Portré: Graham Hill

Legendás autóversenyzők életrajza lenyűgöző fényképek társaságában - 18. rész, Graham Hill

A graham szó hallatán sokaknak talán a liszt és az ebből készült kenyér jut eszébe először, nekem viszont egy olyan ember, aki több szempontból is beírta magát az autóversenyzés történelemkönyveibe. Egyrészt fiával ők a Forma-1 történetének első apa-fia párosa, akik mindketten világbajnokok lettek, másrészt mindmáig ő az egyetlen személy a világon, aki meg tudta nyerni a Forma 1-es Monacói Nagydíjat, az indianapolisi 500 mérföldest és a le mans-i 24 órást is. Graham Hill azonban kezdetben nem is autóversenyzőnek készült…

Norman Graham Hill 1929. február 15-én született az észak-londoni Hampsteadben. A Hendon Műszaki Egyetemen tanult, majd a Smiths Instrumentsnél helyezkedett el, mint szerszámkészítő gyakornok. A háború idején besorozták a Brit Királyi Haditengerészetbe, a vizektől pedig olyannyira nem tudott elszakadni később sem, hogy csatlakozott a londoni evezős klubhoz, ahol kenuzni kezdett. A sport nagy szenvedéllyel töltötte el, későbbi sötétkék versenyzősisakját is öt, evezőt szimbolizáló fehér csík díszítette, illetve ebben a társaságban ismerte meg tőle elválaszthatatlan feleségét, Bette Shubrookot is. A kenuzásból azonban nem tudott megélni, ezért amikor 24 évesen megszerezte a jogosítványát, rögtön beiratkozott egy versenyzőiskolába.

Azonnal munkát vállalt az iskolában, mint szerelő, fizetség helyett pedig inkább lehetőséget kért, hogy az egyik autójukkal versenyezhessen. Első futamát 1954. április 27-én, 25 évesen teljesítette Brands Hatchben egy Formula 3-as Cooperrel, azonban az anyagiak szűkében lévő Grahamnek nem maradt pénze hazautazni, ezért felkereste Colin Chapmant (a Lotus csapatfőnökét), akinek éppen szerelőre volt szüksége. Kezdetben heti 25 fontos fizetésért dolgozott, azonban hamar rájött, hogy a cockpitben érzi magát igazán jól. Az alsóbb kategóriákból 1958-ban egyenest a Forma 1-be került, első versenyét Monacóban teljesítette. A mezőny végéről egészen a 4. helyig küzdötte fel magát a gyengécske Lotus 12-vel, mielőtt egy féltengelytörés miatt ki nem állt. Ígéretesen indult a dolog, azonban a megbízhatatlan autóval a következő két szezon 15 futamán mindössze 4-szer látta meg a kockás zászlót, ezért 1959 végén úgy döntött, átigazol a nagyreményű BRM-hez.

[youtube https://www.grandprixzona.hu/://www.youtube.com/watch?v=ofOx4lGuYNk&w=560&h=315]

A Sky Sports F1 2017-es megemlékező videója Hillről

Februárban a legendás országúti verseny, a Targa Florio megnyerésével indította az évet, a Forma 1-ben azonban további két szezonon át nem tudott mit tenni előbb a Cooper, majd a Ferrari túlerejével szemben. Az 1960-as Holland Nagydíjon megszerezte első dobogós helyezését, az 1961-es watkins gleni időmérőn pedig megszerezte addigi legjobb rajthelyezését: 2. lett. Összességében azonban az 1961-es év végéig Graham az addigi 31 F1-es versenyéből mindössze 8-on tudott végigmenni. 1962-ben aztán a vadonatúj BRM P57-essel hirtelen minden jóra fordult.

Az évadnyitó Holland Nagydíjon, első dobogós helyezésének helyszínén megszerezte első futamgyőzelmét is, aztán egy hónappal később, Belgiumban jött az első pole-pozíció is. Igazán fantasztikus teljesítményt azonban csak a szezon végén kezdett nyújtani: back-to-back győzelmeket aratott a Nürburgringen és Monzában, aztán a dél-afrikai szezonzáró megnyerésével a világbajnoki címet is megszerezte.

