Törpepapagáj-tenyésztő, trombitás, hírneves kardforgató. Ja, és Forma 1-es világbajnok! Egyetlen másik versenyzőnek sincs olyan története, mint James Huntnak, akinek elég a nevét említeni ahhoz, hogy az ember szeme előtt bódítóan nosztalgikus képek ezrei villanjanak fel.
James Simon Wallis Hunt a Surrey-megyei Belmont falucskában született 1947. augusztus 29-én, Délkelet-Angliában. Édesapja, a bárói származású tőzsdeügynök, Wallis Hunt a Kelet-sussexi Westerleigh Előkészítő Iskolába járatta Jamest, aki később a berkshire-i Wellington College-ba iratkozott be. Egy héttel 17. születésnapja után szerezte meg a jogosítványt (korábban, egy családi nyaraláson már megtanult traktort vezetni, habár a sebességváltást bonyolultnak találta), hobbijai közé azonban ekkoriban még leginkább a tenisz és a síelés tartozott. 1965-ben egy vakáció során ismerkedett meg teniszpartnere, Chris Ridge öccsével, Simonnal, aki éppen Minijét készítette fel egy közelgő versenyre. Természetesen James is elkísérte Ridge-éket Silverstone-ba, ahol véglegesen és visszafordíthatatlanul megfertőzte a benzingőz szaga.
Hasonlóan Simon Ridge-hez, James is Minikkel kezdett versenyezni a hatvanas évek közepén. Elsőként egy snettertoni futamra nevezett be, azonban a versenyfelügyelők nem engedték rajthoz állni szabálytalan autója miatt. Csalódottságában menedzsergyakornoki fizetéséből vásárolt magának nevezési jogot három versenyre, ami annyi önbizalommal töltötte el, hogy 1968-ban már a Formula-Ford mezőnyének tagja volt. Legelső futamán, Snettertonban 5. lett, majd Brands Hatchben körrekordot futott, Lydden Hillben pedig megszerezte első futamgyőzelmét.
Innen egyenes út vezetett a Formula 3-ba, ahol már rögtön első évében, 1969-ben számos kiemelkedő eredményt ért el. A Brit Autós Újságírók Egyesülete ekkor neki ítélte az év felfedezettjeinek járó három díj közül az egyiket, aminek végül 1972-ben egy gyári szerződés lett az eredménye a Marchtól. Szezonja azonban vegyesen alakult, néhány jó eredménye mellett ugyanis többször volt érintett különböző balesetekben és egyéb incidensekben, ami miatt a csapat még a szezon közben menesztette. Ekkor korábbi menedzserétől, Chris Marshalltól kapott egy autót, ezzel azonban többnyire csak műszaki hibák érték. Felfigyelt azonban rá egy lelkes angol arisztokrata, Alexander Hesketh…
Hesketh 1973-ra vásárolt egy példányt a zseniális angol tervezőmérnök, Harvey Poslethwaite egyik legújabb alkotásából, a March 731-es konstrukcióból, amit a Forma 1-ben James kezeire bízott. A csapatot azonban még a riválisok sem tudták komolyan venni, a fiúk rendszeresen bulikba jártak és csak a sportág által nyújtott csillogás élvezetéért voltak a Forma 1-ben. Mindezek ellenére Hesketh March autója a szezon során sokkal ütőképesebbnek bizonyult, mint a gyári Marchok, Hunt a Holland Nagydíjon dobogón végzett, majd a watkins gleni szezonzárón a 2. helyen ért célba. James ekkor belekóstolt a sportautók világába is, a kyalami 9 órás versenyen ugyancsak 2. lett. Év végén a Brit Királyi Autóklubtól megkapta a szezon legjobb brit versenyzőjének járó Campbell-kupát.
A következő szezonra Hesketh mérnökei megépítették a csapat első saját versenygépét, amely a 308 kódjelet kapta és V8-as Ford erőforrás hajtotta. A forradalmi gép látszólag rendkívül kifinomult masina volt, amely magasan képzett szakembereket feltételezett, ennek azonban némileg ellentmondott a tény, hogy a tiszta fehér versenyautón nem voltak szponzorfeliratok, csupán egy játékmackó-jelvény díszelgett rajta. James szezonját többnyire a kicsúszások és a műszaki hibák jellemezték, de azért begyűjtött három 3. helyet, valamint Silverstone-ban megnyerte a bajnokságon kívüli International Trophy-t.
