Kimi előtt volt egy Mikánk, akiről hamar kiderült, hogy gyors, még ha kicsit zabolátlan is. Általában a finnek megzavarhatatlan nyugalma volt jellemző rá, de idővel az F1-es világ szarkasztikus megfigyelője vált belőle. A mérnökök, akik vele dolgoztak, máig elismeréssel beszélnek veleszületett képességeiről. Még Schumacher is tisztelte a „Repülő Finn”-t, akit a sajtó máig a világ egyik leggyorsabb pilótájának tart.
A Vantaa-ban született, gyermekkorában jégkorongozó és futballozó Mika Pauli Häkkinen már a nevelőszériákban is bizonyította, hogy mennyire pokolian gyors pilóta. Riválisait többször legyőzte (többek között Allan McNish-t, Eddie Irvine-t, vagy Michael Schumachert), majd egy rakat rangos bajnokság megnyerése után az 1982-es világbajnok honfitársa, Keke Rosberg vette szárnyai alá. A remek kapcsolatokkal rendelkező Rosberg le is tudott szervezni a fiatal pilóta számára egy F1-es tesztet a Benettonnál 1991 elején, azonban a jól sikerült teszt ellenére is úgy döntöttek, hogy a fiatal Mika inkább a Lotushoz írjon alá, mely csapat csillaga ekkor már erősen leáldozófélben volt.
Häkkinen azonban kihozott mindent a nem túl veretes versenyautóból és pályafutása harmadik versenyén egy remek 5. helyet szerzett, mellyel lényegében megmentette az istállót az év végi csődtől. Ezt követően ugyanis már többet nem került a pontzóna közelébe, köszönhetően a konstrukció botrányos megbízhatatlanságának. 1992-ben is maradt a Lotusnál, a brit csapat pedig sokkal jobb csomaggal állt elő ebben a szezonban, a reménytelen Judd erőforrást is lecserélték a jól bevált Ford motorokra, ez pedig megtette a hatását. A harcias finn a szezon során 11 pontot gyűjtött – úgy, hogy ekkor még csak az első hat helyezett kapott pontot, a top hat közé kerülni egy gyenge autóval pedig körülbelül akkora csodának számított, mintha napjainkban egy Williams vagy egy Alfa Romeo a dobogóra érne. Mivel ez idő tájt körülbelül a mezőny felét – a Lotushoz képest – sokkal fejlettebb és erősebb autók alkották, a franciaországi és a magyarországi 4. helyezése abszolút kiemelendő. Csapattársát, Johnny Herbertet is magabiztosan győzte le, a brit két egységet tudott gyűjteni a szezon során. Häkkinen előtt fényes jövő állt, ám ekkor a jogászok közbeszóltak…
Az 1992-es év folyamán ugyanis a Williams megkereste a finnt és szerződést ajánlott neki, ám amikor ez kiderült, akkor a Lotust irányító Peter Collins némileg megkérdőjelezhető módon Häkkinen ellen fordult és a sajtó számára a finn pilótát negatív színben próbálta feltüntetni. A csapatfőnök igazi szándéka azonban az volt – később Rosbergnek bevallotta -, hogy a versenyzője iránt érdeklődő csapatokat eltántorítsa a szerződtetéstől és a pilótát a Lotusnál tartsa. Célját tulajdonképpen elérte, a Williams ugyanis elállt Häkkinen szerződtetésétől, ám ő ezek után érthető módon nem volt hajlandó aláírni egy újabb szezonra, inkább kilépett a pilótapiacra. Kezdetben a Ligier-t célozta meg, azonban a franciák az utolsó pillanatban módosítottak a szerződésen, ezt pedig Rosberg és később Häkkinen sem tartotta elfogadhatónak, így ebből sem lett semmi. Már 1992 decemberében jártunk és a finn még mindig ülés nélkül volt, amikor ismét Rosberg remek kapcsolatainak hála Mika találkozhatott a McLaren csapatfőnökével, Ron Dennisszel. Egy gyors tárgyalást követően meg is kötötték a szerződést, ugyanis Ayrton Senna ekkor nem jelentette még be, hogy folytatni kívánja-e a McLarennel, valamint maga Häkkinen számára is életbevágó volt egy ütőképes ülés megszerzése.
