Sir Jack Brabham, becenevén Black Jack megrendíthetetlen volt. Eltökélt, határozott és éles eszű. Ezen tulajdonságai tették az ötvenes-hatvanas évek egyik legnagyobb autóversenyzőjévé.
John Arthur Brabham 1926. április 2-án született az ausztráliai Hurstville-ben. Már gyermekkorától kezdve a motorok vonzásában élt, édesapja – aki egy élelmiszerüzlet tulajdonosa volt – kamionját már 12 évesen tudta vezetni. 15 esztendős korában otthagyta a műszaki főiskolát és munkát vállalt egy helyi garázsban, ahol motorkerékpárokat javított, amelyeket barátainak adott el. Emellett esti tagozaton gépipari tanulmányokat folytatott. A negyvenes évek végén, a sorkatonai szolgálat teljesítése után egy amerikai barátja, Johnny Schonberg meghívására részt vett egy midget versenyen, a vezetés azonban eleinte nem vonzotta, inkább saját versenyautót épített.
1948-ban, miután felesége kérésére Schonberg abbahagyta a versenyzést, Jack saját autóival maga indult tovább a midget bajnokságban. Ezekkel a furcsa, földutas pályákon versenyző kis sportkocsikkal Jack már a harmadik futamán győzni tudott, 1951-ben országos bajnok lett, majd sikerein felbuzdulva vásárolt egy együléses Coopert, amellyel 1954-ben 2. helyezést ért el az Új-zélandi Nagydíjon. Helyezésénél is nagyobb megdöbbenést keltettek az autója oldalán elhelyezett reklámszövegek, amely az autósport történetének első szponzorációja volt és jókora felháborodást váltott ki az ausztrál szövetségnél.
A kizárás veszélyétől tartva Jack Angliába költözött, ahol egy középmotoros, Cooper T40-es Bobtail sportkocsi volánjánál megkezdte Forma 1-es szereplését. Néhány hónappal később, ugyanezzel a járművel 4. lett egy világbajnokságon kívüli versenyen, Snettertonban – mint később kiderült, ez a futam fordulópontnak számított karrierjében, ugyanis itt ébredt rá, hogy képes a legmagasabb szinten versenyezni. Bobtailjét hajóval vissza szállította hazájába, ahol 1955-ben megnyerte a világbajnokságon kívüli Ausztrál Nagydíjat. Járművét ezt követően eladta, majd a befolyt pénzből véglegesen Nagy-Britanniába költözött első feleségével, Betty-vel, valamint fiukkal, az akkor három éves Geoff-fal.
1956-ban ismét rajthoz állt a Brit Nagydíjon egy Maserati 250F-fel, valamint a Cooperrel néhány Forma 2-es és sportautó-versenyen vett részt, azonban nem ért el kiemelkedő eredményeket. Pozitív tapasztalatai viszont lehetővé tették számára, hogy tökéletesítse vezetési stílusát és szembenézzen a kor nagy bajnokaival. Igazán az 1957-es Monacói Nagydíjon hívta fel magára a figyelmet, ahol egy középmotoros, gyengécske F2-es Cooperrel 6. lett. Jól szerepelt a le mans-i 24 órás futamon is, ahol egy Owen Maddock által tervezett Cooper T39-essel a 3. helyet szerezte meg saját kategóriájában. A következő évben Forma 2-es bajnok lett, a Forma 1-ben változékonyan szerepelt.
