Portré: John Surtees

Legendás autóversenyzők életrajza lenyűgöző fényképek társaságában - 8. rész, John Surtees

Mint tudjuk, a rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket. Azonban az, amelyet John Surtees állított fel, arra rendeltetett, hogy örökre fennmaradjon a Forma-1 krónikáiban. Ő ugyanis a történelem egyetlen versenyzője, aki kettő és négy keréken egyaránt kivívta a világbajnoki címet.

A „szél fia” – ahogy a sajtó nevezte – kivételes motorkerékpáros karriert követően (hét világbajnoki címet szerzett az MV Agustával és négyszer nyerte meg a Man-szigeteki TT-t) szinte váratlanul váltott négykerekűekre 1960 tavaszán. Tehetségét Ken Tyrrell vette észre és leigazolta csapatába. Surtees meglehetősen gyorsan alkalmazkodott a Forma 2-es Cooperekhez, így ugyanebben az évben már a Forma 1-ben is megkapta a lehetőséget, méghozzá a Lotustól Monacóban. Még három futamon maradt a csapatnál, a Portugál Nagydíjon pole-pozíciót szerzett, év végén mégis félreállították, mert Colin Chapman inkább Jim Clarkot választotta.

Surtees egy 1960-as világbajnoki futamon az MV Agustával. Ebben az évben a 350- és az 500 köbcentis géposztályban is ő lett a világbajnok. [fotó: Motorcycle News]

Surtees helyette a Yeoman Credit istállóhoz szerződött, akiktől egy privát Cooper T53-ast kapott. A másodosztályú járművekkel nem lehetett esélye a Ferrarik, a Lotusok és a Porschék ellen, ennek ellenére elcsípett két 5. helyet. Vitathatatlan képességeit látva Enzo Ferrari is elkezdett érdeklődni iránta, Surtees azonban – egyelőre – elutasította a nagyvonalú ajánlatot és 1962-ben is maradt a Yeoman Creditnél, ahol ezúttal egy vadonatúj Lola Mk4-es gépet kapott. Zandvoortban rögtön pole-pozícióval nyitott, majd második lett Aintreeben és a Nürburgringen, ennek ellenére hamar tudatosult benne, hogy Eric Bradley csapatával sosem lesz világbajnok, ezért év végén fő támogatója, a Shell javaslatára elfogadta a Ferrari ajánlatát.

A Yeoman Credit Lolájával 1962-ben. [fotó: Pinterest]

Az MV Agustával szerzett bajnoki címei után Surtees méltán volt népszerű Olaszországban, azonban a vörös autók volánjánál töltött első idénye még szűkölködött a sikerekben. Nehezen találta a ritmust, számtalanszor kiesett, ennek ellenére a Nürburgringen tartott Német Nagydíjon meg tudta szerezni karrierje első futamgyőzelmét.

1963 Német Nagydíj, Surtees első győzelme a Forma 1-ben. [fotó: F1.com]

1964-re azonban egyértelműen kedvezőbb lett a helyzet. A Ferrari komoly összegeket költött versenyautóira, így bemutattak két, félig egytörzsű vázra épített autót: a V8-as motorral szerelt 158-ast és az 1500 cm3-es, V12-es erőforrással hajtott 512-est. Az idény azonban nem a tervek szerint alakult: Surtees az idény első négy versenyéből hármat idő előtt fejezett be, a Nürburgringen azonban újra nyert. Ezt az eredményt megismételte Monzában is, a döntés az utolsó futamra, Mexikóra maradt. Kezére játszott, hogy Clark a futam hajrájában kiesett, nagyvonalú csapattársa, Lorenzo Bandini pedig átengedte neki a második helyet. Ez az eredmény pedig elég volt neki a világbajnoki címhez, hiszen Graham Hill több pontot gyűjtött ugyan, de az akkor érvényben lévő szabályok szerint a végső értékelésbe csak a legjobb hat eredmény számított bele, ez pedig Surteesnek kedvezett.

