Tényleg egyértelmű a Mercedes fölénye?

Az F1-Zóna szerkesztő csapatának előrejelzése a 2020-as erőviszonyokról.

Nagyon rég volt arra példa, hogy az adott versenyszezon folyamán azok maradjanak az erőviszonyok, amelyek a téli teszten megmutatkoztak. Hiába a köridők, nem tudhatjuk a pontos erőforrás-üzemmódokat, nem ismerjük az éppen aktuális tesztprogramot, illetve az autóban lévő üzemanyag mennyiségét is legfeljebb csak saccolni tudjuk. A következő cikk ennek megfelelően nem a barcelonai tesztek elemzése lesz, hanem az általunk vélt 2020-as erőviszonyokról próbáltunk egy képet alkotni.

A legelső tesztnap kezdete előtt az F1-Zónához kötődően mindenki (szerkesztők, bloggerek, ligavezetők, stb.) leadta a listát az általa vélt erőviszonyokról. A kapott eredményeket összesítettük és a futamokon megszokott 25-18-15-stb. rendszer szerint pontoztuk, így alakult ki a vélt erősorrend.

előtt
Vélt erőviszonyok a téli tesztek előtt, szerkesztőkre lebontva. Senki nem tippelte a pontos végeredményt.

Ezt a tippelést a tesztek után megismételtük, így alakult ki a következő sorrend.

10. ROKiT Williams Racing

1CqMbdm
A Williams saját bevallása szerint is sokat lépett előre tavalyhoz képest, de nem valószínű, hogy el tudnak mozdulni az utolsó helyről.

A futamgyőztes Robert Kubicát az időmérő edzéseken tavaly 21:0-ra verő George Russell mellé a Formula-2 tavalyi ezüstérmese, Nicholas Latifi érkezett Grove-ba olyan reményekkel, hogy ő talán jobban meg tudja szorongatni a jövő nagy sztárjának tartott britet. Pusztán az időeredmények alapján a csapat a hetedik legjobb volt a téli teszteken, kisebbfajta csodával érne fel azonban, ha ez Melbourne-ben is így maradna. Eleve már az nagy dolog volt, hogy időben elkészültek mindennel, de hogy még a GPS adatok alapján is csak pár tizedes lemaradásuk van a középmezőnytől, csak hab a tortán! Russell igen pozitív, Latifi még óvatos, Claire Williams viszont mámorban úszik. Ha csak egy-két futamon jutnak be a Q2-be, már az is hatalmas előrelépés lesz az egykoron sokkal szebb napokat is megélt csapatnak, mindenesetre reménykedhetnek egy sokkal jobb évben, mint a tavalyi volt, annyi szent.

legtöbbünk által tippelt pozíció: 10.
legjobb tippelt pozíció: 10.
legrosszabb tippelt pozíció: 10.
konstruktőri helyezés 2019-ben: 10.

9. Haas F1 Team

zFNzHCM
Ha a szezon csak feleannyira lesz szórakoztató, mint a Haas csapatfőnökének jelensége a Drive to Survive-ban, akkor jó szezonunk lesz.

Pocséknak volt mondható a csapat felkészülése Barcelonában: a legkevesebb kört teljesítették az összes istálló közül, valamint köridők terén is rendre a mezőny hátsó traktusaiban tanyáztak. Az autóval visszatértek a Rich Energy előtti festéshez, és bár ez a járgány a tavalyi verzió javított változata, ne feledjük, hogy idén is a 2019-es specifikációjú gumikkal mennek majd a versenyeken, amivel eddig szenvedtek az amerikaiak. Ennek megfelelően a VF-20 hasonló tüneteket produkált Barcelonában, mint elődje. Grosjean és Magnussen igazán jó tempókat tudtak menni az etapok elején, aztán pedig jött a visszaesés, már-már megszokott módon. A hat tesztnap alapján nem igazán tűnik úgy, hogy jelentősen előre tudtak volna lépni, szóval számukra valószínűleg marad a küzdelem a Williamset leszámítva utolsó hely elkerüléséért. Az idei év vízválasztó lesz Gene Haas (és csapata) számára a folytatást illetően.

legtöbbünk által tippelt pozíció: 9.
legjobb tippelt pozíció: 7.
legrosszabb tippelt pozíció: 9.
konstruktőri helyezés 2019-ben: 9.

