Andreas Nikolaus Lauda, a “Patkány” rendkívüli versenyzői pályafutása akár ponyvaregénynek is beillik, amely egyaránt tartalmaz bukásokat, tragédiákat és feltámadásokat is. Karrierje nem indult simán, miután családja támogatása nélkül kis híján már nagyon hamar a sportautózás tengerébe fulladt. A mi napig őt tartják számon, mint a Forma-1 történetének legnagyobb túlélője.
Gazdag osztrák család sarjaként 1968-ban vett részt először autóversenyeken és mindössze három évvel később már a Forma 1-ben lépett pályára. 1972-ben – noha nem büszkélkedhetett túlságosan jó eredményekkel – egy osztrák bank pénzének köszönhetően egy gyári March volánjánál találta magát a villámgyors Ronnie Peterson oldalán. Eredményei eleinte itt is szegényesnek bizonyultak, és amikor már meg volt róla győződve, hogy szögre kell akasztania a sisakját vagy visszatérni egy alsóbb kategóriába, akkor a nagy múltú, akkoriban azonban már végnapjait élő BRM-istálló leszerződtette. Csapattársa a tapasztalt Clay Regazzoni lett, aki akkor már három remek évet tudhatott a háta mögött a Ferrarinál.
A kor BRM-je közel sem tartozott a legjobb technikák közé, ennek ellenére Lauda többször is reflektorfénybe került. Fel is keltette Enzo Ferrari érdeklődését, aki miután úgy döntött, hogy alapjaiban szervezi át csapatát, Laudára esett a választása és a visszatérő Regazzoni mellé osztotta be. A fáradhatatlanul dolgozó és érzékeny Lauda hamar mindenki számára mintává vált a maranellói istállónál, Luca di Montezemolo sportigazgató kedvence lett. A téli teszteken végzett kemény munka meghozta a gyümölcsét, a Ferrari igazán versenyképes konstrukcióval állt elő.
Lauda azonnal az élmezőnybe került Argentínában, ahol 2. helyezést ért el, Dél-Afrikában pole-pozíciót szerzett, majd Spanyolországban megnyerte élete első nagydíját. Hollandiában ismételni tudott, azonban néhány felesleges hiba és a Regazzonival való versengés megakadályozta abban, hogy világbajnok legyen. A vb-cím mindazonáltal már a levegőben lógott és 1975-ben meg is érkezett, hála a Ferrari 312T-nek, amely az istálló egyik legsikeresebb F1-es gépe. Lauda a nehézkes szezonkezdet után ötször győzött, vezetési stílusát inkább a hűvös számítás jellemezte, mintsem az ösztönök. Megtestesítette a modern pilóta prototípusát, akit az eredmények, a szponzorokkal való viszony, a szerződési összegek nagysága és a biztonsági problémák is érdekeltek.
Ez utóbbi egészen közelről érintette 1976-ban. Miután uralta a szezon első felét, a Nürburgringen drámai baleset áldozata lett. Ferrarija nekiütközött a védőfalnak és tüzet fogott. Lauda a pilótafülke foglya maradt, és csak néhány bátor pilótatársa, élükön Arturo Merzario és Guy Edwards segítségével menekült meg a biztos haláltól. Kórházi ágyán a fülébe jutott, hogy a csapat Petersonnal akarja pótolni, ezért lerövidítette a gyógyulásra szánt időt és alig másfél hónappal kis híján végzetes balesete után újra ott volt a rajtrácson Monzában. Rögtön negyedik lett, amivel a címvédésre is esélye nyílt, azonban az évadzáró Japán Nagydíjon nem érezte úgy, hogy az esőáztatta pályán versenyezni tudna, ezért lemondott a címről James Hunt javára.
1977-ben visszaszerezte azt, amit a sors elragadott tőle. A Ferrari ezúttal már nem az előző évadok legyőzhetetlen autójának bizonyult, ennek ellenére három győzelemmel és egy sor pontszerző helyezéssel másodszor is világbajnok lett. Címét azonban nem ünnepelhette sokáig, ugyanis miután összeveszett Enzo Ferrarival és a teljes vezérkarral, amint matematikailag is biztossá vált a címe, otthagyta Maranellót és a Bernie Ecclestone vezette Brabhamhez igazolt. 1978-ban egy, a szabályok határát súroló járművel győzött Svédországban, majd miután Monzában kizárták előre Villeneuve-öt és Andrettit, az ölébe hullott az újabb diadal.
