1979-ben a maranellóiak magabiztosan szerezték meg az egyéni bajnoki címet Jody Scheckter révén, azonban 1980-ban jelentősen visszaestek. Az 1981-es évad szintén nem úgy alakult számukra, ahogyan azt eltervezték, mindössze két győzelmet szereztek. 1982-re változatlan pilótafelállással, ám lényegesen kiforrottabb technikával készültek és a bajnoki címek fő esélyesei voltak, azonban arra, ami abban az évben történt velük, talán senki sem számított…
Az olasz csapat a sikertelen szezonokat követően mindent bevetett, hogy lemaradását ledolgozza, ennek érdekében számos változást eszközöltek. Egyrészt lecserélték a Michelin abroncsait és ismét Goodyearre váltottak, másrészt viszont szinte teljhatalmat kapott a csapathoz szerződő dr. Harvey Postlethwaite. A brit mérnök a korszak egyik legzseniálisabb tervezője volt és maga Enzo Ferrari hívta Maranellóba. A szakember már 1981-ben csatlakozott a csapathoz és gyakorlatilag az egész évet elemzéssel töltötte, amely során kiderült, hogy a Ferrari motorerőt tekintve az egyik legjobb, azonban magát a karosszériát és az alvázat tekintve a középmezőny szintjét sem mindig képes hozni. Így Postlethwaite radikálisan áttervezte az autót, ám mégis számos elemet megtartott annak elődjéből. Így is közel 20 kilogrammot lefaragott az autó súlyából, a legfőbb újítás pedig az alumínium lemezekből, illetve más, speciális anyagokból kialakított új pilótafülke volt, amely az ebben a technológiában élen járó McLaren és Brabham csapatok számára is újdonság volt. Az aerodinamika is jelentősen javult, erre az évre már a “wing car” megoldás is elérte teljesítménye csúcsát, így az autók kanyarsebessége elképesztő módon megnőtt.
Természetesen az alaposan átépített, és már ránézésre is ütőképes karosszéria semmit sem ért volna egy olyan motor nélkül, mint amilyet végül Mauro Forghieri megálmodott. A Ferrari évek óta fejlesztette turbómotorját, amely kinőve a gyermekbetegségeit már az előző évben is ütőképes volt, azonban 1982-re még erősebbé vált a 021-es kódjelet kapó V6-os turbó. Az erőgépen két turbófeltöltő kapott helyet, csúcsteljesítménye a 800 lóerőt is elérte időmérő edzésen, futamon pedig nagyjából 600 lóerő leadására volt képes, ez pedig egyedülálló erőfölényt jelentett. Az autó a 126C2-es kódjelet kapta, és már az első teszteken elképesztő tempóra voltak képesek vele a pilóták.
A pilótapáros változatlan maradt. A csapatot kitartóan szolgálta a rendkívül gyors, ám sokszor túl sokat kockáztató kanadai Gilles Villeneuve, illetve a kissé megfontoltabb, ám így is a mezőny egyik leggyorsabbja és sokak által még Villeneuve-nél is tehetségesebbnek tartott francia Didier Pironi. A két pilóta viszonya tulajdonképpen felhőtlen volt az 1981-es szezon után, azonban akkor még nem volt bajnoki címre esélyes autójuk, az első 1982-es tesztek után azonban a feszültség kézzel foghatóvá vált Maranellóban.
A szezon 1982. január 23-án startolt el Dél-Afrikában, és némi meglepetésre a vörös autók nem szerepeltek túl jól a hétvége folyamán. Villeneuve a 3. helyre kvalifikálta magát, de már a 6. körben kiesett turbóhiba miatt, illetve Pironi sem ment jobban, mert csak a 18. lett, hat kör hátránnyal. A futam érdekessége, hogy a pilóták sztrájkja miatt közel sem volt biztos, hogy egyáltalán elrajtol majd a verseny. A versenyzői szakszervezet a szuperlicensz-kiadás eljárása miatt tervezett bojkottot, végül azonban ideiglenesen megoldódott a helyzet. Azonban a FISA (későbbi FIA), a GPDA (a versenyzői szakszervezet) és a FOCA (konstruktőrök szövetsége) háborúja miatt a szezon első fele lényegében botrányba fulladt, ami Imolában csúcsosodott ki és kis híján kettészakította a sorozatot – erről később.
