2020 mindenképpen egy érdekes évként marad majd meg a köztudatban. A koronavírus-járványhelyzet az egész világ működését felbolygatta és ez alól természetesen az autó-motorsportok világa sem lehetett kivétel. Szinte hihetetlen, hogy ennek ellenére mégis (szinte) minden bajnokságot le tudtak bonyolítani, még ha némi átrendezéssel, csúszással történt is mindez. Az idei évre visszatekintő, szigorúan szubjektív cikksorozatom első részében, a tavalyi évhez hasonlóan most is listára gyűjtöttem a legizgalmasabb, legérdekfeszítőbb versenyeket.
Rögtön az elején be kell valljam, nagyon nehezen kezdtem neki a cikk megírásának. Ennek oka azonban nem az ötlethiányban vagy éppen az izgalmasnak tűnő versenyek felidézésében keresendő. Éppen ellenkezőleg: idén annyi izgalmas versenyt láthattunk a különböző szériákban, hogy napokig gondolkoztam azon, végül melyek kerüljenek fel a listámra. Vajon egy rekord elég-e ahhoz, hogy attól egy verseny emlékezetessé váljon? Kellenek-e nagy balesetek, vagy már az is elég ha maga a versenyt látványos előzések tarkítják? Netán ha az utolsó körökig tart a küzdelem, ráadásul az első helyért? A felsorolt kérdésekre mindenki döntse el a választ önmagában, mindenesetre, íme az én listám, 2020 számomra legemlékezetesebb, legjobb autó- és motorsport versenyeiről.
10. TCR Europe – Zolder, második futam
Talán nem ez a verseny lesz az, amire úgy fogunk visszaemlékezni évek múltán, hogy te jó ég micsoda futam volt. Ennek ellenére nagy betűkkel írta bele magát a TCR történelemkönyvébe. A bajnokság kezdete előtti utolsó héten adta le a nevezését a Halder-család, akik a TCR Germany-ból érkeztek egy kisebb botrányt követően az Európa-bajnokságra. Arra azonban nem sokan számítottak, hogy Michelle Halder rögtön a második hétvégéjén futamot fog nyerni. Egy kis, privát csapat színeiben, versenymérnök segítsége nélkül, méghozzá egy olyan pályán, ahol korábban még nem versenyzett. Parádésan lerajtolta a bajnoki éllovas Daniel Lloydot, majd innentől fogva nem engedte ki a kezéből a győzelmet. Ezzel minden TCR-kategóriát egybevetve az első női futamgyőztest avatták a 21 éves német lány személyében (megj.: Mikaela Åhlin-Kottulinsky 2018-ban nyert versenyt a TCR Skandináviában, de azt a győzelmet utólag elvették Max Verstappen korábbi kedvesétől). Egy kis elfogultságot engedjetek meg: számomra azért is különösen nagy örömöt jelentett Michelle győzelme, hiszen korábban személyesen is volt szerencsém vele találkozni és már évek óta követem a pályafutását. A versenyen egyébként látványos küzdelmeket is láthattunk: Mat’o Homola, Sami Taoufik és Teddy Clairet utolsó körökben zajló csatáját külön öröm volt követni, de számunkra magyaroknak is emlékezetes marad ez a futam, hiszen Nagy Dániel is itt szerezte meg idei (sajnos) egyetlen dobogós helyezését.
