Negyedik BTCC fordulót kaptuk egyhuzamban 2020 augusztusában, Knockhillben pedig Sutton és az Infiniti voltak a mérce!
Ash Sutton megszerezte az Infinity első pole-ját a sorozatban!
Lehetett sejteni, hogy a 2017-es bajnok kezeiben szárnyalni fog a relatíve még mindig kiaknázatlan modell, azt azonban már jóval kevesebben tippelték meg, hogy rögtön az első fordulóban futamot is nyer. Azóta egy újabb győzelem és két további dobogót zsebelt be Sutton, ma pedig megszerezte az Infiniti első pole-pozícióját a BTCC-ben! Ezúttal pedig a csapattárs Moffat is csak pár tizedet kapott tőle, de a rendkívül szoros mezőnyben ez csak a nyolcadik rajthelyre volt elég. Sutton mellől holnap a régi Civickből mindent kisajtoló Jake Hill rajtol, akinek már nagyon kijárna egy hondás győzelem is, pláne az elmúlt hetek pechszériáinak tükrében. A második sorból a tabellát vezető Turkington és Cammish indulnak majd, Ingram, az elmúlt hétvégén domináló Rory Butcher, illetve az Astrával beugró és zseniális hetedik rajthelyet szerző Mike Bushell elöl.
🔥☝🏼 POLE POSITION
— Ashley Sutton (@ASuttonRacing) August 29, 2020
First ever pole for the Infiniti Q50!
Huge thanks to @LaserRacing and @BMR_Engineering for hooking her up nicely, she was on absolute rails…
📺 Tune in on ITV2 tomorrow!
📸 @JakobEbrey#AS116 #LaserToolsRacing pic.twitter.com/iedxB5sPJY
Hiába dominálta Sutton az első két futamot Knockhillben, a végig a nyakában loholó Tukington jobb eredményt ért el az utolsó versenyen, és továbbra is vezeti a bajnokságot!
A fenti cím után gondolom senki számára sem meglepetés, hogy 2020-ban Sutton kell legyen a talpán, aki meg akarja szorongatni a címvédőt a bajnoki aranyért. Turkington a szokásosat hozza: hiába van feleannyi győzelme, mint legnagyobb riválisának, még egyszer sem maradt le a legjobb tízről, mindig akkor hajt rá nehéz előzésekre, amikor értékes pontokat tud hozni kihívóin, minimalizálva a kockáztatást. Ehhez képest Ash fiúnk egy 11. helyért is belemegy az adok-kapokba, eddig pedig csak egyszer szívta meg idén, közben már négy győzelem áll a neve mellett és 10 pontosra csökkentette hátrányát az összetettben.
Bár még a szezon felét sem értük el, a hétvégi forduló képe nagyon azt mutatta, hogy az Infiniti első pole-pozícióját szerző Sutton az egyetlen reális kihívó. Ash mindkét alkalommal tökéletes rajtott kapott el a pole-ból, viszont egyik futamon sem tudta lerázni magáról Turkingtont. A négyszeres bajnok sem erőltette feltétlen az előzést, végig ott loholt Sutton mögött, várva egy hibára angol riválisától. A hiba azonban egyik versenyen sem érkezett, a 2017-es bajnok pedig az első két futamot úgy nyerte meg, hogy azok minden körét vezette és a leggyorsabbat is ő futotta meg. Azt sem lehet mondani, hogy unalmas lett volna a hétvége emiatt, csak ha már tudja az ember az eredményeket a közösségi médiának hála, nem fogja végigizgulni a versenyt, ha már az első körben vezet a jövendő győztes.
A fordított rajtrácsos versenyt leszámítva ugyanazokból a szereplőkből állt az élmezőny maradéka: Butcher, Ingram, Cammish, Hill és Oliphant, tehát akkora csodák nem voltak. A hihetetlenül peches első két hétvégéje után nagyon magára talált Jake Hill, a régi Civickel pedig ő volt a legtöbb pontot szerző hondás (azt se felejtsük el, hogy éppen csak kikapott Suttontól az időmérőn). Az első futamon ki tudta védekezni Ingram és Butcher támadásait a dobogóért, majd egy nyolcadik és ötödik pozíciójával gyűjtötte stabilan a pontocskákat. Egy futammal később Ingram végzett a dobogó alsó fokán, Cammish-t, illetve a hazai pályán magára találó Moffatet legyűrve. A toyotás hátránya viszont már majdnem 60 pont az összetettben, annak ellenére is, hogy bevallása szerint nem rossz az autó, de még mindig van hová fejlődni. Egyvalakinek azonban csak nem akar véget érni a vesszőfutása: ismét kegyetlen rossz napja volt Josh Cooknak, aki fejben gyanúsan már elengedte 2020-at (avagy szezonja Cook-a? 😛). Az első futamon a középmezőny sűrűjéből ütötték ki, a Honda hátulja pedig elég szépen megpuszilta a falat. A BTC Racing mindent megtett, hogy rajthoz álljon a középső versenyen, errefel már a rajt után a sóderbe lökték, annélkül, hogy legalább 1 kört teljesítsen… Aztán ismét a mezőny végéről rajtolva csak egy 15. pozícióra futotta Cooknak a napot lezáró futamon.