Az 1962-es Német Nagydíjon a BRM-mel.

A következő három év mintha csak egy kaptafára ment volna. 1963-tól 1965-ig sorozatban háromszor végzett a világbajnoki tabella 2. helyén, és három éven keresztül sorozatban a szezon ugyanazon két futamát (Monaco, Watkins Glen) nyerte meg. Emellett sportautókkal is rendre csak az ezüst jutott neki: 1964-ben abszolútban, 1965-ben pedig saját kategóriájában végzett a 2. helyen a le mans-i 24 óráson. Az 1964-es szezonban egyébként ironikus módon Graham több pontot gyűjtött, mint John Surtees, azonban miután a végeredménybe mindenki csak a legjobb hat futamát számíthatta bele, így Surtees lett a világbajnok.

A sokat látott, legendás fotó 1965-ből. Graham a kistraktoron ülő pilótatársát, a friss Indy 500 győztes Jim Clarkot tolja, középen a kisfiú pedig Graham fia, Damon.

Az 1966-os szezon a Forma 1-et tekintve szűkölködött a sikerekben, a tengerentúlon azonban rámosolygott a szerencse és egy Lola-Ford volánja mögött megnyerte az Indy 500-at! A versenynek megvolt a maga botránya, hiszen a 2. helyen végző Jim Clark utólag azt sérelmezte, hogy szerinte ő nyert és csak a manuálisan kezelt eredményjelző személyzetének mulasztása miatt hirdették ki Hillt győztesnek (szerinte egy kör előnnyel vezetett, és az eredményjelző kezelője Hill körvisszavételét előzésként könyvelte el). A végeredményt azonban helybenhagyták, így Hillnek már csak Le Mans megnyerésére volt szüksége a Triple Crownhoz.

A különleges piros-fehér Lola, amellyel Graham megnyerte az 1966-os Indy 500-at. [fotó: indycar.com]

A Colin Chapmannel való nézeteltérésein felülkerekedve 1967-ben visszatért a Lotushoz, és noha háttérbe szorult Clark mellett, tevékenyen kivette a részét a következő szezonra szánt 49B fejlesztéséből.

1967. április 25 – az első találkozás a 49-es modellel a Lotus a privát hetheli versenypályán.

Az 1968-as szezon elején Clark, majd a pótlására felfogadott Mike Spence tragikus halála komoly csapás volt Graham számára, aki abba akarta hagyni a versenyzést, Chapman azonban meggyőzte, hogy maradjon. A sajtó által csak „Bajszos”-nak becézett Hill talpra állította a Lotust azzal, hogy győzött Spanyolországban és Monacóban, aztán a szezon végén még Mexikóban is, az összetettben pedig könnyedén felülkerekedett egykori csapattársán, Jackie Stewarton.

1968 Monacói Nagydíj – ugyanaz a kanyar, a pálya két oldaláról fotózva

1969-ben végérvényesen beírta magát a Forma-1 történelemkönyveibe azzal, hogy ötödször is megnyerte a Monacói Nagydíjat. Ettől függetlenül fiatal csapattársa, Jochen Rindt rendre megverte, az USA-ban elszenvedett kettős lábtörése miatt aztán úgy döntött, felfüggeszti karrierjét. A balesetet követően nem sokkal megkérdezték Grahamet, hogy szeretne-e üzenni valamit a feleségének, mire ő csak annyit felelt:

„Csak mondjátok meg neki, hogy most két hétig nem tudok táncolni vele!”