9. Német Formula-4 – Oschersleben
Akadtak olyan helyzetek, ahol nem tudtam külön szétbontani az adott versenyeket, mert maguk a történések több futamon keresztül zajlottak és alkottak izgalmas egyveleget. Az ADAC F4-es bajnokság szezonzárója is ebbe a kategóriába esett. Red Bull junior belharc alakult ugyanis ki a bajnoki címért: Johnny Edgar 21 pont előnnyel érkezett Oscherslebenbe Jak Crawforddal szemben. Az idényzáró első két versenyén pattanásig feszülő küzdelem zajlott a két fiatal között. A szombat délelőtti futamon az angolnak kellett hatalmasat védekeznie, de a hosszú körökön át tartó heroikus küzdelemben végül defektet kapott, így jelentősen felzárkózott rá Crawford. Délután már az amerikai haladt elől, aki viszont ki tudta védekezni csapattársa folyamatos támadásait. A vasárnapi, fordított rajtrácsos futamra maradt a döntés, úgy, hogy Crawford 9 pontos előnnyel kezdhette meg a versenyt. Ez azonban nem volt elég, Edgar ügyesebben zárkózott fel a Safety Car fázisokkal tűzdelt versenyen, így mindössze 2 pontos előnnyel behúzta a címet az amerikaival szemben. Bár elég kis létszámú mezőny gyűlt össze idén ebben a bajnokságban, az biztos, hogy nem bízták a véletlenre a dolgot a srácok, ritkán látni ilyen kiélezett küzdelmet.
8. Supercars – Sydney Motorsport Park, második futam
Az ausztrál túraautó bajnokságot sem kímélte a vírushelyzet, de az ennek okán létrejött új szabályok csak növelték a versenyek izgalmi értékét. Három sprintversenyt bonyolítottak le egy hétvégén, ráadásul limitált számú gumiabroncs felhasználásával, így a taktika még nagyobb szerepet kapott. Ennek köszönhetően számtalan izgalmas versenyt láthattunk, de számomra a legemlékezetesebb a második Sydney Motorsport Park-i forduló vasárnap délelőtti futama volt. Hatalmas kavarodás jellemezte a versenyt, aminek következtében Nick Percat futamot tudott nyerni. De ami mögötte következett a dobogóért, azok az utolsó körök, azok minden pénzt megérnek. James Courtney, Scott McLaughlin, Rick Kelly és Chaz Mostert kvartettje valami szenzációs csatát hoztak össze! Courtney és McLaughlin gyorsulási versenyeket idéző befutóját látva pedig senki nem kételkedhet abban, hogy megérdemelten lett az új-zélandi az idei év bajnoka.
7. TCR Europe – Monza, első futam
A TCR Európa-kupa bár egy eléggé abszurd évet hozott (a bajnoki döntő szempontjából mindenképp), de hogy kevés unalmas versenyt tartogatott, az is biztos. A monzai hétvége első futama azonban mind közül kiemelkedett, ugyanis ez hozta a legkeményebbet, a legfordulatosabbat. Julien Briché nem kezdte jól a szezont, de a tavalyi ezüstérmes Olaszországban igazán magára talált. Lehengerlő teljesítménnyel húzta be a győzelmet, de a valódi izgalmak csak a francia mögött alakultak ki, konkrétan egy nyolc-kilenc fős boly versengett a dobogó alsóbb fokaiért. Daniel Llyod egy idő után meglépett tőlük, de a harmadik helyért maradt az óriási pofozkodás. A verseny elején Medhi Bennani ment össze Jimmy Clairet-vel, majd utóbbi testvérét, Teddy-t először Nicolas Baert forgatta majdnem ki a Parabolicában, majd egy körrel később a híres visszafordító féktávjánál öklelte majdhogynem fel az előtte haladó John Filippit és vágódott végül bele a gumifalba. Később Mat’o Homola és Mike Halder értek össze az első sikánnál, aminek következtében megsérült a német Hondája és a Curva Grande utáni féktávon szállt bele a szlovákba, véget vetve mindkettejük versenyének. De a megmaradt versenyzők még folytatták a harcot, köztük Felice Jelminivel, aki debütáló versenyén ment hatalmasat. Az izgalmakban és fordulatokban gazdag versenyen ráadásul a FIAT is sikeresen teljesítette első nemzetközi versenyét a Tipo modellel, amelyet a korábbi WTCC versenyző, Luca Rangoni vezetett.