8. Alfa Romeo Racing ORLEN

iHb7ecL
Robert Kubica az Alfa Romeo pénteki pilótája lesz, az állandóságot pedig Räikkönen és Giovinazzi képviselik majd az olasz-svájci istállónál.

Vegyes érzelmekkel zárta a felkészülést az egyik legnagyobb szurkolótáborral rendelkező istálló. A csapat és többnyire az autó is jól muzsikált, egy-két piruettet leszámítva. Leggyorsabb pilótájuk a Williamstől szerződtetett tartalékversenyző, Robert Kubica volt, aki a második hét szerdai napján kápráztatta el rajongóit és az újdonsült főszponzor PKN Orlent egy kimaxolt körrel, sőt legjobbjuk is csak kettő tizedre volt a tavalyi pole-pozíciós időtől, a valós kép azonban ettől jóval árnyaltabb. A megbízhatóságuk többnyire rendben volt, így ha a pilóták nem követnek el olyan hibákat, mint amilyet Giovinazzi, amikor falba tette az autót csütörtökön, akkor egész komoly versenyben lehetnek a Haasszal és talán az AlphaTaurival is. Egy biztos: a 8-9. helyért folytatott harc Räikkönent nem fogja zavarni, mert mind tudjuk, hogy ez csak egy “hobbi” számára.

legtöbbünk által tippelt pozíció: 8.
legjobb tippelt pozíció: 7.
legrosszabb tippelt pozíció: 9.
konstruktőri helyezés 2019-ben: 8.

7. Scuderia AlphaTauri Honda

kJQl9mu
A Toro Rossóból lett AlphaTauri a mezőny egyik legszebb autója. Nem valószínű azonban, hogy a teljesítményük is az élvonalban lesz.

Divatbemutatóval egybekötött autóbemutatóval nyitottak, extrém autófestéssel készültek és az anyacsapattal szorosabb együttműködéssel folytatják 2020-tól az olasz bikások. A 12 hónappal ezelőtti Toro Rossóhoz képest a fejlődés némi jelei mutatkoztak az előszezonban, az AT01-es pedig amellett, hogy igazán szemrevaló, mechnanikai szempontból egy “meglehetősen jó konstrukció” is, legalábbis a csapatfőnök, Franz Tost szerint. Aero szempontból még vannak problémák, az alulkormányzottság egy megszokott jelenség volt tőlük a barcelonai pálya gyors kanyarjaiban. Azonban ha minden összeáll, ott lehetnek a középmezőny elején. Talán lesz a konstruktőri 6. helynél még jobb is, viszont a konkurencia idén is rendkívül erős, kemény küzdelem vár tehát a néhai Minardi csapatra.

legtöbbünk által tippelt pozíció: 7.
legjobb tippelt pozíció: 5.
legrosszabb tippelt pozíció: 9.
konstruktőri helyezés 2019-ben: 6. (Scuderia Toro Rosso néven)

6. Renault F1 Team

prxemh3w89i41
A Renault-ról egyelőre elég keveset tudunk, jelen sorok írásakor még a végleges festésüket sem.

