A magas, erőteljes és vérmes versenyző tipikus angolként mindig adott a külsejére. Sapkája és csokornyakkendője nélkül sohasem jelent. Mindig igazi lordként viselkedett, és megajándékozta a brit közönséget azzal a nemzetközi sikerrel, amire mindenki vágyott az ötvenes években.
John Michael Hawthorn 1929. április 10-én született a közép-angliai, Manchestertől mintegy 70 km-re lévő Mexborough-ban. Az Ardingly College-ban érettségizett, aztán műszaki főiskolára ment és haszongépjárműgyártó-gyakornok lett. Édesapja ekkoriban egy luxusautó kereskedés- és szerviz tulajdonosa volt, Mike az ő támogatásával indult el első autóversenyén 1950-ben, a brightoni gyorsulásiverseny-pályán. 1951-ben már elnyert néhány rangosabb trófeát, köztük a Brooklands Memorial Trophy-t és az Ulster Trophy-t, sikerein felbuzdulva pedig 1952-ben együléses autókra váltott.
Első futamgyőzelmét Goodwoodban szerezte egy Forma 2-es Cooper-Bristollal, innentől kezdve pedig villámsebesen beindult a karrierje. Forma 1-es debütálásakor 4. lett a Belga Nagydíjon, aztán Silverstone-ban megszerezte első dobogós helyezését is. Sikereire felfigyelt Enzo Ferrari, aki a kor nagy olasz versenyzője, Luigi Villoresi javaslatára teljes gyári szerződést ajánlott Mike-nak Forma 1-es csapatába.
1953-ban aztán, az akkor az évszázad versenyének tartott Francia Nagydíjon megszerezte első futamgyőzelmét, test-test elleni küzdelemben megverve Juan-Manuel Fangiót. Ebben az évben minden versenyen pontot szerzett, két további dobogós helyezésének (Németország, Svájc) köszönhetően pedig az összetett 4. helyén zárta az idényt. Ugyanebben az évben megnyerte az International Trophy-t és az Ulster Trophy-t is, valamint társa, Giuseppe Farina oldalán győzelmet aratott a spái 24 órás sportautóversenyen is.
Vegyes évet zárt 1954-ben. A bajnokságon kívüli Siracusai Nagydíjon súlyos égési sérüléseket szenvedett, a szezonzáró Spanyol Nagydíjon azonban futamgyőzelemmel javított. Ebben a szezonban azonban karrierje fordulatot vett, édesapja ugyanis egy közúti balesetben életét vesztette, a családi üzletet megörökölve pedig Mike-nak haza kellett költöznie, hogy vezetni tudja a céget. Ez a Ferraritól való távozást is jelentette az 1955-ös szezonra, azonban mindössze két, a Vanwall-nál eltöltött futam után vissza is tért Maranellóba.
Ebben az évben a Forma 1-ben elkerülte a siker, csatlakozott viszont a Jaguar sportautó-csapatához, méghozzá a Mercedeshez átigazoló Stirling Moss helyére. A júniusi le mans-i 24 órás futamon aztán az autósport történetének legszörnyűbb tragédiájában volt érintett. Mike vezető helyen állt és épp lekörözte Lance Macklint, majd hatalmasat fékezett, hogy be tudjon állni boxába (akkoriban a boxutcát még nem választotta el fal a pályától). Macklin, hogy elkerülje az ütközést, balra rántotta kocsija kormányát, így az autó éppen a 250 km/órás sebességgel érkező Pierre Levegh elé vágódott. A Mercedes pilótája még felemelte a kezét, hogy figyelmeztesse a mögötte jövő Fangiót a veszélyre, majd hatalmas erővel Macklin autójába csapódott. A Mercedes motorja és több alkatrésze a nézők közé repült, 80-nál is többen lelték halálukat. A német istálló hajnali 2-kor visszavonta további autóit a versenyből, amelyet végül Hawthorn nyert meg pilótatársával, Ivor Buebbel.
[youtube https://www.grandprixzona.hu/://www.youtube.com/watch?v=DrTrZaHSl1I&w=560&h=315]
A le mans-i katasztrófa felvétele, és némi magyarázat az eseményekről – angolul tudók előnyben. FIGYELEM – megrázó képsorok, csak erős idegzetűeknek!
[youtube https://www.grandprixzona.hu/://www.youtube.com/watch?v=dL39FcPkm4A&w=560&h=315]
És egy zseniális 2019-es animációs rövidfilm, szintén a le mans-i eseményekről.
Mike később önéletrajzi könyvében minden felelősséget elhárított magáról a baleset bekövetkezéséért, noha az általános vélekedés őt hibáztatta a tragédia miatt.
