, most vágásért, amihez egy, a féktávot elnéző versenyzőtársa segítette hozzá. Ningbóban kétszer is dobogóra állt Guerrieri (szezonja során ez volt az egyetlen alkalom), míg első WTCR dobogóját szerezte a belga Denis Dupont, aki mindhárom futamon pontot szerzett a Comtoyou Audival (korábban csupán egy nyolcadik hely állt a neve mellett, mint pontszerzés 2018-ban).
Következett Wuhan, a városi pálya a kínai ünnepek alatt. Mivel ide már nem számított a zandvoorti hétvége, így hirtelen nagyot hízott a Hyundai, aminek hatása nem volt annyira drasztikus, mint Hollandiában, de megnyitotta a kaput a többi márka előtt a ponthátrány faragására. Ezzel a lehetőséggel leginkább az Audi élt, akiknek nagyon feküdt a pálya majd felét kitevő gyors, balos félkör kanyar. Shedden az első futamon egy harmadik helyet, majd a főfutamon győzelmet szerzett két márkatársa, Vervisch és Dupont előtt. Rajtuk kívül Berthon is szerzett egy dobogót a második futamon, így a négy Comtoyou pilótából hárman pódiumon állhattak a hétvége során. Emellett szezonjának egyetlen győzelmét aratta Wuhanban Mehdi Bennani, aki a Peugeot-val ismét brillírozó Comte előtt nyerte meg a második futamot. Vervisch ezekkel az eredményekkel komolyan előrelépett a pontversenyben, rajta kívül az élmezőnyből Oriola és Vernay gyarapította még jelentősen pontjainak számát, utóbbi annak ellenére, hogy baleset okozásáért megbüntették. Ami a többieket illeti, mint említettem, a Hyundai-ok a plusz súly miatt nem voltak versenyképesek, de ennek ellenére Muller szerzett kettő-, míg Björk egy egységet. A két BRC Hyundai nem szerzett pontot.
Suzukával kapcsolatban már előre tudni lehetett, hogy nagyon érdekes hétvége lesz. A legnagyobb durranást kétségkívül Tiago Monteiro visszatérése okozta, aki a több, mint egy évvel ezelőtt történt barcelonai tesztbaleset után Japánban tért vissza hivatalosan a versenyzéshez. Ez természetesen az egész hétvége hangulatát meghatározta, az összes közösségi média tele volt a paddockban készített boldog, megható képekkel. Elcsépelt, meg minden, de végül is, tényleg egy nagy család az egész.
Visszakanyarodva a versenyzéshez: a pálya karakterisztikáját és a kompenzációs súlyokat figyelembe véve lehetett egy olyat jósolni, hogy amíg az Alfa Romeo és a Peugeot kifejezetten erős lehet, addig az Audi a második (a lassabb kanyarok és a nagy tengelytáv miatt), míg a Honda a harmadik (a hosszú egyenesben korán eléri a sebességlimitert az autó) szektorban fog szenvedni. Az Alfánál közben a másik “nagy öreget” is lecserélték, Giovanardi helyére jött Luigi ’Gigi’ Ferrara, aki idén közel került az olasz TCR bajnoki cím megszerzéséhez (nem mellesleg ismerős lehet még a neve a TCR International Series 2016-os és 2017-es szezonjából, ahol a szép, de megbízhatatlan Subaru Imprezát terelgette). Mindezek ellenére arra, hogy a Ceccon-Comte páros nem csak dupla dobogót szerez (első futamon Ceccon győzelem, Comte második hely; harmadik futamon Comte győzelem, Ceccon harmadik helyezés), de a második kvalifikáción Ceccon 7 tizeddel veri a bajnokaspiráns Tarquinit, szerintem senki sem számított. Eredmények tekintetében kijelenthető, hogy a japán hétvége a fent említett Ceccon-Comte-Tarquini trióról szólt, akik erőteljesen kiemelkedtek a mezőnyből. Tarquini suzukai teljesítménye nagyban hozzájárult a bajnoki címéhez, ugyanis a többi élmenő nem zárt túl sikeres hétvégét: bár Muller, Oriola és Norbi is szerzett egy-egy dobogót, de a többi futamon nem szereztek értékes pontokat. Emellett Björknek sem jött ki a lépés a kvalifikációkon, amivel megpecsételte a hétvége sorsát, Ehrlacher pechsorozata pedig folytatódott, aki így az elmúlt három hétvégén összesítve szerzett tíz pontot. Nem mehetünk még el szó nélkül Aurélien Panis teljesítménye mellett sem, akinek ugyan kellett hozzá majd egy teljes szezon, de a végére a csapattársai után ő is csak ráérzett az autó stílusára, és a második-harmadik futamot két top ötös helyezéssel abszolválta, amivel ő lett a hétvége legjobb Audi pilótája. Érdemes még megemlíteni Rob Huff nevét, aki 13 (!) versenyt követően állt dobogóra, megnyerve a fordított rajtrácsos középső futamot.