1970-ben visszatért a versenypályára, azonban már érezhetően nem volt a régi. Chapman Rob Walker csapatába helyezte, azonban sem a Lotus 49C-vel, sem később a félkész 72-essel nem tudott jó eredményeket elérni. Bernie Ecclestone ennek ellenére még bízott benne és a Brabhamhez csábította, Graham azonban már csak a világbajnokságon kívüli International Trophy-n tudott F1-es futamgyőzelmet aratni. Ekkoriban már más vonta el a figyelmét, egyfajta hetvenes évekbeli celeb lett. Gyakran kapott meghívást televíziós show-műsorokba, filmekben szerepelt, még önéletrajzi könyvet is írt. 1972-ben mindazonáltal megkoronázta karrierjét egy le mans-i győzelemmel, melyen Henri Pescarolo meghívására és váltótársaként a Matrával szerepelt.

1972-ben még ilyen autóval lehetett megnyerni Le Mans-t. [kép forrása: Pinterest]

Miután elhagyta a Brabhamet, Graham 1973-ra önállósodott és a szponzor Embassy támogatásával előbb egy Shadow-ot, majd egy Lolát vásárolt magának és saját F1-es csapatot állított föl. A lassú és megbízhatatlan autókkal azonban kevés sikert ért el, ezért miután nem tudott kvalifikálni az 1975-ös Monacói Nagydíjra, úgy döntött, végleg befejezi autóversenyzői pályafutását és csapata irányítására helyezi figyelmét. 175 futamrészvétele 1986-ig rekord maradt, ekkor tudta őt túlszárnyalni Jacques Laffite.

A sors azonban nem hagyta, hogy versenyzői pályafutását követően Graham sikeres csapatvezető is legyen. 1975. november 29-én egy paul ricard-i tesztről repült hazafelé két szerelőjével, menedzserével, főtervezőjével, valamint versenyzőjével, Tony Brise-szal egy Piper PA-23 vezetőfülkéjében, amikor Arkley közelében, a sűrű ködben a gép lezuhant. Egyikük sem élte túl a szerencsétlenséget. Graham szertartását a St Albans Katedrálisban tartották, majd a shenley-i St Botolph Temetőben helyezték örök nyugalomra.

Határozott, intenzív, humoros karakterével Graham Hill volt a hatvanas-hetvenes évekbeli Forma-1 tökéletes követe. Ma már közhely, hogy olyan ember volt, aki inkább kidolgozta saját vezetési technikáit, mintsem veleszületett képességeit használta. 1960. szeptember 17-én született fia, Damon, aki később maga is Forma 1-es világbajnok lett. A mindössze 46 évesen életét vesztő Grahamről utcát neveztek el Towcesterben, Silverstone-ban és Bourne-ban, a brands hatch-i versenypályán pedig kanyar viseli a nevét. Az olaszországi Luseverában még egy óvoda is az ő neve alatt működik. Isten nyugosztalja!

Graham és Damon Hill, valamikor a hatvanas évek elején.

Forma 1-es pályafutása során Graham Hill 18 idény során összesen 175 versenyen indult el, ezekből 14-et nyert meg és további 22 dobogós helyezést szerzett. 13-szor rajtolhatott a pole-pozícióból és 10-szer futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Összesen 289 pontot gyűjtött és kettő világbajnoki címet szerzett.

címlapkép: Getty Images, a külön nem jelölt többi kép forrása: Reddit / F1 Porn
felhasznált források:
Paolo D’Alessio – Sztárpilóták (Alexandra Kiadó, 2005)
Bruce Jones – A Forma-1 enciklopédiája (Ventus Libro Kiadó, 2005)
F1 Racing magazin (2008/05. szám)
A Forma-1 krónikája (Springer Tudományos Kiadó, 2008)
az angol nyelvű Wikipédia cikke
A cikk zárásaként egy viszonylag friss fotó: Damon Hill terelgeti édesapja egykori Lotusát a millenniumi ezredik Forma 1-es világbajnoki hétvégén, a 2019-es Kínai Nagydíjon. [fotó: Rapha Soeiro]

Share on facebook
Facebook | Messenger
Share on twitter
Twitter
Share on reddit
Reddit
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Kapcsolódó írásaink

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.