Az 1956-os szezonra a BRM-hez szerződött, azonban miután az új autó nem érkezett meg időben, az argentin nyitóversenyen a Maserati színeiben vett részt vendégpilótaként. 3. lett, innentől kezdve azonban egy ideig elkerülték a sikerek. Silverstone-ban vezetett, de technikai probléma miatt kiállt. Le Mans-ban szintén favorit volt, de műszaki hiba miatt csak 6. lett. Egy olaszországi sportautó-versenyen aztán balesetet szenvedett és súlyosan megégett. Elment a kedve a versenyzéstől, azonban bízott abban, hogy a magyar származású zseniális tervezőmérnök, Vittorio Jano legújabb mesterművével 1957-ben világbajnok lehet. Így tehát visszatért a Ferrarihoz, ahol szoros barátságot alakított ki csapat- és honfitársával, Peter Collinsszal. Fangiót ebben az évben nem lehetett megverni, Mike azonban elcsípett két dobogós helyet (Aintree, Nürburgring) és 4. lett az összetettben.
1958-at egy 3. hellyel kezdte Argentínában, aztán Monacóban a győzelem felé autózott, de üzemanyag ellátási probléma miatt kiállt. Hollandiában 5.-, majd Belgiumban 2. lett, majd a tragikus Francia Nagydíjon megszerezte ez évi egyetlen futamgyőzelmét. A versenyen Mike csapattársa, Luigi Musso életét vesztette, akivel egyébként esküdt riválisok voltak (Collinsszal szövetségre léptek, hogy bármelyikük nyer, megosztják a pénzdíjat, hogy Musso kapja a legkevesebbet) és közismerten gyűlölték egymást. Silverstone-ban 2. lett, a Nürburgringen (ahol Collins halálos balesetet szenvedett) kuplunghiba miatt kiesett.
A Portugál Nagydíjon újra a 2. helyen ért célba, de kizárták, mert a versenybíróság állítása szerint menetiránnyal szemben haladt a pályán. Versenyzőtársa, a futamot megnyerő Stirling Moss azonban emberségből jelesre vizsgázott, ugyanis jelentette a szövetségnek, hogy ő szemtanúja volt, miszerint Mike valóban a menetiránnyal szemben tolta az autóját, de ezt nem a pályán tette, hanem amellett. Moss közbenjárásának köszönhetően Hawthorn visszakapta a 2. helyet és az ezért járó pontokat. Fékhibás autójával még leggyorsabb kört is futott, az ezért járó bónuszpont pedig később kulcsfontosságúnak bizonyult…
Monzában Mike újra nyerhetett volna, de autója kuplungjának meghibásodása miatt csak 2. lett. A marokkói szezonzárón aztán taktikus versenyzéssel a 2. helyen ért célba, amivel egyetlen pont előnnyel világbajnok lett! A szezon folyamán egyetlen futamot nyert meg, de öt második helye és rendszeres pontszerzései elégnek bizonyultak a négyszer is diadalmaskodó Moss legyőzéséhez. Collins halála azonban annyira megrendítette, hogy világbajnoki címe megszerzését követően Mike azonnal bejelentette visszavonulását.
1959. január 22-én, mindössze három hónappal visszavonulását követően Londonba utazott Jaguarjával az A3-as számú elkerülő úton. Guildford közelében, nagy sebességnél megelőzött egy Mercedes sportkocsit (melyet az ismert menedzser, Rob Walker vezetett), majd elveszítette uralmát autója fölött és egy szemből érkező teherautónak ütközött. A becsapódás következtében Mike halálos fejsérüléseket szerzett. A baleset körülményei máig nem ismertek pontosan. A halottkém nyomozása szerint Hawthorn és Walker versenyeztek egymással – utóbbi ezt az eljárás során végig határozottan tagadta, végül 29 évvel később egy interjúban ismerte be. A baleset feltételezett okai között szerepel vezetői hiba, blackout (azaz ájulással járó pillanatnyi szívkihagyás, amit többnyire a vérnyomás hirtelen drasztikus lecsökkenése okoz) és mechanikai meghibásodás is, pontosan azonban sohasem derült ki, hogy mi okozta Mike halálos fejsérüléseit. Csak később derült ki róla, hogy olyan vesebetegségben szenvedett, amely miatt halálakor legfeljebb három éve lehetett hátra, és eleve kizárta volna a további versenyzését. Mike földi maradványait a farnhami West Street temetőben helyezték örök nyugalomra.
Mike sohasem házasodott meg, azonban született egy Arnaud Michael nevű fia egy ismeretlen nőtől, akihez az 1953-as Francia Nagydíj megnyerése után került közeli kapcsolatba. Halála idején Jean Howarth modellel járt együtt, aki aztán egy másik autóversenyzőhöz, Innes Irelandhez ment feleségül.
Szőke hajával és filmsztárhoz illő külsejével Hawthorn olyan csillag volt, aki fényesen, de túl kevés ideig ragyogott. Halála az egész brit szurkoló-társadalmat megrázta. Isten nyugosztalja!
Forma 1-es pályafutása során Mike Hawthorn összesen 45 versenyen indult el, ezekből 3-at nyert meg és további 15 dobogós helyezést szerzett. 4-szer rajtolhatott a pole-pozícióból és 6-szor futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Összesen 127,64 (127 és fél, és egy heted) pontot gyűjtött és egy világbajnoki címet szerzett.