A korábbi hagyományoknak megfelelően ismét a Makaói Nagydíj keretében zárult az évad. A tavalyi szezonban a WTCC, előtte két évig a TCR International mezőnye tette jelenését az egyesek által gyűlölt és túl veszélyesnek tartott, mások által szentélyként tisztelt pályán. Makaó amúgy is egy kiszámíthatatlan helyszín a tempó, mezőny mérete és a falak közelsége miatt (ezért idén a mezőnynek a pole-pozícióhoz számított 105%-on belül kellett teljesíteni a versenyen való részvételhez; ez nem mindenkinek sikerült, az első futamra többek között Szabó Zsoltnak sem), de tovább keverte a kártyákat az, hogy több élmenő se ment a pályán évek óta: Muller és Tarquini 2014-ben versenyzett utoljára a szűk utcákon, emellett Björk és Guerrieri is csak tavaly ismerkedtek meg vele. Velük szemben állt Robert Huff, alias Mr. Makaó, illetve a pályát szintén kifejezetten kedvelő Pepe Oriola és Michelisz Norbert, utóbbi a magyar túraautózás egyik legédesebb emlékét szolgáltatva 2010-ben, megnyerve a szezonzáró futamot a zengős, kék SEAT-ban. A teljes szezonban indulók, illetve az évad közben érkező pilóták közül Vervisch, Comte, Shedden, Ceccon, Berthon, Dupont, Panis, Lessennes, Ferrara és Nagy Norbert sem versenyzett korábban soha a pályán, így számíthattunk egy kis káoszra, amely végül elkerülte a futamokat (a “kicsi a rakás és szűkek a kanyarok” jelenség természetesen többször is bekövetkezett, a nagyobb baleseteket azonban megúszták a fiúk; sajnos Sophia Flörsch nem volt már ilyen szerencsés az F3-as versenyen).
A káosz lehetőségét tovább gyarapította a sorozat vezetése által jóváhagyott (nagyon váratlan és következetlen) döntés, miszerint hat szabadkátyás beugró is indulhatott a versenyeken. Filipe de Souza, André Couto és Kevin Tse is lényegesen több tapasztalattal rendelkezett azonban a pályán, mint a mezőny majd fele. A másik három úr, Lam Kam San, Lo Kai Fun és Rui Valente közül azonban csak Fun tudta magát a 105 százalékon belül kvalifikálni, így végül egyik versenyen sem indult 29 autónál több.
A hétvégét a Honda és az Audi várhatta a legnehezebb autókkal, a Hyundai 20 kg ballasztot veszített a két kínai fordulóhoz képest, ami Tarquini és Muller előnyeit javította. Apropó, az egy hétvége során szerezhető maximum 87 pont miatt nem kevesebb, mint hét pilóta várta matematikailag bajnoki esélyesként a szezonzárót.
A hetes végén Michelisz Norbi állt, aki 79 pont hátrányban várta az évadzárót, csapattársa Tarquini segítése lévén elsődleges feladata, amelyet kiválóan abszolvált. Guerrieri 78, Vernay 75, Oriola 64, Björk 53, míg Muller 39 pont hátrányt halmozott fel az évadzáróra az “örök fiatal” Tarquinivel szemben, így a Muller-Tarquini csatában tornyosult az évad vége. 2008-9 déjá vuje köszönt vissza. A szabadedzéseken és a két időmérőn sem történt nagy meglepetés, Huff mindkét kvalifikáción fél másodperccel megverte a mezőnyt. Esteban Guerrieri bizonyult mindkét alkalommal a “best of the rest” szereplőnek. A főfutam időmérőjén szerzett pontokkal Guerreri négy, Norbi három, míg Vernay két egységgel csökkentette lemaradását Tarquinihez képest, aki hibájának következtében csupán a 14. helyről várhatta a vasárnapi versenyeket. Björk is falazott, ő mindhárom futamot a top tízen kívülről várhatta, esélyei lényegében már itt elúsztak. A szombati futamon nem jött ki a lépés Mr. Makaó számára, Vernay és Muller is lerajtolta, és bár végig a győzelemért harcolt, nem tudta őket megelőzni. A tabellát vezető Tarquini kényelmes autózással lett negyedik, Norbi azonban a birodalmi lépegetőket is megállította volna, hogy csapattársa ne veszítsen sok pontot Mullerhez képest. Mindez azt jelentette, hogy a hetesből csupán a két nagy rivális, Tarquini és Muller maradtak harcban, az olasz 33 pont előnnyel várva a vasárnapot.
A fordított rajtrácsos futamot Scheider kezdhette meg az élről, miután első WTCR pontjait szombaton gyűjtötte a sorozattól év végén valószínűleg búcsúzó kétszeres DTM bajnok. Oriola azonban hamar gondoskodott róla, hogy túl szűk legyen a pálya az összetorlódó autóknak, baleset, amelyben mindkét BRC autó kiesett, Norbi szenvedve a nagyobb károkat. A futamon végül a vezetést negyedik körben átvevő Vervisch győzedelmeskedett, aki első WTCR diadalát aratta, a dobogóra pedig Scheider és Muller álltak. Tarquini előnye így 18 pontosra apadt az évad utolsó versenye előtt. Érdekesség, hogy Szlovákia óta először szerzett pontot mindkét Alfa Romeo. A második futamon pedig rajthoz állt mindkét Zengő autó, az ominózus szombati eset után, amikor Zengő Zoltán videóüzenetben közölte, miért nem fog versenyezni Nagy Norbert aznap.