Azonban a brazil bejelentkezett újra az üléséért, Dennisnek pedig így három pilótája volt (Senna, a korábban már szerződtetett Michael Andretti, és Häkkinen) két autóra. Mika tesztpilótai státuszba kényszerült, ami nem kimondottan elégítette ki ambícióit, ám végül ezt a helyzetet Andretti oldotta meg, ugyanis számtalan óriási baleset és kiesés után Dennis menesztette, így Portugáliában már a finn ülhetett a 7-es rajtszámú McLaren-Fordban. Itt aztán rögtön az első időmérő edzésén a 3. helyre kvalifikált, két héttel később pedig már dobogóra is állhatott Suzukában. Senna az év végén átigazolt a Williams-Renault-hoz, Häkkinen maradt, azonban a nem túl megbízható Peugeot motorok rányomták a bélyegüket az 1994-es szezonra. Mika a 15 versenyén 8 kiesést könyvelhetett el, azonban amikor célba ért, egy kivétellel mindig a dobogón végzett. Idényét egy eltiltással koronázta meg: a Brit Nagydíj utolsó körében ütközött Rubens Barrichellóval, amiért egy futamra eltiltották, három versenyig felfüggesztve az életbe léptetést. Azonban miután Németországban újra balesetbe keveredett, a Hungaroringen már nem állhatott rajthoz.
1995-ben, a már Mercedes motoros McLarennel sem ment túl jól. Ismét számtalan kiesést könyvelhetett el, a Csendes-óceáni Nagydíjat pedig egy vakbélműtét miatt ki is hagyta. Japánban dobogóval tért vissza, az adelaide-i szezonzárón azonban súlyos baleset érte az egyik edzésen. Mika fejsérüléseket szenvedett, életét a helyszínen végrehajtott gégemetszés mentette meg. Felépülése két hónapig tartott, de az 1996-os évad nyitófutamán, Melbourne-ben már újra ott állt a rajtrácson. Magabiztosan várta a szezont és futamgyőzelmeket remélt, ennek érdekében a télen Balin edzett, a csapat pedig még egy privát tesztet is leszervezett neki a Paul Ricard-on. A szezon első felében azonban csak egyszer került a legjobb négy közé, a Silverstone-ban megérkező módosított autó azonban meghozta a hatását és Mika rögtön dobogóra állt vele. További pódiumokat szerzett még Olaszországban, Belgiumban és Japánban, aztán – noha hírbe hozták a Benettonnal és a Williamsszel is – bejelentette, hogy 1997-re is marad a csapatnál.
Ez pedig végül helyes döntésnek bizonyult. A szezont dobogóval kezdte Ausztráliában, majd ezt követően is erős pontszerző helyezéseket szerzett. Az idény közepén azonban jött a mélypont, tizenegy versenyen nyolc kiesés és csak négy pont. A silverstone-i nullázás különösen rosszat tett Mika önbizalmának, ugyanis karrierje első futamgyőzelme felé haladt, amikor felrobbant alatta a Mercedes-motor… Azonban ami késik, nem múlik – a szezonzáró Európa Nagydíjon kihasználta Jacques Villeneuve és Michael Schumacher ütközését, és végül nevető harmadikként megszerezte a hőn áhított első diadalt!