Kellemes csalódás volt látni, hogy motorproblémák nélkül teljesítette a teszteket a francia gyári alakulat, köridők terén pedig egyenest a legjobbakkal voltak meccsben. A fejlődés aerodinamikai- és motorfronton is szembetűnő, bár utóbbi esetében azt hozzá kell tenni, hogy a csapat Cyril Abiteboul saját elmondása szerint is leginkább a megbízhatóságra fektette a hangsúlyt a hat nap során. A mezőny harmadik ténylegesen gyári csapataként nyilván a középmezőny eleje lesz a cél, ehhez azonban csapategységre is szükség lesz. Ocon visszatérése ebbe vihet némi izgalmat, hiszen Ricciardo épp azért menekült el a Red Bull kötelékéből, mert ott volt egy fiatal titán, akibe hosszú távon feketnek be. Erre tessék, cseberből vederbe! Ha nem is az élen, de erősen közel lehetnek a tűzhöz idén.

legtöbbünk által tippelt pozíció: 6.
legjobb tippelt pozíció: 5.
legrosszabb tippelt pozíció: 8.
konstruktőri helyezés 2019-ben: 5.

5. McLaren F1 Team

XqTTKLZ
A McLarenre kemény kihívás vár a “best of the rest” pozíció megőrzéséért folytatott küzdelemben.

Gondok nélkül, bizakodva várhatja a McLaren a szezonrajtot. A tavaly egyértelműen a középcsapatok előtt végző brit istálló mondhatni nyugodtan bízhat abban, hogy ha a Ferrari tényleg gyengélkedik majd, akkor még a dobogóért is rendszeresen harcolhat a Norris-Sainz páros. Ehhez viszont a Racing Pointnak is lesz egy-két szava… Andreas Seidl csapata az élen járt a két silverstone-i autó szabályosságának megkérdőjelezésében, és bár saját bevallásuk szerint elégedettek voltak a teljesítményükkel, Sainz nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire nehéz dolguk lesz idén a két “rózsaszín Mercedes” ellen. Izgalmas csatának nézünk elébe!

legtöbbünk által tippelt pozíció: 5.
legjobb tippelt pozíció: 4.
legrosszabb tippelt pozíció: 6.
konstruktőri helyezés 2019-ben: 4.

4. BWT Racing Point F1 Team

mE6F6bL
A Racing Point RP20 lényegében egy rózsaszínbe öltöztetett tavalyi Mercedes.

Az RP20 kiverte a biztosítékot már az első nap a teszteken, hiszen a csapat konkrétan lemásolta a 2019-es Mercedest a szabályok adta kereteken beül. Ez mind szép és jó, hiszen a Haas ugyanezt csinálja, de ez a rózsaszín párduc nagyon gyorsnak is tűnik, talán még a dobogóra is jó! Elmondásuk szerint a pályán tapasztaltak megegyeznek a szimulátorból nyert adatokkal, a versenyzők pedig egyenesen imádják az új autót. Elégedettségüket nem győzték hangsúlyozni, ezzel is lélektani nyomás alatt tartva a 4. helyért szintén harcba szálló McLarent és Renault-t. Akárhogy is számolgatunk, a végén úgyis az fog kijönni, hogy minden szempontból egy erős évnek néz ki az idei a Stroll-Perez páros számára.

legtöbbünk által tippelt pozíció: 4.
legjobb tippelt pozíció: 3.
legrosszabb tippelt pozíció: 6.
konstruktőri helyezés 2019-ben: 7.

3. Scuderia Ferrari Mission Winnow

cSM2eIp
A Ferrari az előző években rendre uralta a téli teszteket, most azonban a mezőny végén kullogtak Barcelonában. Ez persze semmit nem jelent.