A második nagydíjon, Brazíliában sem remekelt a Ferrari és lényegében ugyanaz játszódott le, mint Dél-Afrikában. Villeneuve gyorsabb volt szombaton, ám kiesett, Pironi lassabb volt, de célba ért és végül hatodik lett. Ez azonban nagyon messze volt attól, amit a csapat elvárt a párostól és az autótól… A futam krónikájához hozzátartozik, hogy a győztes Rosberget (Williams-Ford) kizárták, mert autója lényegesen könnyebb volt a megengedettnél – ez a Williams által kifejlesztett, speciális vízhűtéses fékeknek volt köszönhető, ami lényegében egy kiskaput használt ki. A kizárás miatt az egyébként is feszült politikai helyzet csak rosszabb lett, a FISA és a FOCA szervezethez húzó csapatok már bojkottal fenyegettek. A Nyugat-amerikai Nagydíjon – amelyet a long beach-i pályán rendeztek – a Ferrari komoly újítással vett részt, szintén egy kiskaput kihasználva, válaszként a vízhűtéses rendszerre. Az olaszok az autó hátsó szárnyát építették át, olyan módon, hogy a szárnyat két elemre szedték. Így a szárnyfelület alaposan megnőtt, ugyanakkor a megengedett szélesség nem változott ennek ellenére sem.
Tulajdonképpen a Ferrari betartotta a méretekre vonatkozó előírásokat, egy sajátos értelmezésnek köszönhetően viszont tökéletesen használták ki a szabályok nyújtotta lehetőségeket – azonban hiába lett harmadik Villeneuve, a futam után végül mégis kizárták a különös szárny miatt. Ez egy újabb adalék volt a szervezetek közötti háború eszkalálódásához: a Ferrari joggal reklamálhatott a jelentős súlyveszteséggel járó, a verseny közben az aszfaltra vizet csepegtető vízhűtéses rendszer- (amelyet például a Williams használt), a többi csapat pedig a speciális hátsó szárny okozta előnyök miatt. Mindkét megoldás a szabálykönyv túlzottan szabadon értelmezhető és néhol zűrzavaros cikkelyei miatt alakult ki. Így érkezett a mezőny Imolába…
Imolában addig fajult a helyzet a szervezetek közt, hogy mindössze 14 autó állt fel a rajtrácsra. A FISA mellett álló Ferrari, Renault és Alfa Romeo hat autója, illetve négy FOCA csapat, a Tyrrell, a Toleman, az Osella és az ATS nyolc autója vett részt. Távol maradt az élmezőny nagy része, a McLaren, a Williams, a Lotus és a Brabham is. Szombaton a Renault-k taroltak, a Ferrarik pedig a második sorba szorultak, vasárnap azonban fordult a kocka. A francia autók műszaki hibák miatt kiestek, így Pironi és Villeneuve előtt megnyílt az út, hogy a tifosi előtt győzelmet arassanak. A két vörös 126C2-es messze elhúzott a mezőnytől és a futam utolsó harmadában késhegyre menő csatát kezdtek vívni egymással. Az 50. körben a Ferrari arra utasította versenyzőit, hogy lassítsanak, óvják a technikát, figyeljenek a fogyasztásra. Villeneuve ezt úgy értelmezte, hogy mivel ő állt az első helyen, megnyerheti a futamot, Pironi azonban megtámadta a kanadait. Miután egy agresszív manőverrel átvette a vezetést, meg is nyerte a futamot, mindössze három tizedmásodperces előnnyel – ezzel pedig gyakorlatilag elszabadult a pokol. Villeneuve árulónak nevezte Pironit, nem csak azért, mert elvette tőle a győzelmet, hanem azért is, mert a francia agresszivitása sem nyerte el tetszését. Megfogadta, hogy többé nem beszél csapattársával, sőt, háborút hirdet ellene. A dühös és minden porcikájában feszült Villeneuve bizonyítani akart a Belga Nagydíjon, Zolderben…
Az időmérő edzésen Pironi alig egy tizeddel volt gyorsabb, mint Villeneuve. Az edzésből még hátra volt néhány perc, a kanadai pedig épp letudta gyors körét, azonban Mauro Forghieri utasítására a boxba kellett hajtania a levezető köre után. Villeneuve azonban padlógázon teljesítette ezt a kört is, így hamar a látószögébe került Jochen Mass March-Fordja, a hetedik kanyar, a Terlamenbocht előtt utól is érte a németet. Mass is levezető körön volt, és miután látta a tükörből a szélvész gyors Ferrarit, jobbra kihúzódott, hogy elengedje Villeneuve-öt. Azonban a kanadai is jobbra húzta autóját… A Ferrari ráfutott a March hátsó részére és gyakorlatilag katapultált. Villeneuve 1977-ben hasonló módon szenvedett balesetet Japánban, azonban akkor a Ferrari kibírta az irtózatos bukást. A 100 métert repült versenyautó ezúttal a földbe csapódás pillanatában kettétört, a kanadai pedig kiesett a pilótafülkéből és az erőhatások következtében sisakját is elvesztette, teste keresztülsodródott a pályán. A súlyosan sérült pilótát a helyszínre érkező John Watson (McLaren) és Derek Warwick (Toleman) húzta ki a pálya mellett húzódó, “majomfogóként” is nevezett, afféle háló alól, majd az orvosok gyorsan intubálták és sürgősen kórházba szállították. Azonban röviddel este 9 óra után, miután még felesége beért hozzá, belehalt sérüléseibe.