1979-ben még rosszabbra fordult a helyzet, Kanadában meglepetésre be is jelentette, hogy visszavonul. Elveszítette motivációját, figyelmét pedig új érdekeltségek vonták el, mint például saját légitársasága. A Lauda Air költségei azonban a vártnál magasabbra rúgtak, elfogadta a McLaren nagyvonalú ajánlatát, hogy 1982-ben visszatérjen. A szezon harmadik versenyén, Long Beachben rögtön nyert, majd ezt az eredményt Brands Hatchben is megismételte. Az 1983-as átmeneti idénynek bizonyult, azonban meghatározó módon hozzájárult a következő évi modell fejlesztéséhez. A TAG-Porsche turbómotorjaival szerelt MP4/2 ugyanis uralta a komplett 1984-es évadot, Lauda pedig öt győzelmével és egy rahedli szerencsével kivívja harmadik világbajnoki címét, mindössze fél ponttal megelőzve csapattársát, Alain Prostot. 1985-ben azonban, miután megszerezte utolsó győzelmét Hollandiában, végleg visszavonult a versenyzéstől.
Visszavonulása után több légitársaságnál is érdekelt volt, valamint dolgozott a Ferrarinál és a Jaguarnál is, volt kommentátor és több könyvet is írt. 2012 szeptemberében a Mercedes csapat ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező elnöke lett, kulcsszerepet játszva Lewis Hamilton szerződtetésében. Az anyanyelve mellett angolul és olaszul is folyékonyan beszélő Nikinek két feleségétől összesen négy gyermeke született, közülük talán a legismertebb Mathias, aki ugyancsak autóversenyző lett.
2018 augusztusában tüdőátültetésen esett át, ami után egy ideig úgy tűnt, rendbejön, állapota azonban stabilan nem javult. 2019. május 20-án, 70 éves korában, a zürichi egyetemi kórházban – ahol veseproblémák miatt kezelték – szűk családja körében, békésen örök álomra hajtotta fejét. Halála megrázta az egész Forma 1-es társadalmat, a soron következő Monacói Nagydíjon a csapatok és a versenyzők a legkülönfélébb módokon állítottak emléket Niki előtt. Szülővárosában, Bécsben, a Szent István-székesegyházban helyezték örök nyugalomra.
A 2019-es Monacói Nagydíj a megemlékezésről szólt: a versenyzők Niki feliratú, piros baseball-sapkákban sétálgattak a paddockban, többen átfestették bukósisakjukat, a Mercedes még autója glóriáját is pirosra fújta. [képek: MakFormula1 – Formula-1 Image Story]
Niki Lauda, ha a Ferrarinál maradt volna, valószínűleg kiegyenlíthette volna Juan-Manuel Fangio öt világbajnoki címről szóló rekordját. Ő azonban nem érzelgős típus, és miután levetette a pilótaruhát, tévés kommentátorként és nagy sportcsapatok szaktanácsadójaként kamatoztatta karizmáját. Isten nyugosztalja!
Forma 1-es pályafutása során Niki Lauda 13 idény során összesen 171 versenyen indult el, ezekből 25-öt nyert meg és további 29 dobogós helyezést szerzett. 24-szer rajtolhatott a pole-pozícióból és ugyanennyiszer futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Összesen 420,5 pontot gyűjtött és három világbajnoki címet szerzett.
Egy válasz
Köszönet ezért a rövid életrajzért születésnapja alkalmából. Én szivesen olvasnék egy részletesebb könyvet is, mivel Niki élete sokkal izgalmasabb volt mint általában egy F1-es pilótájé. Jó lenn ha a filmet újra lehetne látni /Hunttal/ kicsit jobb reklámozással, hogy többen láthassák
Az írást mégegyszer köszönöm.