Ég veled, Anthoine!

2015. június 14-én, a World Series by Renault hungaroringi fordulóján Nyck de Vries autogramjára vadászva az egyik standnál aláírt nekem egy fotót egy fiatal francia gyerek. Akkor már jó alaposan benne voltam az együléses autóversenyzés világában, viszont akárhogy nézegettem a nevet a kártyán, nem ismertem. “Na mindegy” – mondtam magamban – “elteszem, hátha egyszer még sokat fog érni”. Hát nem így gondoltam…

Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas téma.

Átlagos szombat délutánnak indult. Miután véget ért a Forma 1-es Belga Nagydíj időmérő edzése, elfogyasztottam a kis nassolnivalómat, majd az eddig jobbára Live Timing céljára használt laptopom elé fordultam, hogy beüzemeljek egy működő Sky Sports F1 streamet. Mivel az F1-es időmérőt több alkalommal is piros zászlóval kellett félbeszakítani, ezért a közvetlenül a kvalifikáció utánra tervezett program, a Formula-2 főversenye is csúszott, végül pontban 17 órakor küldték el a pilótákat a felvezető körre. A bevezetőben már említett de Vries vezette fel a mezőnyt, és ő állt az első helyen akkor is, amikor a második kör elején a srácok az Eau Rouge-hoz értek.

Anthoine Hubert
[fotó: Motorsport Week]

“Aztabüdösk**vaélet!”

Körülbelül ezekkel a szavakkal ugrottam fel, amikor megláttam azt, ami a pályán kibontakozott. Fejreállva sodródó, meg egy kettétört versenyautó, jézus atyaúristen! Sohasem szeretem ezt látni versenypályán. Az élő közvetítésben visszajátszást nem mutattak, Alex Jacques kommentátor is külön kiemelte, hogy ilyenkor ez a protokoll. Akkor jöjjön a szokásos: Twitter, Reddit, meg a GP-Zónás közös chat, aztán informálódjunk. Hamar találtunk egy nézőtéri amatőr felvételt, melyen viszonylag tisztán látszik, mi történt: Giuliano Alesi megpördült az Eau Rouge tetején, majd amikor a Trident visszacsúszott a pályára, a mögötte haladó Ralph Boschung hirtelen lefékezett, hogy elkerülje az ütközést. A francia mögött érkező Anthoine Hubert erre már nem tudott reagálni, elrántotta a kormányt, aminek következtében kirepült a pályáról és a gumikordonnak ütközött. Ez még nem is lett volna akkora baj, az ifjú francia boldogan elsétált volna a helyszínről, csakhogy a bukótérbe visszapattanó roncs éppen a teljes sebességgel érkező Juan-Manuel Correa elé sodródott, aki egy fatális véletlen folytán pont lesodródott a kanyarcsúcspontról és a bukótérben fordult el. Az amerikai-ecuadori nem tehetett semmit, ebben a kanyarban ugyanis a nagy szintkülönbség miatt gyakorlatilag vakon autóznak a pilóták. Szinte még fékezni sem tudott, miután észlelte a veszélyhelyzetet. Az ütközés következtében Correa autója felborulva sodródott át a pálya túloldalára, Hubert Ardenje pedig konkrétan kettészakadt.

Egy No Subject nevű csatorna a YouTube-on készített egy viszonylat korrekt elemző videót a balesetről. A téma érzékenysége miatt nem ágyazom be ide, de akit érdekel, F2 Belgium Crash Accident Analysis and Animation-Anthoine Hubert keresésre megtalálja.