A Forma-1 elvesztette egyik legnagyobb tehetségét, a Ferrari pedig azonnal visszaléptette Pironit a hétvége további részétől. A közvélemény ráadásul rászállt a francia pilótára, őt hibáztatták, azzal vádolták, hogy imolai manőverével közvetetten a halálba hajszolta csapattársát, sőt Mass sem úszta meg negatív kritikák nélkül. A szezon azonban kíméletlenül folytatódott tovább, viszont a Zolderban történtek nem maradtak következmények nélkül. Hogy a csapatok közötti feszültség némileg enyhüljön, betiltották a vízhűtéses fékrendszereket és igyekeztek minél előbb tisztázni a többi nézeteltérést is. Közben a mezőny már a Monacói Nagydíjra készült.
Pironi mellé a Ferrari nem szerződtetett egyelőre senkit, így a francia versenyzőnek csak magára kellett koncentrálnia a hercegségbeli nagydíj során. A hihetetlenül kaotikus futamon az 5. helyről rajtolva már az élen haladt, amikor az utolsó körben kifogyott a Ferrariból az üzemanyag, így végül a 2. helyre szorult. Az így szerzett hat pont elegendő volt ahhoz, hogy felzárkózzon a bajnokság 3. helyére, ráadásul csak két egységgel volt lemaradva az első helyezett Prosttól. Detroitban is csak egy Ferrari volt a pályán, Pironi pedig kihozta a maximumot a versenyből és 3. lett, ezzel pedig már a 2. helyen állt a bajnokságban. Kanadában is folytatta remeklését, szombaton meg is szerezte a pole-pozíciót, azonban vasárnap újabb tragédia következett be. A rajt előtt szokatlanul hosszú ideig volt érvényben a piros jelzés, Pironi autója pedig lefulladt ez idő alatt. Az első rajtkockában álló francia fel is tette két kezét, jelezve, hogy problémája van, ám ekkor zöldre váltottak a lámpák. A mezőny nagy része ki tudta kerülni a Ferrarit és úgy tűnt, nem is lesz gond, ám ekkor érkezett a mindössze második versenyén elrajtoló Riccardo Paletti (Osella-Ford), aki közel 180 km/h-s sebességgel telibe trafálta Pironi autóját. Pironi és az orvosi személyzet másodperceken belül az eszméletét vesztett fiatal pilóta mentésére indult, ám pillanatokkal később az Osella lángba borult. Miután nagy nehezen sikerült a tüzet eloltani és Palettit kiszabadítani, már késő volt, a kórházba szállítás után röviddel a fiatal olasz versenyző elhunyt. Az újabb tragédia, amelynek során újfent egy olyan embert veszített el, aki közel állt hozzá – hiába próbálta a sajtó ennek ellenkezőjét sulykolni – Pironit teljesen megváltoztatta, a francia pilóta magába zárkózott és elszigetelődött a többi versenyzőtől, de még a nyilvánosságtól is. Azonban a bajnoki cím megszerzése a fő céljává vált.