Az 1975-ös idényt egy argentínai 2. hellyel kezdte, aztán Brazíliában 6. lett, ezt követően azonban zsinórban ötször kiesett. Különösen fájó pont volt a monacói baleset, melyet vezető helyről követett el. A szezon nyolcadik versenyén, Zandvoortban aztán elkövette azt a merészséget, hogy a száradó pályán elsőként váltott slick gumikra. Kockáztatásának futamgyőzelem lett a jutalma, miután a verseny vége felé húsz körön keresztül tartotta maga mögött a láthatóan sokkal gyorsabb Niki Laudát! James Peter Gethin 1971-ben, Monzában aratott diadala óta az első angol futamgyőztes lett, a szezon során pedig további két 2. helyet gyűjtött be és 4. lett a tabellán. Fényes jövőt jósoltak neki, azonban a szép sikerek ellenére Lord Hesketh év végére kifutott a pénzből és fel kellett számolnia csapatát. James így munkanélküli maradt…
Hidegzuhanyként érte a McLaren csapatát, amikor a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi 1975 végén váratlanul bejelentette, hogy átigazol bátyja csapatához. Teddy Mayer eredetileg Jacky Ickxet szerette volna leigazolni, végül azonban menedzserei kitartó győzködésének és a Marlboro által kínált jelentős támogatásnak hála James mellett tette le a voksát. A brit pilóta így tehát egy teljesen új közegben találta magát, egy profi csapatban, profi szakemberekkel körülvéve, egy világbajnoki címre esélyes autóval a háta mögött. A sajtó azonban erősen megkérdőjelezte, hogy a „kétes hírnevű” versenyző képes lehet-e hosszú távon felvenni a versenyt a kor legjobb pilótájával, Niki Laudával. Kettejük párviadala 1976-ban aztán a Forma-1 történetének egyik legikonikusabb meccse lett, melyet aztán Ron Howard vitt vászonra Rush című, 2013-as filmjében. Jamest a zseniális életrajzi drámában Chris Hemsworth alakította.
James a szezont zsinórban két pole-pozícióval kezdte, azonban Brazíliában egy beragadó gázpedál miatt balesetet szenvedett és kiesett, Dél-Afrikában pedig simán kikapott Laudától. Long Beach-ben a Ferrari Clay Regazzoni vezetésével könnyed kettős győzelmet aratott, James viszont ütközött Patrick Depailler-vel és kiesett. A szezon első európai versenyén, Jaramában jött a fordulat, James ugyanis éles küzdelemben legyőzte Laudát és megszerezte szezonbéli első futamgyőzelmét (Jamest egyébként túl széles autója miatt utólag kizárták, két hónappal később azonban visszakapta diadalát). Belgiumban és Monacóban két könnyed Lauda győzelem következett, miközben James mindkétszer kiesett. Svédországban Lauda 3.-, Hunt 5. lett, amikor a mezőny Franciaországba érkezett.
A Paul Ricard-on James újra pole-ban volt, Lauda azonban szokás szerint lerajtolta. Az osztrák viszont később vezérműtengely-hiba miatt kiállt, James pedig megszerezte szezonbéli második futamgyőzelmét! Úgy látszott, megtörik a jég és kiélesedik a küzdelem, James azonban hazai pályáján, Brands Hatch-ben kíméletlen pofont kapott vetélytársától. A brit autója rajtbaleset során megsérült, majd a tartalékautóval megnyerte ugyan a versenyt a váltóhibával küzdő Lauda ellen, azonban Jamest a riválisok óvásának köszönhetően két hónappal később megfosztották diadalától.
Két héttel az Angliában történtek után a mezőny a németországi Nürburgringen versenyzett, ahol a szeszélyes időjárás és a Nordschleife adottságai miatt káoszra lehetett számítani. Így is lett: Lauda egy baleset következtében súlyosan megégett, életveszélyes állapotban szállították kórházba és fennállt a veszélye, hogy soha többé nem fog tudni versenyezni, ha egyáltalán túléli. James eközben győzött, majd ezt az eredményt megismételte Hollandiában is, miközben Ausztriában 4. lett. Monzában Lauda egy csodaszámba menő 4. hellyel tért vissza a mezőnybe, miközben James nagy igyekezetében kicsúszott és újra pont nélkül maradt.