A balesetről készült felvételeket látva Bence kollégámban felmerült a probléma, idézem:

“egyszerűen nem látom a lehetőséget, hogy ezt hogyan élhetné túl”

A következő bő egy órában mindenki kiírt mindent, amit innen-onnan hallott. Nem túl bizalomgerjesztő információk is a birtokunkba jutottak, úgy mint: “Correa magánál van, de Hubert esetében készüljünk a legrosszabbra, aztán hátha lesz pozitív meglepetés”. Az igazság az, hogy elnézve a felvételeket, tényleg az lett volna a pozitív meglepetés, ha túléli. Lehetett sejteni, hogy sz.r a helyzet, amikor az újságírók meg az autósporthoz közeli személyek közül senki nem írta ki azt, hogy “minden rendben van”. Volt, aki konkrétan leírta, hogy itt Sophia-szerű csodára lenne szükség (utalva itt Sophia Flörsch tavalyi makaói horrorbalesetére, melyet szerencsére komoly következmények nélkül megúszott). Volt egy poszt, ami szerint egy dél-amerikai újságíró azt nyilatkozta, hogy mindkét versenyző magánál van, azonban mivel nem hivatalos forrásból származott az információ, nem volt biztos, hogy komolyan vehetjük-e. Nesze semmi, fogd meg jól… A Wikipédián eközben valaki megjelölte augusztus 31-ét Hubert halálaként.

Anthoine Hubert
[fotó: BWT Arden]

A helyszínen tartózkodó nézők nem sokkal később megerősítették, hogy megérkezett a mentőhelikopter, itt már tényleg a legrosszabbra kellett számítani. De még mindig élt a remény, hogy akárki akármit ír a sajtóban, amíg azt nem egy hivatalos F2-es médiaszemély, vagy a csapat közli le, addig nem feltétlenül kell elhinni. A következő arconcsapás az volt, amikor a Renault és a Mercedes lemondta az esti médiaeseményét. Szűk másfél órányi találgatózást és reménykedést követően, helyi idő szerint 18:35-kor aztán megpillantottam azt a tweetet, amit a legkevésbé sem akartam. Az FIA hivatalos közleményben tudatta, hogy

Anthoine Hubert elhunyt.

Anthoine 1996. szeptember 22-én látta meg a napvilágot a franciaországi Lyonban. Miután sokat gokartozott többek között Jules Bianchival és Charles Leclerc-kel, a formaautók felé vette az irányt, és egy U13-as világbajnoki bronzérem után 2013-ban elindult a Francia Formula-4-ben. Legelső szezonjában 11 futamgyőzelemmel lett bajnok, ekkor lecsapott rá a Tech 1 Racing és benevezte a Formula-Renault Európa-kupába. A szezon során hat alkalommal végzett pontszerző helyen, amivel a tabella 15. helyén zárt. Vendégpilótaként elindult néhány versenyen a Formula-Renault Alps szériában, a program pedig a következő szezonban, 2015-ben is ez volt. Ekkor viszont már némileg jobban alakultak a dolgai: Silverstone-ban megszerezte első futamgyőzelmét, amelyet még egy követett Le Mans-ban, további dobogós helyezései pedig az összetett 5. helyéig repítették. Hasonlóan jól muzsikált az alpesi szériában, ahol hat versenyéből négyet megnyert, noha szabadkártyásként nem kaphatott bajnoki pontokat. 2016-ban jött a következő lépcsőfok, a Formula 3-as Európa-bajnokság, ezúttal már a Van Amersfoort Racinggel. Közepes eredményekkel nyitott, félidőben azonban valami történt: a Norisringen váratlanul győzött, majd a hátralévő futamokon folyamatosan a pontszerzők között végezve a 8. helyig menetelt összetettben. Jutalma egy GP3-as teszt lett a szériát uraló ART Grand Prix-val, majd versenyzői szerződést is kapott a 2017-es szezonra. Futamot nem tudott nyerni, azonban folyamatos jó eredményeivel elérte, hogy a csapatnál maradhasson a következő évre is, amit alaposan meg is hálált. Győzött Barcelonában és a Paul Ricard-on, és noha a szezon folyamán csak két versenyt nyert (a második Mazepin például négyet, az ötödik Beckmann hármat), ez is elég volt számára a bajnoki cím elnyeréséhez. A szezon végén Formula 2-es teszteken vett részt az MP Motorsporttal, végül azonban az Arden csapott le rá – valamint a Renault, a franciák ugyanis szerződtették Anthoine-t nevelőprogramjukba. Bahreinben remek 4. hellyel indított, bizonyítva, hogy számolni kell vele. Monacói és franciaországi futamgyőzelmeivel sokak szívébe belopta magát, ezen pedig az sem változtatott, hogy a csapat szezon közepi gyengélkedése miatt ezután zsinórban öt futamon maradt pont nélkül. Aztán megérkezett a mezőny Spa-Francorchamps-ba…

Hubert aláírás
Anthoine Hubert aláírása még 2015-ből, amikor még a Formula Renault 2.0 Európa-kupában versenyzett.