1998-ra a McLaren leszerződtette a Williams főtervezőjét, Adrian Newey-t, a brit szakember által megálmodott versenygép, az MP4/13 pedig végre alkalmassá vált arra, hogy Mika és csapattársa, David Coulthard a bajnoki címért küzdhessenek vele. A szezon azonban mindjárt egy jókora botránnyal kezdődött, Melbourne-ben ugyanis Coulthard vezetett és magabiztosan haladt a győzelem felé, a skót azonban a verseny végén lelassított és elengedte csapattársát. Csak később derült ki, hogy volt egy megállapodás kettejük között, miszerint aki a rajt utáni első kanyarban vezet, az nyeri a futamot. Häkkinen és a McLaren Brazíliában újra leiskolázta a mezőnyt, az Argentin Nagydíjon azonban „csak” 2. lett, miután a feltámadó Ferrarival Schumacher megverte. Ugyanez a hiba vetett véget a versenyének Kanadában, addigra azonban már a Spanyol- és a Monacói Nagydíjakat is megnyerte. A következő négy versenyen folyamatosan dobogós helyeket, köztük két győzelmet könyvelhetett el, azt ezt követő három hétvége azonban balszerencsésen alakult, ami azt eredményezte, hogy kettő futammal a vége előtt Häkkinen és Schumacher holtversenyben álltak a tabella élén. A Luxemburgi Nagydíjon aztán Mika szoros csatában legyőzte vetélytársát és megnyerte a futamot, majd később győzött Japánban is, így végül 14 pont előnnyel elhódította a világbajnoki címet! Finnországban népünnepély tört ki, megválasztották az év sportszemélyiségének, az Autosport magazin neki ítélte az év versenyzője elismerést, a finn posta pedig bélyeget hozott forgalomba a tiszteletére.
Ezek után természetesen 1999-re is maradt a McLaren-Mercedesnél, az MP4/14 azonban közel sem indult olyan jól, mint elődje. Mika az első három versenyen két kiesést könyvelhetett el, Brazíliában azonban nyerni tudott, bizonyítva, hogy ebben az évben is számolni kell vele. A monacói 3. helyet zsinórban két győzelem követte Spanyolországban és Kanadában, majd a kaotikus, esős Francia Nagydíjon 2. lett. Ausztriában a rajtot követően megpördült, majd emlékezetes felzárkózást produkálva a 3. helyen futott be, Németországban azonban egy defekt miatt a gumifalban kötött ki és újra nullázott. A Magyar Nagydíjon megszerezte szezonbéli negyedik győzelmét, amit egy 2. hely követett Belgiumban, mígnem az Olasz Nagydíjon emkékezetes módon, vezető helyről pördült ki és a szezon során már ötödik alkalommal nem szerzett pontot. Az eseménydús Európa Nagydíjon 5. lett, de így is növelte előnyét legnagyobb ellenfelével, Eddie Irvine-nal szemben, aki nem szerzett pontot. Irvine aztán az első Maláj Nagydíjon győzni tudott, míg Mika csak 3. lett, a suzukai szezonzáróra a ferraris így négy pontos előnnyel érkezett. Itt azonban ahogyan az előző évben, ezúttal sem volt ellenszer Häkkinen ellen, aki magabiztosan győzött, ezzel megszerezte zsinórban a második világbajnoki címet!
Nagy erőfeszítések árán készült a 2000-es szezonra, azonban hiába szerzett zsinórban három pole-pozíciót, az első futamgyőzelemre egészen az ötödik versenyig, a Spanyol Nagydíjig kellett várni. Ezek után 2. lett a Nürburgringen és Magny-Cours-ban, a Magyar Nagydíjon szerzett győzelmével pedig a szezon során először átvette a vezetést az összetett pontversenyben. Ezt a pozícióját megerősítette Belgiumban, ahol azt a bizonyos, emlékezetes előzést is bemutatta Michael Schumacher ellen, a Kemmel-egyenesben. Ekkor hat pontos előnnyel vezetett, amiből az Olasz Nagydíj után csak kettő maradt, miután a 2. helyen ért célba Schumacher mögött. A fordulópont az Amerikai Nagydíj volt, ahol Schumacher ismét nyert, miközben Mika motorhiba miatt kiesett. Ez lényegében rá is nyomta a bélyegét a zsinórban a harmadik vb-címről fűzött álmokra, Schumacher ugyanis a hátralévő két versenyen is győzött, Mikának így ezúttal meg kellett elégednie az összetett 2. hellyel.