Nem elég, hogy a riválisok jogi lépéseket fontolgatnak a csapat tavalyi erőforrásának vizsgálati eljárása ellen, illetve Olaszországban kezd válságos lenni a helyzet az új vírus miatt, de sajnos a Ferrari sem tűnik olyan acélosnak, hogy idén világmegváltást hozzon össze. A tesztek alatt végig panaszkodtak, hogy az aerodinamikai hatékonyságra tavalyhoz képest sokkal inkább kihegyezett SF1000 nem annyira gyors, mint azt várták. Mind motorilag, mind aero ügyileg elmarad a várakozásoktól a csapat, talán az egyetlen pozitívum, hogy a tavalyi fő gyenge pontjukat, a lassú és kanyargós szektorokban való jelentős lemaradást látszólag sikerült kiküszöbölni. Ez azonban egyelőre a végsebesség rovására megy, amiben viszont eddig ők voltak a legjobbak. De hogy ez csak parasztvakítás-e, vagy már el is kezdték a 2021-es autó komolyabb fejlesztését, azt nem valószínű, hogy hamar megtudjuk. Az mindenesetre beszédes adat, hogy a tíz csapat közül a Ferrari volt az egyetlen, amely a tavalyi évhez képest sem a teszten, sem a Spanyol Nagydíj hétvégéjén futott legjobb köridejét nem tudta megjavítani.

legtöbbünk által tippelt pozíció: 3.
legjobb tippelt pozíció: 2.
legrosszabb tippelt pozíció: 4.
konstruktőri helyezés 2019-ben: 2.

2. Aston Martin Red Bull Racing

amROpJi
Vajon a teljes szezon során is ilyen harapós lesz az az oroszlán?

Talán a hibrid éra legeredményesebb telén van túl a Red Bull gárdája, habár az igazán kemény egykörös tempó megmutatását a legutolsó délutánra hagyták. A Honda errőforrása erősebb és megbízhatóbb is lett, amivel Verstappen és Albon is meg van elégedve. A holland a hat nap során az abszolút második legjobb köridőt érte el és körszámok tekintetében is az élmezőnyhöz tartozott. Ha remélni akarjuk, hogy csata lesz a világbajnoki cím(ek)ért, akkor bizony a vörös bikák tűnnek a fő kihívóknak idén!

legtöbbünk által tippelt pozíció: 2.
legjobb tippelt pozíció: 2.
legrosszabb tippelt pozíció: 3.
konstruktőri helyezés 2019-ben: 3.

1. Mercedes-AMG Petronas F1 Team

jdRnxmx
A Mercedes minden gumikeveréken, minden üzemmódban, minden körülmény mellett a legjobb volt Barcelonában.

Az elmúlt évekkel ellentétben idén a Mercedes nem rejtett véka alá semmit a teszteken, ami a tempót illeti. Egyértelműen berúgták az ajtót és jelezték, hogy 2020-ban is őket kell legyőzni, ha valaki nyerni akar. Kérdés azonban, hogy az új erőforrás is így akarja-e majd, márpedig az utóbbi években éppen nekik volt a legkevesebb gondjuk a hibrid rendszerekkel. Összességében elégedett a csapat a látottakkal, azonban tartsuk szem előtt, hogy Hamiltonnak volt egy elég komoly műszaki hibája, illetve ugyanez az erőforrás a Williamsben kétszer is megadta magát. Mindazonáltal annyira bizonyosan nem rossz a helyzet, mint ahogyan azt a legtöbb Ferrari szimpatizáns látni szeretné, technikai fronton még mindig ők az etalon (lásd DAS), a sebességgel pedig egyértelműen nincs probléma. Eddig ők a legjobbak.

legtöbbünk által tippelt pozíció: 1.
legjobb tippelt pozíció: 1.
legrosszabb tippelt pozíció: 1.
konstruktőri helyezés 2019-ben: 1.

A te erősorrended hogy néz ki? Írd meg nekünk kommentben ezen bejegyzés alatt vagy a Facebookon, illetve kövesd az oldalunkat, hogy ne maradj le egyetlen tevékenységünkről sem!

utána
A téli tesztek utáni, módosított erősorrend – az utolsó oszlopban a változás az előzetes tippekhez képest. Testvér-oldalunk, a GP-Zóna vezető szerkesztője, Csaba volt az egyetlen, aki egy az egyben a későbbi végeredményt tippelte be.
a cikkben megjelenő képek forrása: Reddit / F1 Porn
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.