Az ezt követő két verseny viszont róla szólt: győzött Kanadában és Watkins Glenben is, Lauda igyekezetéből pedig egy 3. helyre futotta, a cím így a szezonzáró Japán Nagydíjon dőlt el. A monszunszerű esőben annak ellenére elrajtoltatták a futamot, hogy ez ellen több versenyző is élénken tiltakozott. Köztük volt természetesen Lauda is, aki aztán a 2. kör végén – Fittipaldival és Carlos Pacéval együtt – egyszerűen a boxba hajtott és a veszélyes körülményekre hivatkozva visszalépett a további küzdelmektől. Hunt eközben célba ért a 3. helyen – vitatható körülmények között, az eredményjelző rendszer meghibásodása miatt sokáig azt hitték, hogy csak 5. lett – és egyetlen pont előnnyel megnyerte a világbajnoki címet!
Az 1977-es szezonban így felszabadultan versenyezhetett, azonban az első félévben Jamesnek számos problémával kellett szembenéznie, ami miatt korán elveszítette esélyét a címvédésre. Féltáv után megnyert három versenyt, így végül 5. lett összetettben (fuji győzelme után egyébként nem ment fel a dobogóra, ami miatt húszezer dollárra büntették). Nagy reményekkel készült 1978-ra, a McLaren azonban lemaradt a fejlesztési versenyben a Lotusszal szemben, a motivációját elveszítő James pedig az egész szezon során mindössze nyolc pontot tudott összekaparni (ebből négyet a franciaországi 3. helynek köszönhetően). Különösen érzékenyen érintette versenyzőtársa, Ronnie Peterson halálos balesete Monzában.
James 1977-ben címvédőként hat pole-pozíciót szerzett és három futamot nyert meg, a szezon első felében jelentkező műszaki hibák miatt viszont nem lehetett esélye év végén.
Mindezek miatt úgy döntött, elhagyja a McLarent és az 1979-es szezonra átigazol a két évvel korábban berobbanó Walter Wolf Racinghez (noha állítólag a Ferraritól is kapott ajánlatot). A sötét színtervű versenyautók azonban nem mentek jól, James így hét sikertelen hétvége után bejelentette, hogy nem indul több Forma 1-es versenyen. Visszavonulása után, Murray Walker partnereként kíméletlenül szókimondó kommentátor lett a BBC-nél, valamint több tévéshow-ban és reklámban is szerepelt.
1980-ban egy versenyre majdnem visszatért a McLarenhez, azonban a hétvége előtt síelés közben eltörte a lábát. Az 1982-es szezonra Bernie Ecclestone ajánlott neki szerződést a Brabham istállónál, James azonban visszautasította az ajánlatot. Harmadik visszatérési kísérletét 1990-ben tette meg, miután 180 ezer fontot veszített egy tőzsdeügyleten. Tesztelte is a Williams autóját a Paul Ricard-on, azonban miután nagyon hamar elfáradt és több másodperccel maradt el az élmezőny tempójától, úgy döntött, nem erőlteti tovább a dolgot.
Magánéletét tekintve James kétszer is megnősült. Első nejével, Suzy Millerrel 1974-ben ismerkedett meg, majd nagyon hamar eljegyezte és néhány hónappal később össze is házasodtak. Egy év múlva a nő elhagyta az ismert színész, Richard Burton kedvéért (néhány év múlva egyébként ők is elváltak). James 1982-ben, egy spanyolországi nyaraláson találkozott Sarah Lomaxszal, majd 1983 decemberében feleségül is vette. A házasságból Jamesnek két fia született, akik a Tom és a Freddie nevet kapták – utóbbi ugyancsak autóversenyző. A pár 1989-ben elvált, James ezt követően egy nála 18 évvel fiatalabb hölggyel, a felszolgálóként dolgozó Helen Dysonnal került kapcsolatba. 1993. június 14-én el is jegyezte a lányt, majd a következő nap virradó éjjel álmában szívrohamot kapott és elhunyt. Hamvait a délnyugat-londoni Putney Vale temetőben helyezték örök nyugalomra.
James Huntban volt mit tisztelni, de az életéről szóló izgalmas szappanopera mellett nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy nagyszerű versenyző is volt. Lovagias fellépése új rajongók özöneivel szerettette meg a Forma 1-et. Túlságosan is rövidre vágott élete szenvedélyesen, szeszélyesen és tragikusan telt, de alighanem szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy egy olyan ember, aki bármiben sikeres lehetett volna, a Forma-1 mellett döntött. Nyugodjék békében!
Forma 1-es pályafutása során James Hunt 7 szezon során összesen 92 versenyen indult el, ezekből 10-et nyert meg és további 13 dobogós helyezést szerzett. 14-szer rajtolhatott a pole-pozícióból és 8-szor futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Összesen 179 pontot gyűjtött és egy világbajnoki címet szerzett.