Ennek ellenére nagy önbizalommal vágott neki a 2001-es évadnak, amelyet csak tovább növelt fia megszületése. Ez a szezon azonban már katasztrofálisan alakult. A nyolcadik versenyen, Kanadában állt először dobogón, a Spanyol Nagydíjon emlékezetes módon, majdnem egy kör előnnyel vezetett, amikor az utolsó körben megállt alatta az autó. Első győzelmét a Brit Nagydíjon szerezte, a csalódást keltő eredmények, valamint a súlyos balesetektől való félelem hatására azonban elveszítette érdeklődését a versenyzés iránt és úgy döntött, hogy kivesz egy év szabadságot. Az Amerikai Nagydíjon megszerezte utolsó futamgyőzelmét, a szezont pedig az összetett 5. helyén zárta.
Kilenc hónappal később, 2002. júliusában bejelentette, nem tér vissza a Forma 1-be, helyette raliversenyeken kezdett részt venni. A 2004-es szezon során számos pletyka terjengett a paddockban Mika lehetséges visszatéréséről, egyes hírek szerint tárgyalásokat folytatott a Williams és a BAR csapatokkal is, végül azonban racionális döntést hozott és inkább a Német Túraautó-bajnokságba ment a HWA csapatához. Itt három év alatt három futamgyőzelmet szerzett, közben pedig a McLaren csapatával folytatott teszteket. 2017-ben egy interjú során elárulta, hogy tíz évvel korábban majdnem ő lett Fernando Alonso csapattársa a wokingi alakulatnál, végül azonban a tesztek során tapasztalt megbízhatósági problémák miatt úgy döntött, nem vállalja a kihívást.
2005 Spa-Francorchamps – a harmadik DTM-futamon az első diadal! 
Egy 2006-os teszt a McLarennel Barcelonában. Mika és Lewis Hamilton között kellett választania Ron Dennisnek, de a kérdés hamar eldőlt, Mika ugyanis nem vállalta a kihívást.
A 2007-es idény végén aztán bejelentette végleges visszavonulását az autósportból és versenyzők menedzselésével kezdett foglalkozni. Később még elindult néhány sportautó-futamon, 2013-ban nyerni is tudott a GT Asia sorozatban. Négy évvel később a McLaren nagykövete lett, de ugyanezt a pozíciót betölti a Mercedes-Benznél, az UBS Groupnál és a Nokian Tyres-nél is, valamint számos alkoholfogyasztás-ellenes kampányban is részt vett. Magánéletét tekintve Mika házas, felesége a cseh Markéta Remešová. A párnak három gyermeke van, Lynn Maria, Daniel és Ella. Első házasságából, Erja Honkanentől is született két gyermeke, akik a Hugo és az Aina nevet kapták.
Mika az utolsókat rúgó Lotusnál kezdte karrierjét, de igazán a McLarennél lelt otthonra. 1993-ban – Michael Andretti helyére lépve – úgy mutatkozott be, hogy azonnal legyőzte az időmérőn a csapattársát, valami Senna nevű fickót… Eleinte Keke Rosberg segítette szponzorpénzhez jutni, aztán a kilencvenes évek második felére egyértelműen a McLaren és az egész Forma-1 meghatározó figurájává vált. Isten éltesse sokáig!
Forma 1-es pályafutása során Mika Häkkinen 11 idény során összesen 161 versenyen indult el, ezekből 20-at nyert meg és további 31 dobogós helyezést szerzett. 26-szor rajtolhatott a pole-pozícióból és 25-ször futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Összesen 420 pontot gyűjtött és kettő világbajnoki címet szerzett.
