A WTCR idei második állomására érkezett a Hungaroringre, ami a magyar közönség számára felettébb élvezetes versenyeket hozott. Volt itt dráma, öröm és üdvrivalgás, de akár néhány könnycsepp is elmorzsolódhatott az elveszett, vagy talán meg sem volt győzelemért Michelisz Norbi és Nagy Dani számára. Nézzük, hogyan és mi történt a Ringen, egy néző szemszögéből!
Ha van, aki budapesti, annak nem kell mondanom, hogy a hétvége reggeli tömegközlekedés igazán rendben tud lenni. Nulla forgalom, kényelmesen el lehet férni még a trolin is, és uszkve 45 perc alatt bárhol ott vagy a belvárosból. Én mindig is élveztem, hogy egyik helyről egy másik helyre csak utazás árán lehet eljutni, hiszen ezalatt az idő alatt meg lehet csodálni olyan dolgokat is, amire addig nincs idő a reggeli rohanásban, ha rutinból megy már az ember munkába vagy suliba, vagy jelen esetben a Hungaroringre.
Az internet szépségének köszönhetően már jó ideje ismerjük egymást, de élőben most először találkoztam Csaba szerkesztő-társammal, aki életében először járt a Hungaroringen, miután Erdély bármennyire is közel van, azért mégis csak messze. Az ő lelkesedésével és az én, már-már otthonosan mozgó tapasztalatommal felvértezve indultunk neki, hogy együtt kövessük figyelemmel Micheliszék kalandját. Itt találkoztunk továbbá harmadik társunkkal, Ádámmal, aki a GP-Zóna oldalán segít be nekünk többnyire MotoGP-ben, egyébként ClassF1 Video néven videós oldalt üzemeltet.
Aki esetleg olvasta a Magyar Nagydíjról alkotott élménybeszámolóimat, az tudja, mi is kell egy versenyhétvégére, ha nem akarja az ember a fél fizetését elkölteni egy ilyen rendezvényen. DE..! (és akkor ezt most kihangsúlyozom), itt nem kellett félni az áraktól, mert bár magasabbak voltak, teljesen emberi és megfizethető dolgokat ajánlottak a népnek. No de, ideje a háttérben kutakodni!
Mikor kiértünk szombaton délelőtt, már zajlott némi szabadedzés. Igazából egyből hátra siettünk, és beültünk a nagy fedett tribün alá. A 15 fok, a hideg szél és az eső lógó lába nem javított a helyzeten, de legalább kint voltunk, és láttunk némi akciót a pályán. Nem voltak sokan. Azt kell mondjam, hogy lézengtek az emberek, bárhol is voltunk. Persze volt kivétel, de arról picit később.
Kis falatozás és az autókban való gyönyörködés után úgy döntöttünk, hogy akkor irány a paddock! Jól hallottátok, az a paddock, ahová az F1-en röpke három és fél millió forintért mehet be csak az ember, ide pedig egy mezei bárki is bemehetett, ha jegyet vett a hétvégén. Jó mi? Én fejben ezt úgy könyveltem el, hogy biztos megnyitnak egy kis kordonos részt, ahova az emberek beállhatnak, és mint az állatkertben a tigriseket lehet bámulni a kamionok között mászkáló pilótákat, akik úgy néznek ránk, mintha csak azt gondolnák:
“Ezt a sok gyökeret…”
(random WTCR pilóta, 2019)
De megint csak tévedtem! Karnyújtásnyira az autóktól és a pilótáktól. Ott mászkálhattál, ahol mondjuk az a Gianni Morbidelli, aki F1-es versenyző is volt, és nem vicc, ELMENT MELLETTED! De nem csak ő, az azon a hétvégén kinnlevő mindenki. Mi Csabával csak úgy lestünk, hogy: „Te jó ég, ez az Ehrlacher!”, meg „Nézd már, nem Nagy Dani áll sorban kajálni?”, illetve „Hé, nem a Szabó Zsolti vesz fel éppen vlogot mindenki szeme láttára?”