6. WTCR – Slovakiaring, második futam
Azt már az elmúlt években is láthattuk, hogy a Slovakiaring nagyon izgalmas versenyekkel tud szolgálni. Személy szerint akár egy F1-es versenyt is megnéznék északi szomszédunk versenypályáján, de ha lesz verseny, amit szívesen visszanézek majd, akkor az a WTCR szlovák hétvégéjének második futama. Már-már majdhogynem BTCC szintű, kőkemény versenyzés alakult ki: lökdösődések, négyen egymás mellett autózás, akadt akit még a fűre is leszorítottak, de közben végig fair volt a küzdelem. A nagy helyezkedések közepette bekövetkezett egy hatalmas baleset is, Jean-Karl Verney és Nestor Girolami akadtak össze, az argentin pedig bőven kettőszáz feletti tempóval vágódott frontálisan a szalagkorlátnak, majd a becsapódás lendülete visszapattintotta a levegőbe a Hondát. Hála az égnek, Girolami sértetlenül megúszta az incidenst. A futamot pedig használt gumikon, törött spliterrel is a közönségkedvenc Tom Coronel nyerte, a 7. helyről rajtolva. A holland 2016 óta először tudott nyerni, akinek ünneplése szintén mosolyt csalt az arcomra. Kiemelendő még Mikel Azcona teljesítménye is, aki a 17. helyről indulva az 5. helyen látta meg a kockás zászlót.
5. IndyCar – Road America
Sokat tanakodtam, hogy az őrült idényzárót, vagy ezt a hétvégét tegyem fel a listára az IndyCar-ból, de végül Road America mellett döntöttem. Az Elkhart-tó mellett elterülő pálya ugyanis az elmúlt években nem hozott túl nagy izgalmakat, idén viszont olyan jól alakult, hogy nem is tudtam ketté bontani a dupla versenyes fordulót, hiszen a hétvége mindkét futama kiválóra sikeredett. Látványos helyezkedések, kőkemények csaták jellemezték a futamokat. Szombatról Michael Andretti táblacipelése, Josef Newgarden elrontott kerékcseréje, Will Power és Scott Dixon ölre menő csatája, Conor Daly kemény falbacsapódása vagy Alexander Rossi újabb balszerencséje mind-mind emlékezetes pillanat. Aztán vasárnap Patricio O’Ward első pole-pozíciója, majd a rajt utáni káosz, főszerepben a kiforgó Ryan Hunter-Reay-jel, a falba vágódó Graham Rahallel és a versenyen csak szerencsétlenkedő Will Powerrel. És végül a nagy csata O’Ward és Rosenqvist között a győzelemért a futam utolsó köreiben. Mikor mindkettőnek odaadnád a győzelmet, mert fantasztikusan mentek, de csak egy jöhet ki győztesen. Az egymástól centiméterekre történő küzdelemből pedig végül a svéd jött ki jobban, így Rosenqvist első IndyCar győzelmét aratta, megtörve csapattársa év eleje óta tartó győzelmi sorozatát.