Aztán jött a szokásos lutri, a kisorsolt rajtrácsú harmadik futam. Ezúttal pedig a 11. helyen végző Senna Proctornak kedvezett a szerencse, így a Proctor-Butcher-Smiley-Hill négyes indulhatott az élről a nap végén.
Rory Butcher pedig mindkét alkalommal tökéletesen kapta el a rajtot. Igen, MINDKÉT ALKALOMMAL, hiszen a verseny második körének elején egy csúnya baleset történt a megcsúszó Ollie Jackson, az őt telibe találó Bushell (Mike megint lemaradt a pontszerzésről a Vauxhallal, hiába a jó rajthelye, egy kicsúszás az első futamon hazavágta hétvégéjét) és a reakcióban elkapott Osborne között, ami magával hozta a piros zászlót. Emiatt egy 20 körös “sprintversenyt” láthattunk, mivel pedig csak 1 teljes kört futottak addig, nem volt amilyen előző kör sorrendje alapján kialakítani az új rajtrácsot, tehát második futam után kisorsolt sorrend alapján indították újra a mezőnyt.
Butcher pedig köszönte szépen ismét tökéletesen rajtolt, és meg sem állt idei második győzelméig hazai pályán. A mögötte köröző Proctort sem igazán zavartatta senki, így viszonylag könnyen szerezte meg idei első dobogóját, a harmadik pozícióért viszont bőven volt kakaskodás. Az innen rajtoló Smiley viszonylag hamar hátraesett, onnantól pedig Moffat és Turkington kergette (hol egyik, hol másik járt előbb) egy futamon keresztül, de sikerült kivédekeznie támadásaikat, megtarva a hetedik pozíciót. Egy adott pontig Oliphant haladt a dobogós helyen, a verseny közepén azonban elcsípte őt Tom Chilton, és bár nem tudta lerázni a BMW-t, hősiesen védte Oliphant támadásait, hogy Proctorhoz hasonlóan ő is első dobogóját szerezze 2020-ban.
A legtöbben azonban a bajnokságot vezető kettős csatáira figyelhettek, hiszen a középmezőnyben már bőven rá voltak utalva az előzgetésre, a zászló pedig Turkingtonnak állt, hiszen nyolcadikként haladt, míg Sutton beragadt Ingram mögé, a 11. helyen. Az utolsó előtti körben azonban Moffat visszaelőzte a címvédőt, aki így csak 2 pontot tudott hozni az infinitis riválisán.
📰 Butcher brings win home in Knockhill finale
— BTCC (@BTCC) August 30, 2020
See ➡️ https://t.co/eF6Suicplh#BTCC pic.twitter.com/2nrmk1qo1M
🏁 A három futam pontszerzői:
1️⃣Sutton (mesterhármas)-Turkington-Hill-Ingram-Butcher-Cammish-Neal-Oliphant-Moffat-Jelley-Chilton-Morgan-Proctor-Smiley-Boardley
2️⃣Sutton (újabb mesterhármas)-Tugkington-Ingram-Cammish-Moffat-Oliphant-Chilton-Hill-Smiley-Butcher-Proctor-Boardley-Jackson-Morgan-Neal.
3️⃣Butcher (+leggyorsabb kör)-Proctor-Chilton-Oliphant-Hill-Cammish-Smiley-Moffat-Turkington-Ingram-Sutton-Neal-Jelley-Morgan-Cook.
A solid day of progress in the @BTCC for @SennaProctor & @ChrisSmiley22, culminating in a podium for Senna – his first in the @drapertools Hyundai i30N! pic.twitter.com/fKw0NcRxOw
— EXCELR8 Motorsport (@Excelr8M) August 30, 2020
Turkington tehát 10 ponttal vezeti a tabellát (🥇182) Sutton előtt (🥈172), Butcher lemaradása pedig már 33 egység (🥉139- neki sokba került a két kiesés Brands Hatch-ben az élről). A negyedik Oliphanttel reálisan nem számolva, dobogó nélküli hétvégéjével Cammish, illetve Ingram már majdnem 60 pont hátrányban ötödik-hatodik, tehát kérdéses, hogy ez még visszahozható-e idén, pláne Turkington hihetetlen stabilitásának tükrében.
A szezon most egy hosszabb szünetre megy, folytatás három hét múlva, Thruxtonban!