Micsoda egy rohadt nap! Ismét elveszítettünk egy mindig mosolygós, életvidám, ambiciózus, tehetséges fiatalembert. Mindössze huszonkét éves volt, és egyértelműen egy leendő Forma 1-es pilóta személyét veszítettük el. F2-es topcsapatok érdeklődtek iránta a 2020-as idényre (>> részletek ide kattintva <<), lehetett volna helye az ART-nál, a DAMS-nál és a Virtuosinál is. Bajnok lehetett volna jövőre! Két év múlva Forma 1-es pilóta lehetett volna, hiszen nyomta előre a Renault, és még ráadásul francia is volt. De ő nem foglalkozott ezzel. “Csak maradj nyugodt és koncentrálj” – mindig ezt mondogatta. Alain Prost volt a gyermekkori hőse, versenyzési stílusa nem is állt messze a Professzorétól. Talán nem ő volt korosztálya leggyorsabb versenyzője, de rendkívül intelligens pilóta volt. Határozott, pontos és alázatos.

Talán sokszor észre sem vesszük, de ez a baleset kegyetlen módon rádöbbentett mindenkit arra, hogy ezek a srácok igenis az életükkel játszanak hétvégéről-hétvégére, futamról-futamra. Az életükkel játszanak azért, hogy minket, nézőket szórakoztassanak. Hogy egy klasszikust idézzek a Rush című filmből:

Milyen emberek vállalkoznak ilyen feladatra? Nem hétköznapi fazonok, annyi szent.

Lázadók, bolondok, álmodozók. Olyanok, akik nyomot akarnak hagyni maguk után, akár az életük árán is.

Sokszor ezt sajnos magától értetődőnek gondoljuk, hiszen nekünk ez jár. Mindenhogy fájdalmas ez az egész. Velük foglalkozunk, szabadidőnkben cikkeket írunk róluk. Sakkozunk, hogy ki hova fog eligazolni, ki merre fog helyezkedni. Az autóversenyzés viszont veszélyes és az is fog maradni mindig. De ezek a srácok ezt tudják. Amikor beülnek az autóba és felveszik a bukósisakot, talán mind tisztában vannak vele, hogy lehet, hogy többé már nem térnek vissza a garázsba. Akármennyire is megpróbálják biztonságossá tenni a versenyzést, minden baleseti forrást nem lehet kiszűrni. Jöhet a halo, jöhet a Safer-fal, jöhet a lassító burkolattal ellátott bukótér, mindent akkor sem lehet megelőzni.

“A nyári szünet alatt írtam róla egy rövid cikket ‘A pénz szűkében lévő Renault junior, akit minden F2-es csapat akar’ címmel. Ingyenesen elérhetővé tettük, mert úgy gondoltuk, hogy ezt a lehető legtöbben kell, hogy olvassák. Miután megjelent, Anthoine írt nekem egy üzenetet, amiben annyit mondott, hogy ‘jó cikk, kösz haver’. Manapság elég ritka, hogy egy versenyző megköszönjön egy cikket, amit róla írsz, de Anthoine mindig hálás volt az ilyesmiért. Azzal viccelődött, hogy ha e cikk miatt leigazolja egy másik csapat, akkor hány százalék részesedést kérek a fizetéséből. Annyit mondtam erre, hogy semennyit, csak azt kérem, hogy az első címlapsztorit én írhassam meg. Szívszorító, hogy ez már sosem fog megtörténni. Nincs több átigazolás, nincs jövő”

– írja megemlékezésében Jack Benyon újságíró, aki Anthoine közeli barátja volt.