A főfutamon Huff ismét rosszul jött ki a rajtból, Guerrieri lerajtolta, illetve 10 körön keresztül Vernay is folyamatosan a “nyakán loholt”. A francia azonban a falban végezte a Lisszabonban a 11. körben, ami biztonsági autós fázist eredményezett. Huff ezt követően sem tudta megelőzni argentin riválisát, aki győzelmet aratva év végi bronzérmet szerzett. A szezont pedig a mi ‘Zsótink zárta, két körrel a verseny vége előtt a falnak vágva autóját a Fisherman’s Bendben, biztonsági autós fázis helyett pedig leintették a futamot. Muller a dobogó alatt, negyedikként futott be, mindez azonban nem volt elég számára, hiszen legalább harmadik helyet kellett volna szerezzen, Tarquini pedig tizedikként befutva, három pont előnnyel, 1994-es BTCC, 2003-as ETCC és 2009-es WTCC címe után 2018-ban a WTCR bajnoki aranyát is behúzta, méghozzá 56 (!) évesen.
A két veterán csatája miatt picit háttérbe szorult a bronzéremért vívott, talán sokkal ádázabb küzdelem. Igazán nagyot Guerrieri és Michelisz léptek előre, akik csupán hat-hetedikként várták az évadzárót. Guerrieri, győzelmét követően “best of the rest” pozícióban lett bronzérmes, 29 ponttal kikapva Tarquinitől, míg 21 egységgel megelőzve a harmadik futamon dobogóra álló Micheliszt. Az igazán szoros állás pedig a 4-8. helyeken alakult ki: Norbi 246, Vernay és Oriola 245, míg Björk és Huff 242 ponttal zárták a szezont. Az év végi top tízbe még Vervisch és a hollandiai forduló után a tabellát még vezető Ehrlacher fértek be (aki hihetetlen pechszériával zárta az évet). Muller unokaöccse az utolsó fordulóban előzte vissza Comte-ot, aki a teljes évet tekintve kihozta a Peugeot gépből a maximumot, Makaóban azonban nem tudott pontokat szerezni.
Összességében szerintem nyugodtan kimondhatjuk, hogy az idei szezon minden viszontagsága ellenére nem, hogy méltó a 10 évvel ezelőtti túraautó világbajnokságra, de talán felül is múlta azt. 15 különböző győztes, megszámlálhatatlanul sok pilóta legalább egy dobogós helyezéssel. Az egész szezon alatt legalább öt pilótának volt reális esélye a bajnoki címre, és az utolsó fordulóra is úgy érkeztünk, hogy nem csak matematikailag volt több esélyes a kimenete. Gondoljunk csak bele abba, hogy a szezon felénél még bajnokesélyes Ehrlacher végül az összetett 10. helyet kaparintotta meg, míg az akkor sehol sem lévő Guerrieri lett végül a bajnoki bronzérmes.
Tarquini idén nem csak gyors volt, hanem stabil is: a makaói fordulótól eltekintve vagy ő szerezte a legtöbb pontot adott hétvégén, vagy nullázott (Nordschleife, Zandvoort, Wuhan). Mullernek pedig végül sokba került a rossz marrakesh-i szezonkezdet. Ugyanakkor, 2008-2009-ben nem hiszem, hogy gondolták volna, hogy bő tíz évvel később is a Tarquini – Muller páros viaskodásáról fog szólni a túraautós világkupa.
Hogy mit rejthet a jövő?
Amit biztosan tudunk, hogy a Lynk & Co ott lesz, egy eléggé erőteljes, valószínűsíthetően négy autós felállással (Björk, Muller, Ehrlacher), de a Hyundai is négy autósra bővítené a BRC Racinget. A másik, ami szóbeszéd tárgya volt, hogy a mezőny méretét növelnék, kibővítenék 30 fősre, amire valljuk be, szükség is lehet, ha a jövő évi pilótákról hallott pletykáknak legalább a fele is igaz. Mert jósoltak már Andy Priaulx-t, Augusto Farfust, Nicky Catsburgot nekünk, volt szó TCR Europe top pilóták esetleges érkezéséről is (Mikel Azcona, Dušan Borković, Josh Files), de volt susmus arról is, hogy több csapat (PWC Racing) és pilóta (Johan Kristoffersson, aki nem mellesleg kétszeres ralikrossz világbajnok) a skandináv TCR-ből (STCC) is kacsintgat a sorozat felé. Meglátjuk. Nincs üveggömböm, de van egy olyan érzésem, hogy most nem kell majd márciusig várni a teljes listára.
Ki volt a legjobb kvalifikációs pilóta? Ki nyert sokat a fordított rajtrácsos futamokkal? Hamarosan jövünk a második résszel, ahol a szezon számadatai mögé tekintünk be. Addig is jó böngészést nektek, véleményeteket pedig ne tartsátok magatokban!
