Sébastien Buemi, Jean-Éric Vergne, Daniel Ricciardo, Sebastian Vettel és Max Verstappen. Ők csak néhány név a számtalan közül, akik a Red Bull junior-programjának köszönhetően értek fel a csúcsra és érkeztek meg a Forma 1-be. Mindezek ellenére ma még a Toro Rossóba is nehezen talál versenyzőket az energiaitalos alakulat. Mi változott a kezdeti sikerek óta?
Ha a junior-programról szeretnénk beszélni, akkor a gyökerektől kell kezdeni. A Red Bull Junior Team lényege, hogy fiatal tehetségeket a karrierjük már kezdeti fázisában felkarolva segítsék végig az autósport Mekkájának számító Forma 1-ig, vagy egy hasonlóan neves szériáig. Voltak, akik bekerültek a programba, de mivel nem tudtak elég jó teljesítményt nyújtani, így kipottyantak az energiaitalgyártó óvó és segítő szárnyai alól. A tehetségeket maga a Red Bull egyik leghírhedtebb és nem éppen a humoráról ismert tanácsadó embere, Dr. Helmut Marko válogatja ki, akár már a versenyzők gokartos korától. Egyet meg kell hagyni: a jó öreg Marko bár szigorú, de érti a dolgát!
A Red Bull a Forma 1-ben már a 1990-es évek környékén megjelent, de magát a junior-programot 2001-ben alapították, négy évvel az F1-es csapatuk létrehozása előtt. Az első pilóta, aki Red Bull támogatással került a királykategória körforgásába, Enrique Bernoldi volt 2001-ben, mikor is két év Saubernél eltöltött tesztpilótai szerepkör után kapott szintén két évre lehetőséget az Arrows csapat pilótájaként. Bernoldi többször esett ki, mint ért célba, és a legjobbja is csak egy 8. hely volt, ami akkoriban még pontot sem ért a brazil számára.
Miután a Red Bull 2004 végén felvásárolta a Jaguar F1-es csapatát, akkor indult be igazán a tehetségkeresés a fiatalok környékén, hisz ki ne szeretett volna egy ülést az F1-ben? Az energiaitalosok már akkor is azt az elvet követték, hogy csak az igazán rátermettek és tehetségesek kaphatnak ülést az F1-ben. Vitantonio Liuzzi és Christian Klien az első két igazi tehetség volt 2005-ben, akik lehetőséget kaptak a Red Bull autóját vezetni. Miután David Coulthard ült állandóan az egyik autóban, így eleinte három futamonként cserélték Klient és Liuzzit, ami később döntő fontosságú volt, hiszen a jobb pilóta kaphatott ülést 2006-ban a nagy csapatnál, míg a Minardi felvásárlásával megalakuló Toro Rosso csapatba került a másik fél. Klien volt a jobb, így Liuzzi mellé 2006-ban a Formula-Renault 2000-es bajnok Scott Speed került.
A Toro Rosso egy lényeges elemévé vált innentől kezdve a Red Bull nevelőszériájának, hiszen aki ülést szeretett volna magának a nagy csapatnál, annak előbb Faenzában kellett bizonyítania, de csak az igazán legjobb kiválóságok kaptak F1-es ülést. Szerencsés módon 2010-ig a nevelések közül pont annyi vált igazán tehetségessé, amennyi ülés volt terítéken az F1-ben Red Bull kézen. 2007-ben volt a nagy áttörés, amikor Sebastian Vettel került a képbe, mert Speed a várakozásokhoz képest messze alulmaradt. Bár karrierje elejét a BMW égisze alatt kezdte, Vettelt végül a Red Bull karolhatta fel, miután a bajorok – F1-es ülés hiányában – elengedték. A német nemcsak saját maga, de a junior-program sikerességét is bizonyította, hiszen négy világbajnoki győzelmével, amit igazán fiatalon szerzett, messze a legjobbak között szerepel.
A problémák ezután kezdődtek a junioroknál. Megannyi tehetség érkezett egyszerre a programba, köztük António Felix da Costa, Brendon Hartley, Carlos Sainz, Daniel Ricciardo, Jean-Éric Vergne, Neel Jani, Sebastian Buemi és Jaime Alguesuari mind sorban álltak az ülésekért, mikor az anyacsapat bőven elégedett lehetett a maga Vettel – Webber párosával, az eredményeket tekintve. Egy szó mint száz, mondhatni besokalltak és egészen 2015-ig, a Red Bullnak valamelyik ujjába kellett harapnia, amikor F1-es üléseket osztogatott fiatal tehetségeinek. Ez nem volt elég, hiszen amellett, hogy dobálták szét a tehetségeket különböző szériákba (Neel Jani és Brendon Hartley a WEC-be, da Costa a DTM-be), addig sorban vettek fel újabb és újabb fiatalokat, köztük talán a legtehetségesebb Max Verstappent. A holland hatalmas vihart kavart, hiszen szinte Kimi Räikköneni sebességgel érkezett a sportágba, alig töltve egy szezont az F3-ban gokartozást követően. Ez persze a nyereség és a siker hajhászás eredménye is volt, aminek pedig Vergne itta meg igazán a levét.
