Újabb szenzációs hétvége Oultonban, három (4?) különböző győztessel, lovely british weather, és egy kizárás miatt kihúzható egy bajnokesélyes?

Immár a harmadik BTCC hétvégét rendezték 2020 augusztusában, a bajnokságot dominánsan vezető Turkington pedig először nem nyert futamot a szezon során!

Bár a Hondák ijesztően erősek voltak az időmérőn az Oulton Parkban – 5 autóval végezve az első hétben – ismét Rory Butcher bizonyult a mezőny krémjének! A Motorbase versenyzője tehát saját, illetve a Ford sorozatban második pole-pozícióját szerezte, mindössze nyolc századdal legyőzve a BTC-s Josh Cookot. A hondások kedélyeit pedig Colin Turkington is borzolta, hiszen a címvédő a Neal-Cammish-Hill-Chilton négyes elé kvalifikált (azt érdemes kiemelni, hogy Jake Hill a régi Civickel hozta az új Hondák idejét) a WSR BMW-vel. A top tízből Oliphant, Morgan és Smiley rajtolhatnak még a holnapi első futamon.

Annyi minden történt ezen a hétvégén is, hogy nehéz bárhonnan kezdeni a beszámolót, egyvalami azonban az Oulton parki esőben is kirajzolódott: ha nem változnak hirtelen az erőviszonyok, ez a bajnokság három, maximum négy esélyes! Vagy más szavakkal fogalmazva, ketten lehet kiestek a reális favoritok közül. Turkington ismét megingathatatlan volt, és bár idén először nem tudott nyerni, ismét ijesztően sok pontot zsebelt be. A címvédő egyedül az első futamon nem tudott brillírozni (az esőben nem is meglepő, hogy küszködött a hátsókerekes BMW-vel), azonban Cook kizárása után megörökölt negyedik helye ajándék volt a sorstól, majd a következő két versenyen letaszíthatatlan volt a dobogóról, Morgan győzelmét is komolyan kóstolgatva a piros zászlóig. Ha a sport szépséget nézzük, nem tetszhetett sokaknak, hogy Oliphant elengedte Turkington a második helyért, azonban neki is megvolt az esélye a vezető Morgan ellen, amivel nem tudott élni, a WSR pedig nemhiába akkora csapat, amekkora. Oliphant negyedik helye így is teljesen szürreális az összetettben, azonban az első oultoni futamot leszámítva mindig az első tízben zárt, ami rajta kívül eddig csak Turkingtonnak sikerült.

Viszont ha már szóbahoztam a kizárást, nyers tempóból egyértelműen Cook diktált Oultonban. Bár benézte a nyitófutam rajtját, pár kör alatt bedarálta riválisait. Az addig vezető Butcher is útjára engedte, látva, hogy mennyivel gyorsabb a hondás, nem kockáztatva az esőben. Cook simán nyert- azonban ahogy említve volt, gyanúsan lecsúszott bajnoki esélyeiről. A leintés után nem érte el autója a kötelező minimális súlyt, ami egyértelmű kizárást vont maga után, egyben egy rajtrács végére történő hátrasorolást is. Természetesen úgy ment át a mezőnyön utána, mint kés a vajon, de második futama is becstelen véget ért. Nagyjából a 11-12. helyig kapaszkodott fel, amikor kiesett a túlzott kakaskodások közepette, az esetben pedig csapattársa, Crees is érintett volt… A fordított rajtrácsos verseny tehát ismét csak egy mezőny végi indulást jelentett számára, 11. helyével pedig bár mentett pár pontot, de Turkingtonnal szembeni, immár 110 egységes hátránya eldöntötte szezonját.