1959-ben aztán végre rátalált a sikerre. A remek súly-teljesítmény arányú, hátsó motoros, kicsiny Cooper-Climax nevetségessé tette a kor hatalmas, elsőmotoros versenyautóit, mindenekelőtt a Ferrarit. Riválisai műszaki hibáit kihasználva Jack megnyerte a monacói szezonnyitót, megszerezve első futamgyőzelmét a királykategóriában. Ezután nem talált legyőzőre Angliában sem, második lett Hollandiában, harmadik Franciaországban és Olaszországban. Az amerikai szezonzárón, a sebringi repülőtéri pályán simán vezetett és a világbajnoki cím felé autózott, amikor az utolsó körben autójából kifogyott a benzin. Jack óriási erőfeszítések árán a célba tolta autóját és a 4. helyen értékelték, amivel megszerezte a világbajnoki címet! Igaz, még erre sem lett volna szüksége, miután legfőbb riválisa, Tony Brooks nem tudott elég pontot szerezni. Ebben az évben, a Portugál Nagydíjon szenvedte el karrierje egyik legsúlyosabb balesetét: a vezető Stirling Mosst üldözte, amikor ráfutott egy lekörözött versenyző autójára. A Cooper a levegőbe repült, majd egy telefonpóznának ütközve Jack teste a pályán állapodott meg. Csodával határos módon sérülés nélkül megúszta.
A következő évben a kompakt versenygép fölénye még inkább megmutatkozott, Jack pedig egymást követő öt győzelmével (Hollandia, Belgium, Franciaország, Anglia, Portugália) újra kivívta a világbajnoki címet.
1961-ben Jack csak néhány, világbajnokságon kívüli versenyen tudott diadalmaskodni, ugyanis a Cooper nem jól alkalmazkodott az új műszaki szabályozásokhoz. Ezúttal kénytelen volt beérni néhány elszórt helyezéssel, év végén pedig a Cooper teljesítményében csalódva úgy döntött, saját lábára áll és maga is konstruktőr lesz. Ebben az évben vett részt először az Indy 500-on. A farmotoros Cooperében dolgozó, 2.7 literes Climax erőforrás 268 lóerő leadására volt képes, szemben a többi, orrmotoros gép 430 lóerejével. Az Amerikában igencsak különlegesnek számító géppel Jack a 9. helyen ért célba (úgy, hogy sokáig 3. volt), amivel elindította a farmotoros versenyautók forradalmát a tengerentúlon.
Jack tervezője, Ron Tauranac társulásával létrehozta a Motor Racing Developments nevű céget, amely versenyautókat szállított ügyfeleinek, miközben Jack maga egy privát Lotusszal indult az 1962-es szezon nagy részében. Az eredmények ez alkalommal is alulmúlták várakozásait, mindössze két alkalommal ért célba. A műszaki finomságokban nem bővelkedő, de gazdaságos, szilárd és megbízható Brabham BT3 a Német Nagydíjra érkezett meg, majd a következő évben Jack megnyert vele néhány világbajnokságon kívüli futamot. Az 1964-es Francia Nagydíjon az amerikai Dan Gurney megszerezte a csapat első futamgyőzelmét is, Jack maga azonban rendre csak középszerű eredményeket ért el és gyakran hátráltatta műszaki hiba.
Gurney jó eredményei azonban biztosították Jack számára, hogy a Goodyear szállítson neki gumikat, valamint, hogy pénz folyjon a csapat kasszájába. Az 1965-ös szezonban Gurney lett a csapat első számú versenyzője, Jack pedig inkább csapata menedzselésével foglalkozott, autóját rendszeresen más pilótáknak adta bérbe. A Forma 2-ben eközben rendszeres résztvevőnek számított, Honda motoros járművével a szezon 16 futamából 10-et megnyert. A szezon végeztével Gurney is saját csapata beindítása mellett döntött, Jack így ismét főállású pilóta lett.
Az 1966-os szabálymódosításokra ügyesen reagálva Tauranac rekordidő alatt tervezte meg a kiváló állóképességű, csővázra szerelt BT19-est, mely fő erősségének a kezelhetősége és a motorja bizonyult. Jack a költségek csökkentése érdekében gyümölcsöző kapcsolatba lépett az ausztrál Repco vállalattal, amely sorozatgyártásból származó alkatrészek felhasználásával nem túl bonyolult és erős, de megbízható V8-as erőforrásokat épített. A BT19-es összsúlya mindössze 530 kg volt, szemben a konkurencia 680-700 kg-jával. Jack az innovatív, Repco motoros géppel a Francia Nagydíjon a Forma-1 történetének első versenyzője lett, aki a saját nevét viselő autóját futamgyőzelemre vezette. A sikert további diadalok követték Brands Hatch-ben, Zandvoortban és a Nürburgringen, a szezon végén a sportág fennállásának első és máig egyetlen versenyzőjévé vált, aki saját gyártású autójával világbajnoki címet szerzett.