A sikertelenül eltelt 1965-ös idényt követően 1966-ban ismételhetett volna, azonban egy gyönyörű belgiumi győzelmet követően váratlanul bejelentette szakítását a Ferrarival. A döntés sohasem tisztázódott, de alapos okunk van feltételezni, hogy a háttérben az Eugenio Dragoni sportigazgatóval való folyamatos nézeteltérések álltak, valamint az, hogy a csapat meg kívánta akadályozni, hogy a saját csapata beindítását tervező Surtees adatokat lopjon a Ferraritól.

Eugenio Dragoni és Enzo Ferrari, a híresztelések szerint velük veszett össze végzetesen Surtees. [fotó: GETTY Images]

A szezont a Cooperrel fejezte be, amellyel megnyerte a Mexikói Nagydíjat, majd a következő két évre leszerződött a Honda gyári csapatához. Surtees amellett, hogy rendkívül gyors volt a versenyeken, kiváló tesztpilótának is bizonyult, de leginkább a legmegfelelőbbnek ahhoz, hogy a japán járműveket előbbre juttassa. Néhány közepesen sikerült futam után Monzában édes bosszút állt, ugyanis a Ferrari hazájában megnyerte a versenyt, miközben előző csapatának autói botlottak.

A siker nélkül eltelt 1968-as évadot követően egy átmeneti év következett a BRM-nél, majd 1970-ben beteljesítette régi vágyát és konstruktőr lett, beindította ugyanis a Team Surtees csapatot. Eleinte a McLarentől vásárolt autókat, majd a Brit Nagydíjra elkészült a Surtees TS7, melybe V8-as Ford-motor került. Hamar rájött azonban, hogy megterhelő feladat egyszerre versenyzőnek és menedzsernek lenni, ugyanis amíg autói az alsóbb kategóriákban mérsékelt sikereket értek el, a Forma 1-ben egyértelműen rosszabbul mentek a dolgai. Első évében a kockás zászlót is alig látta meg, majd 1971-ben mindössze két szerényebb helyezést ért el, ötödik lett Zandvoortban és hatodik Silverstone-ban. 1962-ben pedig már csupán az Olasz Nagydíjon állt rajthoz, de ott is csak azért, hogy bemutassa a TS14-es modellt, mellyel pilótája, Tim Schenken még elindult Watkins Glenben.

Monacóban a BRM P138-cal.

Ezután visszavonhatatlan döntést hozott és felhagyott a versenyzéssel, autói pedig 1978 végéig futottak még, mérsékelt sikerrel. Ezt követően részt vett még történelmi motorversenyeken és autófesztiválokon is, valamint a brit A1GP-csapat vezetőjeként is tevékenykedett. Fia, Henry ugyancsak autóversenyzőnek állt és úgy nézett ki, ígéretes karrier áll előtte, ám egy brands hatch-i Formula 2-es versenyen, 2009-ben halálos balesetet szenvedett, miután egy másik autóról leszakadó kerék fejbe találta.

A modern Forma-1 túlságosan összetettnek és költségesnek bizonyult még a szél fia számára is, ennek ellenére kétségkívül a valaha volt egyik legkülönlegesebb dolgot vitte véghez pályája során. Halálát követően – melyet szívmegállás okozott – fia, Henry mellé temették. Nyugodjék békében!

Forma 1-es pályafutása során John Surtees 14 idény során összesen 111 versenyen indult el, ezekből hatot nyert meg és további 18 dobogós helyezést szerzett. 8-szor rajtolhatott a pole-pozícióból és 11-szer futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Összesen 180 pontot gyűjtött és egy világbajnoki címet szerzett.

címlapkép: Getty Images, a külön nem jelölt többi kép forrása: Reddit / F1 Porn
felhasznált források:
Paolo D’Alessio – Sztárpilóták (Alexandra Kiadó, 2005)
Bruce Jones – A Forma-1 enciklopédiája (Ventus Libro Kiadó, 2005)
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Kapcsolódó írásaink

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.