Nekem az eszem megállt egy ilyen nyitottságtól, hogy ennyire közel mehettünk mindenhez. Szinte már benne érezhetted magad a sportvéráramában, és azt érezhetted, részese vagy mindennek. Zseniális húzás a szervezők részéről, az kell mondjam! Egy pici öröm az ürömben, hogy az emberek ennek ellenére simán, még egyszer mondom, simán elmentek mellettük! Érted, 10 perce még Nagy Dani az Isten, hogy „k*rvajóvagy srác”, a másikban meg ott van mellette, és még csak észre sem veszi az illető. Érdekes dolgok ezek, én mondom…
A paddock nem csak arra adott lehetőséget, hogy a mindenhez közelebb menjünk, de arra is, hogy a pálya olyan részeit láthassuk, amit eddig nem nagyon. Az első szektor vége és a kettes eleje (a Mansell-kanyar környéke) egy kvázi limitáltan elérhető hely, hisz arra nincsenek tribünök, csak szervízutak vezetnek a pályabíróknak a mentések idejére. Ez persze nem látható, kivéve, ha a paddockban vagy! Kellemes helyen, jó képek készíthetők és a hanghatás is mintha csak ezerszer erősebb lett volna.
Egy nagy esemény az ember életében a boxutca látogatás. Na, mi nem kívántunk élni vele, viszont nézni, ahogy más igen, meg hogyan nyomorog és szenved miatta, azzal kiegyeztünk. A boxok felett kialakított sátras rész tökéletes látványt nyújtott számunkra a beáramló embereket tekintve. Én azt hittem, hogy megint sprintervilágbajnokokat megszégyenítő módon futó elvakult rajongókat láthatunk, de csak a Walking Dead jól ismert zombihordáját láthattuk, amint szépen lassan de biztosan odavonszolták magukat a pilótákhoz, aláírásokért. A magyarok előtt minden hely tömve volt:
Tassi Atilla, Michelisz Norbi és Nagy Dani keze alatt szerintem vagy hat alkoholos filc is elfogyott röpke 30 perc alatt, míg mondjuk az első és második futamot megnyerő Néstor Girolamit mondhatni le sem sz*rta senki.
Nekem eleve furcsa az érzés, hogy nyomuljunk azért, hogy legyen egy papírfecnink, amin van némi firka. Otthon bárki tud ilyet csinálni. A közös képet még megértem, meg egy pár váltott szót is, de az aláírás az nekem ilyen max. extra dolog. Akkor inkább már a telefonszámát, vagy egy e-mail címet dobjon már, annak van is értelme.
Vasárnap ugyanezt láttuk mindenütt, csak ötször nagyobb embermennyiség mellett. Volt olyan fél füllel elkapott szösszenetünk, hogy a pályára 70 ezer embert vártak vasárnap. Nos, ha max tízezer volt, akkor szerintem bőven sokat mondtam. A hideg és az eső nem segített, de az izgalmak a tető fokára hágtak! Sosem gondoltam volna például, hogy egy KIA Platinum-kupán ennyire lehet szurkolni, és hogy lehet szappantartó minidobozokkal élvezetesebb futamot generálni, mint az elmúlt négy Forma 1-es futam összesen. Vogel Adrienn előtt le a kalappal, hiszen zseniálisan védekezett és tartotta a dobogós helyet, amíg lehetett vagy hat másik riválisával szemben, több mint hét körön keresztül. Zseni volt, amit csinált, de a végén sajnos lepüfölték az 5. helyre, de azt a szurkolást, amit kapott! Le a kalappal, nagyon remek volt.
A hideg elől bemenekültünk a fedett részre és ott néztük a futamokat, pedig az 1-es kanyarban akartunk letelepedni a sok előzés lehetőségéből adódóan. Reggel ott néztük meg a TCR Europe első versenyét, és bizony az is volt annyira jó, mint az Azeri Nagydíj, aminek reklámját még az összes futam leintését követően is leadták nekünk, este 18 körül, hogy biztos legyen az üzenet.
Nagy Dani vezetett a TCR Europe második futamán, de mint Felipe Massát, úgy verték meg Danit is az égiek a győzelem megszerzésének lehetőségében, hiszen a számukra évadnyitó hétvége második versenyén remeklő Julien Birché a maga Peugeot-jával és Gilles Magnus az Audival végül megverte Danit és a M1RA Hyundai-át. Szép volt Dani, innen csak jobb lesz!
Norbi pole-ja varázslatos volt. Az az éltetés, az a szurkolás, ami ilyenkor egységbe kovácsolja az embereket, fenomenális. A rajtot követően még ma sem tudom, hol bukott helyet Tarquinivel szemben, de az volt a kulcs momentum, hiszen végül a második helyen bekocogott a nedves pályán a címvédő csapattárs mögött. Ez azonban nem érdekelt senkit, hiszen dobogón volt, és a tömeg megadta a neki járó tapsot és éljenzést.
A hangulat önmagában Deja Vu tavalyról, de Norbi megígérte nekünk, hogy fog még nyerni futamot a Hungaroringen. Legyen így Norbi, legyen így!
Összefoglalók
WTCR
TCR Europe