Ez az év azonban Jack karrierje leszállóágának kezdetét is jelentette. 1967-ben az új-zélandi Denny Hulme szállította az újabb világbajnoki címet a csapatnak, Jack ugyanis gyakran kockára tette saját helyezéseit, hogy új alkatrészeket próbáljon ki autóján versenykörülmények között. Két futamgyőzelem azért így is összejött, az 1968-as szezon azonban egyenesen katasztrofálisnak bizonyult. A 12 futamból álló idény folyamán csak Németországban látta meg a kockás zászlót, illetve fiatal csapattársa, Jochen Rindt is rendszeresen gyorsabbnak bizonyult nála. Motivációja emiatt jelentősen megcsappant. Ezt tetézte, hogy 1969-ben egy tesztbaleset következtében lábsérülést szenvedett, ami után megígérte feleségének, hogy a szezon végeztével szögre akasztja bukósisakját.
Részesedését a Brabham Racing Organisationből eladta Tauranacnak, aki azonban nem talált top versenyzőt a csapathoz 1970-re, ami miatt Jack mégis úgy döntött, marad még egy évet. Dél-Afrikában meglepetésre győzelemmel kezdett, majd Monacóban is a diadal felé autózott, azonban a legutolsó kanyarban blokkolta a kerekeket és falnak ütközött. Brands Hatch-ben szintén győzhetett volna, de kifogyott a benzin. A szezont az összetett 5. helyén zárta (holtversenyben Jackie Stewarttal), 44 évesen! Ezt követően már nem tért vissza a versenypályákra. Profi autóversenyzőként utolsó futama az ez év októberében megrendezett 1000 km-es sportautó világbajnoki futam volt Párizsban, melyet meg is nyert.
Visszavonulása után feleségével egy Melbourne melletti farmra költözött, a Motor Racing Developments pedig 1992-ig versenyzett a Forma 1-ben. Bernie Ecclestone vezetése alatt Nelson Piquet világbajnok lett 1981-ben és 1983-ban, a csapat utolsó futamgyőzelmét szintén a brazil sofőr szerezte az 1985-ös Francia Nagydíjon. Jack példáját követve később mindhárom fia (Geoff, Gary és David) autóversenyzőnek állt, közülük Gary érte el a legkevesebb sikert, Geoff és David azonban mindketten Le Mans-győztesnek vallhatják magukat és más szériákban is szép sikereket értek el. Sir Jacket 2014. május 19-én, Gold Coast-i otthonában, reggelizés közben érte a halál. Hamvait végakaratának megfelelően a queenslandi Tamborine-hegységben található lombkoronasétányról szórta szét felesége.
„Black Jack” a pályán sohasem ejtett foglyokat. Úgy tartották, a mezőnyben őt a legnehezebb megelőzni. A farmotoros forradalmat elindító, kicsiny Cooperrel szerzett hírnevet magának, majd ő lett az első versenyző a sport történelme során, aki a saját nevével fémjelzett autót vezette győzelemre. 1978-ban lovagi címet kapott a sportért tett szolgálataiért. Isten nyugosztalja!
Forma 1-es pályafutása során Jack Brabham összesen 123 versenyen indult el, ezekből 14-et nyert meg és további 17 dobogós helyezést szerzett. 13-szor rajtolhatott a pole-pozícióból és 12-ször futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Összesen 261 pontot gyűjtött és három világbajnoki címet szerzett.
Egy válasz