A tragikus Kanadai Nagydíj után a mezőny Hollandiába érkezett, ahol Pironi a 4. helyre kvalifikálta magát, majd vasárnap annak rendje és módja szerint tönkreverte a mezőnyt. Több mint 20 másodpercet adott a második Piquet-nek (Brabham-BMW) és tovább zárkózott a bajnokság első helyezettje, John Watson mögé. Hollandiában a francia pilóta már nem volt egyedül a Ferrari boxában, a csapat ugyanis leszerződtette mellé honfitársát, Patrick Tambay-t, aki korábban a McLarennél, illetve a hong-kongi Theodore Racingnél versenyzett, a Ferrarinál pedig egy 8. helyezéssel mutatkozott be. A gyors brands hatch-i pályán megrendezett Brit Nagydíjon Pironi tovább folytatta remeklését és a 2. lett, Tambay pedig a 13. helyről startolva a 3. helyen ért célba. A gazdag pontszerzésnek köszönhetően Pironi átvette a vezetést az egyéni bajnokságban, a Ferrari pedig felzárkózott a 2. helyre a konstruktőrök között. Franciaországban is erős volt a két 126C2-es, azonban a Renault hazai pályáján nem sok esélyük volt: Pironi 3. lett, Tambay pedig a 4. pozícióban futott be. Ennek ellenére Pironi tovább növelte előnyét az összetettben, immár 9 egységgel húzott el Watsontól, a Ferrari pedig két ponttal volt már csak a McLaren mögött. A mezőny Hockenheim felé vette az irányt.
Hockenheim olyan pálya volt, amelyen a turbómotoros autók kiengedhették elképesztő erejüket. Így a Ferrarinak is jó esélyei voltak, sőt, talán a legjobbak, erőforrásuk még a szezon elejéhez képest is erőteljesebb lett a fejlesztéseknek köszönhetően. Pironi ennek megfelelően ihletett tempóban vezetett pénteken és az esős szombati edzésen is, megfutotta a legjobb időt is. Mauro Forghieri javaslatára a biztosnak látszó pole-pozíció miatt Pironi autójára a Goodyear legújabb fejlesztésű esőgumijait is felszerelték, hogy a francia pilóta élesben is kipróbálhassa az amerikaiak termékeit. Pironi elképesztő tempót diktált az esőben és több mint két másodperccel gyorsabb volt saját idejénél, amikor is bekövetkezett az újabb sorsdöntő baleset. Az esőfüggönyben autózó Pironi előbb kielőzte Derek Daly Williamsét, majd hátulról eltalálta Prost Renault-ját, miután honfitársa autóját már nem látta meg időben. A Ferrari átrepült a Renault felett, majd közel 25-30 méteres vakrepülés után irtózatos sebességgel a földbe csapódott. Nem tört azonban ketté, mint Villeneuve baleseténél Zolderben, Pironi pedig ennek köszönhette azt, hogy életben maradt. Súlyos sérüléseket szenvedett, Sid Watkins, a Forma-1 orvosa már az amputációt is kilátásba helyezte, miután félórás munkával sikerült kiemelni a pilótát a teljesen összetört autóból. Az eszméletét visszanyerő Pironi győzködte a doktort, hogy mindenképpen mentse meg végtagjait, a doktor pedig megígérte neki, hogy így fog tenni. A francia pilóta fejében közben az járt, hogy miután ennyire összetört autója, kénytelen lesz a tartalékkal nekivágni a futamnak, de az korántsem működik annyira jól. Pironi elképesztő elhivatottsága a tragédia árnyékában is figyelemre méltó volt, azonban “természetesen” nem vehetett részt a futamon, sőt, pályafutása ezen a ponton gyakorlatilag véget is ért. A Ferrari és a Forma-1 néhány hónapon belül elveszítette két hihetetlen tehetségét. A baleset Prostot is végigkísérte egész pályafutása során, állítása szerint ha nedves pályára kellett kihajtania, mindig eszébe jutott honfitársa.
Pironi elvesztése amellett, hogy sokkolta a Ferrarit és az egész közvéleményt, új helyzetet teremtett a bajnokságban. A francia pilóta jókora előnnyel rendelkezett és csapattársán, a vészmegoldásként igazolt Tambayen múlt, hogy az egyéni címet bezsebeli-e a csapat. Tambay már a Német Nagydíjon mindent megtett, hogy a lehető legtöbb pontot rabolja a vetélytársaktól, a francia ugyanis óriási győzelmet aratott, aminek köszönhetően a maranellóiak átvették a vezetést a konstruktőrök közt. Pironi előnye emellett stabilizálódott négy futammal a bajnokság vége előtt.