De mi okozhatta, hogy így kiürült a tár a Red Bullnál? Véleményem szerint 3 nagyon fontos szempontot kell figyelembe venni:
1. A Red Bull rendkívül szigorú szabályokat állít a tehetségei elé.
Hozni kell az eredményeket annak, aki bekerül. Győzelmek, látványos előzések, parádézás az esőben. A sikeresség kulcsa, hogy csak a legjobbak kerülhetnek az F1-be. Ezekhez egy jó adag szerencse is társul, hiszen nem mindegy, hogy Marko papa kit és hogyan lát meg egy adott hétvégén.
2. Más csapatok is elindították nevelőprogramjaikat.
A Red Bull-séma sikerességén felbuzdulva a 2000-es évek végével más csapatok is elindították saját tehetségnevelő programjaikat, így megjelent a konkurencia. Ez alaposan beszűkítette a lehetőségeket a válogatás során. Bár még mindig szimpatikus környezet a Red Bull, de a korábban látott túlterheltség okán a pilóták is jobban tették, hogy akár a Ferrari vagy a McLaren akadémia tagjaivá avanzsáltak. Esteban Ocon a Renault és a Mercedes sikertörténete, míg Charles Leclerc vagy Jules Bianchi a Ferrarié, nem beszélve a McLaren-féle Magnussen-Vandoorne-Norris generációról sem. Jövőre már a Sauber is fiatalokat keres, így a megannyi lehetőség még kevesebb embert vonzhat a Red Bull háza tájára.
3. A szigorú környezet és a felgyorsuló fejlődés – a kor hátrányai.
Mai rohanó világunkban mindent mindenki azonnal akar, így ha találtak egy „gyémántot” érő pilótát, sec-perc alatt az F1-ben akarták tudni, pedig ez nem így ment az esetek túlnyomó részében. A nagy nyomás miatt sokan elvéreztek. Alexander Albon, Alex Lynn, Callum Ilott, Niko Kari mind nagy tehetségnek voltak kikiáltva, de a nagy nyomást ilyen gyorsan ők nem tudták feldolgozni, ami a vesztüket okozta.
Így maradt a Red Bull junior-program nagy sz**ban, hisz az elvárások nem teljesítése, a konkurencia felerősödése és jelen kor elvárásai együttesen nem teremnek annyi gyémántot, mint korábban. Legközelebb az áhított F1-hez jelenleg egy „bukott angyal”, Daniel Ticktum áll, akinek még úgy sincs elég licencpontja az F1-es üléshez, hogy kétszer nyerte meg a Makaói Nagydíjat és a Formula-3 második helyén végzett.
Jelenleg úszunk a sok tehetségben az F1-ben, de mindenki szeretné megtartani magának a saját nevelését. Így történik meg az a szégyen is, hogy Esteban Ocon lesz a legnagyobb vérveszteség 2019-ben az F1-nek, de mivel Mercedes nevelés, a Red Bull nem fog ülést ajánlani az „ellenségének”. Eddig a napig annyi biztos, hogy a körülbelül ötödik esélyét kapó Daniil Kvyat visszatér a 2019-es rajtrácsra. Mindenesetre Ticktum csak akkor vezethette volna állandó pilótaként, ha megnyert volna egy téli sorozatot, mondjuk az indiai székhelyű MRF Challenge-t, vagy az új-zélandi Toyota Racing Series-t, hiszen ekkor lett volna elég licencpontja. Vagy enélkül az FIA külön engedélyével, amire kis esély volt. Mindenesetre, a brit immáron tesztelhet F1-es autót, ami nem kis előrelépés lehet számára! Hartley nem nyújtott áttörő teljesítményt, és bár kétszeres WEC bajnok lett, nem maradt helye 2019-ben a Toro Rossónál. Alexander Albon érkezését már nagyon rebesgették, és a Red Bull végül “kiénekelte” a Formula E Nissan csapatának “szájából” a fiatal thai/brit versenyzők, akit bár ejtett egyszer a Red Bull, de csakugyan mint Daniil Kvyat, kap egy újabb esélyt a bizonyításra!
Egy válasz