4. FIA Formula-3 – Monza, második futam
Monza egy igencsak fontos fordulóként szolgált a Formula 3-as bajnokság szezonjában, a vasárnapi verseny pedig hihetetlen izgalmakat hozott. Folyamatos csaták, óriási felzárkózások és komoly drámák színesítették az eseménysort. Az élbolyban jópáran megfordultak, defektjéig Enzo Fittipaldi is nagyszerűen tartotta magát, majd Lirim Zendelli, Liam Lawson és Jake Hughes csatáztak körökön át hatalmasat. Aztán a 10. körben jött az egyes sikán tömegbalesete, amiben a pontversenyéllovasát, Oscar Piastrit ütötte ki Clément Novalak, az ausztrál pedig még három másik autót is magával rántott. Közben Logan Sargeant zárkózott fel látványosan, az amerikai a balszerencsés szombati futamot követően a 26. helyről egészen a 4. pozícióig felzárkózott. Itt azonban nem bírta kezelni a helyzetet, miszerint csapattársa, Frederik Vesti nem akarta őt elengedni. Összementek, mindkettejük versenye ezzel véget ért és szerintem ez a momentum döntötte el a bajnoki cím sorsát, ugyanis innentől kezdve Sargeant már nem tudott olyan koncentráltan versenyezni, mint korábban. Ezzel az ütközéssel pedig az egyetlen olyan futam volt ez a szezonban, ahol egyik premás pilóta sem szerzett pontot. A verseny másik hatalmas felzárkózása Theo Pourchaire nevéhez fűződik, akit még az elején tereltek ki a soderágyba és a 18. helyről nekilódulva végül dobogóra állhatott.
3. MotoGP – Spielberg
Marc Márquez sérülés miatti távolléte már önmagában egy egészen elképesztő szezont hozott a Gyorsaságimotoros-világbajnokságon, de a Spielbergben történteket nehéz lenne felülmúlni. Rögtön az első hétvégén az a horrorisztikus bukás, aminél az őrangyalok szerencsére a gyári yamahás versenyzők mellett voltak. Kettészakadt, repülő motorok, törmelék mindenfelé, aggódó tekintetek a boxutcában – hihetetlen képsorok jellemezték azt a versenyt. Egy héttel később ismét jött egy hajmeresztő jelenet, mikor Maverick Vinales ugrott le a fék nélküli Yamaháról, ami frontálisan, lassulás nélkül vágódott a gumifalba és gyulladt ki. Újabb piros zászló, majd egy sprintfutam következett, ezzel megfosztva Joan Mirt a győzelmi esélyektől. Három olyan versenyző került az utolsó körökre az élre, akik nem mindennap kerülnek ilyen pozícióba. Jack Miller, Pol Espargaro és Miguel Oliveira pattanásig feszülő utolsó kört hoztak össze, ami az utolsó méterekig zajlott. A két forrófejű versenyző könyök a könyökön motorozott, a rafinált és megfontolt Oliveira pedig kihasználta ellenfelei utolsó kanyaros hibáját és az év egyik legnagyobb meglepetésgyőzelmét szerezte, teljesen megérdemelten.
2. Forma-1 – Olasz Nagydíj
Ha már meglepetésgyőzelmek és körömlerágós befutók, akkor elérkeztünk az idei év számomra legjobb Forma-1-es versenyéhez, az Olasz Nagydíjhoz. Pedig annyira nem ilyennek indult: már-már kényelmesen elhelyezkedtem a kanapémon egy kellemes délutáni szunyókálásra, amikor jött Kevin Magnussen megállása, ami úgy felkavarta az állóvizet, hogy kis híján özönvíz lett belőle. Hosszú idő után hibázott a Mercedes, megfosztva ezzel Lewis Hamiltont egy biztosnak tűnő győzelemtől, majd következett Leclerc komoly becsapódása a Parabolica bukóterében, ami kiváltotta a piros zászlót. Korábban még ilyet sem láthattunk: egy versenyen kettő állórajt zajlott le, remek húzásnak tartottam. És akkor térjünk a lényegre, a zseniálisat húzó Pierre Gasly-ra, akinek – igen, elismerem – kellett a szerencse, hogy az élre kerüljön, de ilyen izgalmas tíz kört is ritkán lát az ember a mai Forma-1-ben. Carlos Sainz a kicsivel frissebb gumikon egyre csak közeledett a franciára. Mindkettejüket kedvelem, mindketten megérdemelték volna és de jó volt látni, hogy két olyan név küzdött a győzelemért, akik korábban még nem álltak a dobogó tetején a formaautózás királykategóriájában. A Toro Rosso, avagy jelenlegi nevén AlphaTauri – a kedvenc kiscsapatom – 2008 óta nem tudott futamot nyerni, de most 12 év elteltével ismét, hazai pályán jött ez össze, egy olyan fiatalember által, aki a padlóról állt fel és a mennybe jutott. Én pedig üvöltve ugrottam fel (de már nem a kanapéról, mert az utolsó köröket állva izgultam végig) és kiáltottam el magamat. Az ilyen pillanatok miatt érdemes autóversenyeket nézni. Kár, hogy a Forma 1-ben mostanság csak ritkán fordulnak elő, de emiatt jobban is tudjuk értékelni.
