Jacques Bernard Ickx még csak huszonkét éves és a nagyközönség számára ismeretlen volt, amikor 1967-ben felfigyelt rá Franko Lini, az autós újságírók nagyöregje és a Ferrari akkori sportigazgatója. Miután látta munka közben egy spái 1000 km-es versenyen, Enzo Ferrarinak ajánlotta őt. Egyértelmű, hogy a belga nagypolgári családból származó fiatalember a legjobb háttérrel indult, hogy nagy versenyző váljon belőle.
Először is tisztázzuk nevének kiejtését. Nagyon sokan ugyanis a mai napig angolosan [dzseki]-nek ejtik – helytelenül. A Jacky ugyanis csak egy ragadványnév, egy becenév, hogy úgy mondjam. Eredeti keresztneve, a Jacques [zsák] – az á-t röviden ejtve – után ugyanis a Jacky név helyes kiejtése is a franciás [zsáki], az á-t itt is röviden ejtve, nem pedig az angolos [dzseki].
Ennyi kitérő után térjünk vissza az eredeti témához. Enzo Ferrari eredetileg Jackie (ő már tényleg [dzseki]) Stewartot szerette volna szerződtetni, de a skót túl sokat kért, és kijelentette, hogy csakis együléses járművekkel hajlandó versenyezni. Ezzel szemben Ickx nem volt válogatós, így mindössze 23 évesen megnyíltak előtte a világ leghíresebb versenyistállójának kapui. Bár igen fiatal volt, rögtön egy érett ember eltökéltségével versenyzett, ami miatt nem kevés nézeteltérése is támadt a Ferrari vezetésével, és magával Enzo Ferrarival is.
A Fekete Péter – ahogyan a sajtó nevezte – első teljes évében, 1968-ban rögtön megnyerte a Francia Nagydíjat, ez volt az első alkalom a Forma-1 történetében, amikor valaki légterelőkkel felszerelt autóval tudott győzni. Egy sor jó eredményt ért még el, a szezon végén azonban, miután sokadszorra keveredett vitába a Ferrari embereivel, elhagyta Maranellót és átigazolt a Brabhamhez. Az öreg Jackkel sem mentek azonban legjobban a dolgai: Ickx győzött Németországban és Kanadában, sokszor viszont maga Brabham volt az, aki nem hagyta érvényesülni. A sportautókban kereste a vigaszt: Jackie Oliverrel az oldalán megszerezte az elsőt hat Le Mans-i győzelme közül, nem várt diadalhoz juttatva a Fordot. Ezeknek az eredményeknek a fényében Enzo Ferrari újragondolta a dolgot és Gianni Agnelli ügyvéd, a Ferrari akkori elnöke közbenjárásának köszönhetően elsimultak a felek közötti nézeteltérések, Ickx pedig visszatért korábbi csapatához, ahol elkezdődött karrierének legkiemelkedőbb korszaka.
Az 1970-es évet változékony sikerrel kezdte a prototípusok világbajnokságán és a Forma 1-ben is. Bár hosszú távú versenyein halvány sikereket ért el, az F1-ben kis híján megszerezte a világbajnoki címet. A szezon elején fizetett meg azért, hogy új járművel és új, tizenkét hengeres boxer motorral lépett fel, amikor azonban a csomag elég megbízhatóvá vált, Ickxnek nem maradtak ellenfelei. Hajszálnyi különbséggel második lett Németországban, győzött Ausztriában, Kanadában és Mexikóban, év végén pedig alig néhány pont választotta el a szerencsétlen sorsú Jochen Rindttől, aki Monzában életét vesztette és így posztumusz világbajnokká nyilvánították. Ickxet ennek ellenére lenyűgözte a Ferrari teljesítménye és meg volt róla győződve, hogy 1971-ben meghódíthatja a világbajnoki címet.
A képekre kattintva megtekinthetők nagy méretben, míg a képek alján lévő feliratokra kattintva galéria nyílik, ahol a teljes mellékelt szöveg elolvasható.