A közösségi média jelenléte miatt ráadásul ezek a halálesetek sokkal rosszabbak, mint mondjuk tizenöt éve. Felmész az Instagramra, a Facebookra, a Twitterre, és látod, hogy néhány órája mit rakott ki. Sokkal jobban megráz az egész, mintha csak a TV-ben látnád versenyezni, vagy a paddockban átsuhanni. Ma már belelátsz a mindennapjainak részleteibe. És szerencsétlen Correának is fel kell majd valahogyan dolgoznia mentálisan. Szerencsétlen srác semmiről nem tehetett, de élete végéig ott lesz a nyom a lelke mélyén, hogy ő ment neki Hubert-nek. És ez az, amit – elnézést a kifejezésért – a sok agyhalott divatszurkoló elfelejt.

Ez b*sz fel a legjobban!

sorfal
IndyCar versenyzők sorfalat állnak Anthoine Hubert tiszteletére. [fotó: Simon Pagenaud]

Örülnek akkor, amikor a másik kiesik vagy karambolozik. Én sem vagyok szent, nekem is csalt mosolyt az arcomra, ha egy általam nem kedvelt versenyző rosszul ment. De tényleg… Örülnek a rossznak és hangosan nevetnek, mint a harmadik szabadedzésen a f*sz hollandok, amikor Hamilton falba ment. Ilyen esetek után meg álszenten szomorkodnak. Egyik csapattagunk, Bence is kiemelte, hogy emlékszik rá, amikor a 2009-es hungaroringi időmérőn, Massa balesete után először sokan örültek. Bence pontosan emlékszik egy McLaren sapkás, nagydarab csávóra, aki előtte állva öklével a levegőbe csapott, amikor Massa a falnak ment. Aztán persze amikor kiderült, hogy mi van, senki nem mert egy szót se szólni, még a levegő is megfagyott. Tipikus…

Jó, persze ez szórakoztatóipar egy darabig, de lehet akármilyen biztonságos a versenyzés, ezek a srácok akkor is az életüket kockáztatják, amint beülnek az autóba. Ahelyett, hogy a másik versenyző rossz eredményének szurkolnánk, azt kell értékelni, hogy milyen kaliberű versenyzőket látunk hétről-hétre, futamról-futamra! Ugyanis mind Hamilton, mind Vettel, mind Verstappen korának legjobbjai, ha szimpatikus valakinek a személy, ha nem.

“Majdnem sírtam, amikor megláttam a hírt. Tudom, hogy ilyenkor mindig mindenki okosan mondja a magáét, de pont volt az edzésen ma egy pillanat, amikor Hamilton őrült tempóban elment egy lassabb mellett. Ekkor egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ilyenkor mekkorát csattanhatnának, meg hogy ma már mennyire védve vannak. Tegnap még viccelődtem a barátnőmmel, hogy jövőre elmegyünk Spába: ő kap majd fürdőjegyet, masszázst, meg mindent, amíg én versenyt nézek. Mutattam neki viccesen, hol fogok ülni… Amikor pár hete kinn voltunk a Ringen, mindig nagy adrenalinfröccs volt, ha valami ott történt, amerre ültünk. Ha idén ott ültem volna Spában, ahol jövőre akarnék, premier plánban láttam volna meghalni azt, akinek négy hete a kanyarvételét figyeltem” – mesélte egyik szerkesztő társam, aki kérte, hogy a nevét ne írjam ide. Másnap reggelre kiderült, hogy legalább Correa nincs életveszélyben, viszont ő is kettős lábtörést és súlyos gerincsérülést szenvedett, rendkívül hosszú felépülési időszak vár rá, ha egyáltalán valaha is újra versenyautóba ülhet.

Innentől kezdve egy dolog érdekel a vasárnapi versennyel kapcsolatban: csak érjenek be mind a húszan, épségben. K**vára lesz**om, hogy ki nyer…

Aki tud angolul, mindenképp olvassa el Jack Benyon megemlékezését.

Share on facebook
Facebook | Messenger
Share on twitter
Twitter
Share on reddit
Reddit
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.