1. BTCC – Silverstone, harmadik futam
Listám első helyére azonban mégsem a Gasly-féle győzelem került, hanem egy olyan látványos verseny, amely megmutatta, milyen is a valódi túraautózás. A BTCC-t amúgy is a világ egyik legizgalmasabb bajnokságaként tartom számon. A sorsolásos rajtrácson (a 2. futam legjobb tizenkettő helyezettjének száma bekerül egy zsákba és húzással döntik el, ki indulhat majd elölről az utolsó versenyen) Tom Oliphant indulhatott az első helyről, de már rögtön az elején jött a meglepetés: Ollie Jackson – aki nem igazán a legélesebb kés a fiókban – egyből lerajtolta a hátsókerekes BMW-t. Mögöttük óriási helyezkedés zajlott a rövid vonalvezetésen, Ash Sutton is elkezdett felkapaszkodni a 26. rajthelyről (az Infinity bajnokesélyes versenyzője defektet kapott az előző futamon, ezért kényszerült ennyire hátulról rajtolni). A beugró Jade Edwards és az inkább vicc kategóriába illő Andy Neate összeakadását követően jött a verseny drámai pillanata: Rory Butcher hatalmas balesete. Tényleg ritkán látni ekkora buktát túraautózásban (a BTCC-ben is legutóbb talán Hunter Abbott 2016-os Snettertonban történt felborulása keltett hasonló ijedelmet, de ott nem volt ekkora a tempó). A skót versenyző Matt Neallel akadt össze, majd a füvön csúszva háttal vágódott bele a korlátba, amit három bukfenc követett és a pálya közepén állt meg a rommá tört Ford Focus. Szerencsére ezután már senki nem találta el és kisebb szédüléssel megúszta a csúnya balesetet. A kicsit hosszúra nyúló piros zászlós fázist követően egy 12 körös sprintre elengedték a mezőnyt. De ez olyan intenzív 12 kör volt, amit vétek lenne kihagyni. Folyamatos előzések, bolyban, egymástól centikre autózva. A korábban említett Sutton úgy ment át a mezőnyön, mint kés a vajon, a 26. helyről indulva, brutálisan kemény csatában 2. lett, Jackson pedig meglepetésre élete első győzelmét aratta. A lemenő nap fényében zajló látványos verseny jelentette számomra a legnagyobb élményt az idei felhozatalból.
+1 Bónusz: Brit Mini Cooper-kupa – Thruxton, második futam
A listára nem raktam fel, lévén jómagam sem követem a BTCC betétszériájaként funkcionáló szériát, így nem is tudok róla olyan átfogó véleménnyel szolgálni. Azonban idén véletlenül belefutottam a Thruxtonban rendezett hétvége versenyeibe és be kell valljam, bármennyire nem szeretem ezt az autómárkát, de valami eszméletlen izgalmas versenyt produkáltak a srácok és lányok a gyors pályán. Folyamatos szélárnyékharc, állandó helycserék, olykor túlzottan is merész manőverek jellemzik ezt a bajnokságot. A szóban forgó versenyt sem tudták végig futni piros zászló nélkül, egy autó még ki is gyulladt az egyik balesetben. Aki szeretne egy kevésbé ismert, de szórakoztató autóversenyt nézni, az keressen rá, szerintem megéri belenézni.