A kedvezőtlen időjárási viszonyok között győzött Hollandiában, majd egy sor jó teljesítményt nyújtott edzéseken, egyes futamokat vezetett is, azonban a kiesések sorozata megállíthatatlannak bizonyult. A következő évben enyhén javult a helyzet, a Ferrari versenyképesebb és mindenekelőtt megbízhatóbb lett, azonban a Lotusban versenyző Emerson Fittipaldival szemben nem volt mit tenni. Ickx és a Ferrari ellenben a hosszú távú versenyeken abszolút főszereplővé vált: a márka kétülésesei mind a tíz edzésen nyertek, amelyen részt vettek, egyúttal megszerezték a konstruktőrök világbajnoki címét. Mario Andrettivel, Brian Redmannel és Clay Regazzonival párban Ickx győzött Daytonában, a Sebringen, Brands Hatch-ben, a monzai 1000 km-es versenyen, Ausztriában és Watkins Glenben, bebizonyítva, hogy mind az együlésesekben, mind sportautókban kiváló.
1972-ben még nyert egy futamot Németországban, 1973-ban azonban régi szövetsége a Ferrarival válságba került. A sportautó vébén kikaptak a Matrától, a Forma 1-ben pedig rendkívül rossz évet zárt. A szezon végére a két fél útjai ismét elváltak, Ickx pedig a Lotushoz igazolt át, miután az idény végén jobb híján egy McLarenbe és egy Iso-Fordba is beült egy-egy futamra.
Ez papíron győztes vállalkozásnak bizonyult, hiszen akkoriban a Lotus rendelkezett a legjobb versenyautóval, 1974-ben azonban bekövetkezett az, amit a legkevesebben vártak: a Lotus visszaesett, míg a Ferrari a Lauda-Regazzoni párossal visszatért a Forma-1 csúcsára. Ickxnek ráadásul újdonsült csapattársával, Ronnie Petersonnal is igencsak feszült volt a viszonya. A Lotusnál töltött két év alatt Ickx egyetlen versenyt nyert: a Bajnokok Tornáját 1974-ben, amely nem számított bele a világbajnokságba. Sportautókkal azonban jelentősen jobban alakultak a dolgai.
A Forma 1-ben ezt követően felváltva versenyzett a kevésbé versenyképes Williams és az Ensign autóival. 1975-ben született lánya, a később szintén autóversenyzővé váló Vanina, és ebben az évben kezdődött a Jacky Ickx-legenda is Le Mans-ban. A Gulf-Mirage volánjánál másodszor győzedelmeskedett a legendás versenyen Derek Bellel az oldalán, amelyet az 1976-os újabb diadal követett Gijs van Lenneppel, majd az 1977-es Jürgen Barthszal és Hurley Haywooddal. A gyors és sokoldalú Ickx kiemelkedő teljesítményt nyújtott a CanAm volánjánál is, 1979-ben a kategória bajnokává vált. Ebben az évben ismét érdeklődést kapott a Forma 1-ből, Guy Ligier hívta meg, hogy helyettesítse a repülőgép-balesetet szenvedett Patrick Depailler-t. Ickx elfogadta az ajánlatot, de csak néhány szerényebb helyezést ért el. A modern Forma-1 a szárnyas autóival, a milliárdos szponzorokkal és a politikával már nem neki való volt, annak a pilótának, aki képes improvizálni és versenyképessé tenni a középszerű járműveket is, különösen kedvezőtlen időjárási viszonyok között.
Így a belga pilóta a szezon végén, mindössze 33 évesen búcsút intett a csapatnak és az egész Forma 1-nek is, hogy másfajta versenyeknek és másfajta járműveknek szentelhesse tehetségét, olyanoknak, amelyekben több kedvét leli. Le Mans-ban aratott két egymást követő győzelmével 1981-ben és 1982-ben felállította a verseny abszolút rekordját (amit 2005-ben tudott megdönteni Tom Kristensen), de még mindig nem volt teljesen elégedett. Útját a földutak és az afrikai sivatagok felé vette. 1978-ban beírta a nevét a Párizs-Dakar rali győzteseinek albumába, egy olyan versenyen, amelynek köszönhetően minden idők egyik legsokoldalúbb pilótájává vált.
Ickx tehát abszolút bajnok alkat, akinek egyedül a Forma 1-es bajnoki cím nem adatott meg. Mindenképpen a legnagyobbak egyike!
Forma 1-es pályafutása során Jacky Ickx 13 idény során összesen 114 versenyen indult el, ezekből nyolcat nyert meg és további 17 dobogós helyezést szerzett. 13-szor rajtolhatott a pole-pozícióból, és 14-szer futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Összesen 181 pontot gyűjtött. Világbajnokságot nem nyert, legjobb eredménye két összetett 2. hely 1969-ből és 1970-ből.
2 válasz