A mezőny továbbállt Ausztriába, a Ferrari pedig ismét egy autót indított, amelyet természetesen a hockenheimi győztes Tambay vezethetett. A francia azonban ezen a hétvégén nem tudott élni autója lehetőségeivel és csak 4. lett. Ami nagyobb gond volt, hogy Keke Rosberg a Williams-Ford volánja mögött a 2. helyen ért célba (mindössze 5 századra a futamot megnyerő Elio de Angelis mögött!), ezzel pedig 6 pontra megközelítette a sérült, de még mindig élen álló Pironit. A Ferrarinak cselekednie kellett minél gyorsabban, azonban az olaszok nem tudtak, vagy nem akartak újra két autót indítani. Ennek pedig a Svájci Nagydíjon (melyet egyébként a franciaországi Dijon-Prenois-ban rendeztek meg) meg is itták a levét, ugyanis Tambay idegbecsípődéstől szenvedett, és olyan későn jelezték, hogy mégsem a franciát, hanem a tartalékpilótájukat, Chico Serrát indítanák, hogy a szövetség elutasította kérésüket, így nem volt Ferrari a rajtrácson. Az még nagyobb gond volt, hogy Rosberg megnyerte a futamot és átvette a vezetést a bajnokságban, így az egyéni címre elúszott a csapat esélye. Olaszországban nem maradhatott szégyenben a csapat, így újra két autót indítottak: Tambay mellé az 1978-as év bajnoka, a legendás Mario Andretti ülhetett be.
Andretti fantasztikusan debütált a Ferrarinál, a tifosi őrjöngése közepette megszerezte a pole-pozíciót, sőt Tambay is remekül ment, ő a 3. helyre kvalifikálta magát. A futam azonban már nem sikerült ennyire jól, Arnoux Renault-ja ellen nem volt ellenszere az olaszoknak, de végül a 2. és a 3. helyet megszerezték. Az itt gyűjtött pontok kulcsfontosságúnak bizonyultak az évad utolsó futamán.
Ezt Las Vegasban rendezték, az egyéni cím pedig tulajdonképpen már akkor eldőlt, amikor Rosberg megnyerte a Svájci Nagydíjat. A konstruktőri bajnokság azonban még nyitott volt, bár a Ferrari 11 pontos előnnyel érkezett a záró futamra, így a 2. helyen álló McLaren-Fordnak mindent be kellett vetnie, hogy megelőzze az olaszokat. A Ferrarinál eközben korántsem volt minden rendben, de egy ilyen szezon után ez már szinte törvényszerű volt. Tambay csak a 8. lett szombaton, majd vasárnap a futam előtt rosszullétre panaszkodott, így el sem rajtolt. Andretti a 7. helyről startolt, tempója azonban kevés volt, csak az 5. helyig tudott felzárkózni, majd végül műszaki hiba miatt kiesett. A Ferrari így nulla ponttal zárta az évad utolsó versenyét, azonban szerencséjükre a McLaren is csak 6 egységet szerzett Watson révén, így a konstruktőri bajnoki címet végül a maranellói csapat nyerte el. Egy ennyire zaklatott, tragédiáktól és botrányoktól tűzdelt szezon végén azonban ez a cím aligha vigasztalta őket.
Az 1982-es szezon tehát – nem túlzás állítani – a Ferrari számára igazi túlélés volt. Az olasz gigász a mezőny legjobb autójával és az egyik legjobb pilótapárosával rendelkezett, azonban mindössze három győzelmet szereztek, ugyanakkor a megbízhatóságnak köszönhetően mégis sikerült a konstruktőri bajnoki címet elhódítaniuk, illetve Pironi is csak öt ponttal maradt el az összetett első helyről. Apropó Pironi: hihetetlenül hosszú ideig, közel egy évig tartott a felépülése, rengeteg időt töltött kórházban. Itt érte meglepetésként az az apró trófea, amelyet Enzo Ferrari küldött számára az alábbi felirattal: “Didier Pironi – 1982 igazi bajnoka”. A francia pilóta végül éles körülmények közt sosem tért vissza a Forma 1-be, figyelme így a motorcsónakok felé fordult és ott komoly sikereket ért el saját építésű hajóival. Forma 1-es álmait sem adta fel teljesen, tesztelt is néhány alkalommal (többek között az AGS-szel, és a Larrousse-szal is, amellyel végül előszerződést is kötött 1988-ra). Azonban “Colibri 4″ nevű motorcsónakját 1987. augusztus 23-án, a dél-angliai Wight-szigetek közelében egy tankerhajó hullámai a levegőbe dobták, a csónak pedig fejjel lefelé a vízbe csapódott. Pironi és kétfős legénysége súlyos sérüléseket szenvedett, percek alatt mindenki elhunyt a fedélzeten. Didier halála után nem sokkal felesége, Catherine két egészséges ikergyermeknek adott életet, akiket Didier-nek és Gilles-nek nevezett el – a Ferrari tragikusan alakuló 1982-es szezonja talán ekkor, öt évvel később ért be igazán…
