Alberto Ascari a Forma-1 történetének máig utolsó, egyben az egyetlen kétszeres olasz világbajnoka. Bár más csapatoknál is versenyzett, neve elválaszthatatlanul a Ferrarihoz kötődik. Amellett, hogy remek pilóta volt, életét a véletlenek és a szerencsetalizmánok vezérelték.
Alberto Ascari 1918. július 13-án született Milánóban. Édesapja, Antonio sikeres autóversenyző volt a húszas években, azonban nem sokkal Alberto hetedik születésnapja előtt halálos balesetet szenvedett egy országúti versenyen, a franciaország Autodrome de Linas-Montlhéry-ben. A gyermeket azonban ez sem tántorította el, sőt minden áron édesapja példáját szerette volna követni és versenypilótává válni.
Első motorkerékpáros sikereit követően 1940-ben indult először autóversenyen, és ugyanebben az évben a nevezetes Mille Miglián is részt vett, méghozzá Enzo Ferrari Alfa Romeóval történt szakítását követő első saját tervezésű autójával. Miután Olaszország belépett a II. világháborúba, az Ascari-család tulajdonában lévő autókereskedés a hadsereg ellátására kényszerült. Alberto versenyzőtársával, Luigi Villoresivel jövedelmező üzletet hozott létre és üzemanyagot szállított a sereg észak-afrikai raktáraiba. Miután vállalkozásuk támogatta Olaszország háborús erőfeszítéseit, így mentesültek a besorozás alól.
A háborút követően főként a Maseratival versenyzett, 1948-ban igazolt át végleg a Ferrarihoz. Ekkoriban kapta a „Ciccio” becenevet, ami körülbelül annyit jelent, hogy pocakos. 1949-ben hat futamon aratott diadalt, köztük az Olasz Nagydíjon, ugyanott, ahol huszonöt évvel korábban édesapja is győzedelmeskedett. A Ferrarival vett részt a világbajnokság első évében, 1950-ben is. Eleinte kénytelen volt beérni csak néhány jó eredménnyel, az első két világbajnoki évadot ugyanis az Alfa Romeók uralták. A Ferrari azonban folyamatosan fejlődött. José-Froilán González megszerezte a maranellóiak történelmi első futamgyőzelmét 1951-ben, Silverstone-ban és Ascari sem tétlenkedett, a 375-ös modellt győzelemre vitte Németországban és Olaszországban. Akár még a világbajnokságot is megnyerhette volna, csakhogy a pedralbes-i végjátékban nagyon elkoptatta a gumikat és csak 4. lett.
A siker azonban sokáig nem váratott magára. Az 1952-es szezon elején a nemzetközi szövetség úgy döntött, engedélyezi a Forma 2-es autók indulását a világbajnokságon. A Ferrarit nem érte felkészületlenül a hír és az újonnan megépített 500-as modell Ascari kezei alatt a következő két év uralkodójává vált. A gyors, könnyen irányítható és megbízható gépezettel a milánói pilóta az 1952-es szezon minden futamát megnyerte az Indy 500-at leszámítva (amelyen egy régebbi 375S-sel indult), ami egyúttal a világbajnoki címet is jelentette számára. Indianapolisban egyébként 33 versenyző közül a 19. lett a próbafutamon, majd miután a fő-versenyen már vezetett is, autójának meghibásodása miatt kénytelen volt kiállni.
A sikersorozat 1953-ban is folytatódott. Ascari zsinórban három győzelemmel kezdett, kilencre tornázva fel egymást követő versenyein aratott diadalainak számát, ami a hivatalos nyilvántartások szerint mindössze azért nem minősül rekordnak, mert az 1953-as szezon elején megrendezett Indy 500-ra (mely akkoriban még a világbajnoksághoz tartozott) nem utazott el. Később még nyert Silverstone-ban és Svájcban is, ez pedig azt jelentette, hogy ő lett a Forma-1 történetének első kétszeres világbajnoka, egymást követő hét győzelme pedig 2004-ig volt rekord.
“Ha Alberto vezetett egy versenyben, nem volt egyszerű őt megelőzni. Tulajdonképpen lehetetlen.”
(Enzo Ferrari)
1954-ben új kihívásra vágyott és átigazolt a Lanciához, amely először próbálkozott a Forma 1-gyel. A magyar származású legendás mérnök, Vittorio Jano által elsőként tervezett D50-es modell azonban a várt időre nem készült el, így Ascari az idény folyamán hol a Maseratinál, hol a Ferrarinál versenyzett, a Mille Migliát azonban már egy Lancia 3300 volánja mögött nyerte meg. Az új autó aztán 1955-re elkészült, Ascari pedig nagy reményekkel vágott neki a szezonnak.
Miután Argentínában kiesett, Monacóban megszerezhette volna a Lancia első győzelmét, azonban amikor vezető helyen állt, az egyik körben a kikötőnél a tengerbe zuhant. Csodával határos módon egy orrtöréssel megúszta, majd rögtön ezt követően Monzába utazott, hogy a Ferrari egyik sportautóját tesztelje barátjával, Eugenio Castellottival. Ebéd előtt nem sokkal kölcsönkérte tőle kesztyűjét, sisakját és szemüvegét, hogy ő is kipróbálja a kétülésest – pont ő, aki annyira babonás volt, hogy soha nem vett volna fel olyan felszerelést, ami nem az övé. A Parabolica előtti egyenesben elveszítette uralmát autója fölött és kisodródott a pályáról. Mire odaért az elsősegély, már nem lehetett rajta segíteni.
Érdekesség, hogy Alberto roppant módon érdeklődött a számmisztika iránt, ezért érdemes megjegyezni, hogy édesapjához hasonlóan 36 évesen, a hónap 26. napján, egy gyors balkanyar kijáratánál halt meg, négy nappal azután, hogy túlélt egy balesetet. Halálos balesetének helyszínén lassítót alakítottak ki a monzai pályán, mely az ő nevét viseli. Rómában utcát neveztek el róla. 1992-ben a Nemzetközi Motorsport Hírességek Csarnokába is beválasztották.
Ascari vezetési stílusa tiszta és sikerre vezető volt. Ha egy igazán jó technika volánja mögé ült, gyakorlatilag nem lehetett legyőzni. Szokása volt, hogy a versenyek első köreiben őrült módjára száguld, letöri a versenytársak ellenállását, hogy aztán már ne kelljen szükségtelenül kockáztatnia. Halálával lezárult az olasz pilóták sikereinek korszaka a Forma 1-ben. Nyugodjék békében!
Forma 1-es pályafutása során Alberto Ascari 6 idény során összesen 32 versenyen indult el, ezekből 13-at nyert meg és további 4 dobogós helyezést szerzett. 14-szer rajtolhatott a pole-pozícióból és 12-ször futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Összesen 140 1/7 pontot gyűjtött és kettő világbajnoki címet szerzett.
Egy válasz