Butcher így “megörökölt” egy győzelmet, amelyet a sors elvett tőle pár héttel ezelőtt, Brands Hatch-ben. A második versenyen is a fordos skótnak állt a zászló sokáig, azonban a hihetetlen formában versenyző Sutton ellen kevésnek bizonyult. Inkább őt is hagyta menni útjára, hiszen értelmetlen lett volna sokáig védekeznie, az amúgy néha túl agresszív bajnokkal szemben. Második helyével is hozott pontokat Turkingtonon, tehát nem volt amire panaszkodnia. Utolsó versenyene aztán nem sikerült annyira jól, de nyolcadik pozíciója ellenére is ő gyűjtötte a legtöbb egységet a hétvége során.

A fordított rajrácsos futam amúgy piros zászló mögött ért véget, miután Hamilton, Jelley és Brown egymásra találtak, lebontva a bukóterek komoly részét. A végig zseniálisan védekező Adam Morgan pedig négy körrel hamarabb ünnepelhetett győzelmet, igencsak pengeélen táncolva addig Turkington és Oliphant, valamint a velük közdő Sutton előtt. Ez a verseny amúgy jelentős pofon volt a címesélyesek közé sorolható Cammish és Ingram számára is. A hondás remekül kezdett, megörökölve a második helyet Cook kizárása után, majd éppen csak lemaradt a dobogóról a középső versenyen. Azonban a 15. pozíciónál mindenképpen jobbra számított a nap végére, mint ahogyan még a rajt előtt kieső Ingram is. David Addison kommentátor pedig ezt egy igencsak fárasztó viccben fogalmazta meg:

“…something has hit the Toyota, maybe Corollavirus?!” 😀

Ingram amúgy egy 6. és 5. pozíciót szerzett az első futamokon, Sutton, majd Cammish mögé szorulva, valahogy pedig az új Corolla még mindig nincs az Avensis szintjén. Ingram már több mint 50 pont hátrány halmozott fel Turkingtonnal szemben, és bár nagyon hosszú még a szezon, ez már jóval túlmutat a könnyen ledolgozható előnyön, pláne egy ennyire szoros mezőnyben.

Mint utólag kiderült, Adam Morgan győzelme Oultonban az A-osztály utolsó sikere is lett a BTCC-ben

Kiemelni talán még két versenyzőt érdemes: a végre gondok nélküli hétvégét záró Chiltont és Hillt. A BTC versenyzője folyamatosan az élmezőnyben autózott, azonban két ötödik helynél többre nem futotta neki, ami mutatja, hogy még mindig Cook az úr házon belül. A régi Civic pilótája pedig elcsípett egy dobogót a nyitóversenyen, majd pontjai zsákját két hetedik hellyel támasztotta alá a maradék futamokon, azonban motorgondjai ismét kezdtek előjönni a harmadik verseny végére…
Igencsak kiábrándító volt a 700. futamos hétvégéje Matt Nealnek. A háromszoros bajnok kétszer is a pálya mellett végezte tegnap, a pechsorozat mellett pedig a tempója sem igazán volt meg. Közben pedig pont nélküli hétvégét zárt a beugró Mike Bushell, az Astra pedig egyértelműen csak a középmezőny közepén tanyászott a három futam alatt.

A három verseny pontszerzői:


1️⃣Butcher-Cammish-Hill-Turkington-Chilton-Ingram (+leggyorsabb kör)-Morgan-Sutton-Smiley-Proctor-Crees-Oliphant-Jackson-Thompson-Neate

2️⃣Sutton (+leggyorsabb kör)- Butcher (+vezetett kör)- Turkington-Cammish-Ingram-Oliphant-Hill-Chilton-Morgan-Thompson-Proctor-Crees-Neal-Smiley-Jackson

3️⃣Morgan-Turkington (+leggyorsabb kör)-Oliphant-Sutton-Chilton-Proctor-Hill-Butcher-Smiley-Moffat-Cook-Osborne-Goff-Boardley-Cammish

A bajnokságot Turkington vezeti 141 ponttal, a 122 egységes Sutton, a 100 pontos Butcher és a 99 egységet gyűjtő Oliphant előtt.

Folytatás ezen a hétvégén, Knockhillben!

Címlapkép forrása: a Motorbase Performance hivatalos Facebook oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.