2020 mindenképpen egy érdekes évként marad majd meg az emlékezetünkben. De nem csak a járványhelyzet miatt, hanem mert megannyi fantasztikus teljesítményt láthattunk a versenypályákon. Évvisszatekintő cikksorozatom utolsó részében, szubjektív listámon összesítettem, számomra kik nyújtottak idén olyan kiemelkedő teljesítményt, amikre biztosan emlékezni fogunk.
10. Juju Noda és a Formula 4-es debütálás
Hideki Noda 1994-ben három versenyen vett részt a Forma 1-ben. Ha a neve nem mond semmit, akkor ne aggódjon a kedves olvasó, nem Önben van a hiba. A japán versenyző ugyanis semmi maradandót nem alkotott, konkrétan egy versenyt sem tudott befejezni, amin elindult. Ellenben a lánya, Juju már most 14 évesen komoly eredményeket tudhat magáénak. A fiatal leányzó már 10 éves korában felhívta magára a figyelmet, amikor is az Oyakama versenypályán, Forma 4-es kategóriában elsőre körrekordot állított fel. Idén pedig megkezdte a karrierjét Európában, méghozzá a dán Forma 4-es bajnokságban. Ráadásul rögtön az első versenyén győzni tudott a Jyllandsringen pályán. Azt azért hozzá kell tenni, hogy ez a bajnokság korántsem tartozik a legversenyképesebbek közé és a kis létszámú mezőny tagjai sem legacélosabbak voltak idén, de ez mit sem von le Juju győzelmének értékéből. Nem állítom, hogy a jövő női formaautósát láthatjuk a személyében, de ugyanakkor mindenképp érdemes lesz figyelemmel kísérni a további karrierjét.
9. Jüri Vips F2-es beugrása
A koronavírus sokunk a terveinek, álmainak tett keresztbe. Hát akkor mit mondjon Jüri Vips, aki hiába futott volna teljes szezont a japán Super Formulában, a korlátozások miatt nem tudott beutazni a szigetországba. De ahogy szokás mondani, a rosszban is meg lehet találni a jót. A Forma 2-es versenyző, Sean Gelael ugyanis gerinctörést szenvedett a barcelonai főfutamon, ami miatt három hétvégét is ki kellett hagynia. És mivel a Red Bull junior versenyzője éppen ráért, így sikerült elintézni, hogy ő helyettesítse az indonézt a DAMS istállónál. Az észt meg is hálálta a lehetőséget, ugyanis bármiféle teszt nélkül, rögtön éles körülmények között felvette a tempót a nem éppen gyenge mezőnnyel. Hozzá kell tenni: cseppet sem volt könnyű dolga, emiatt egy-két apróbb hiba is becsúszott (Spában az időmérőn véletlenül vészüzemmódba kapcsolta az autót, illetve a Pirelli gumik működését is elég nehezen ismerte ki), de ezek mind érthetőek, hiszen először ült ilyen autóban. Ennek ellenére Mugellóban még a dobogóra is felállhatott, ami komoly jelzésértékű lehet, hiszen jövőre már teljes szezont fog futni a szériában. 2021-ben ráadásul bőven lesz lehetősége a felkészülésre is.
8. Dennis Foggia és Portimão
Felemás szezont könyvelhet el magának az olasz motoros. Bár Brnóban megszerezte élete első győzelmét, de megannyi kiesés is csúfította az idényét. Az év utolsó Moto3-as versenyén, Portimãóban, azonban olyat tett le az asztalra, amivel egyértelműen helye van a listán. A szabadedzéseken való szabálytalanságok miatt mind Foggia, mind pedig csapattársa, Jaume Masia kettő (!) darab hosszú körös büntetést kapott, amivel fejenként nagyjából tíz másodpercet vesztettek verseny közben. Amúgy is csak a középmezőnyből startoltak, majd letudva büntetéseiket, a 20. hely környékére estek vissza. Foggia azonban a két büntetést követően is eszméletlen tempóban zárkózott fel és bár a futamot fölényesen nyerő Raul Fernandezre nem lehetett veszélyes, de a 2. helyen látta meg a kockás zászlót. Maga az olasz is alig akarta elhinni, hogy ilyen eredményt tudott elérni.
7. Halder-testvérek
A TCR Germany-ban már évek óta versenyző testvérpáros idén a bajnoki címet célozta meg hazájuk bajnokságában, ám a Nürburgringen történtek miatt (Mike győzelmét utólag elvették, mivel kikapcsolta az autójában magától beinduló tűzoltó készüléket) megelégelték az igazságtalan döntéseket és azonnali hatállyal, véglegesen kiszálltak. Útjuk innen a TCR Európa-kupára vezetett, ahol családi kis csapatként kellett felvenniük a versenyt nemzetközi szinten. Egyáltalán nem vallottak szégyent, sőt! Mike az utolsó versenyig harcban állt a bajnoki címért, Michelle pedig Zolderben hozott össze egy fantasztikus győzelmet. Sikereik különösképpen azért kiemelkedőek, ugyanis versenymérnök segítsége nélkül futották végig a szezont, maga a csapat létszáma is a legkisebb volt a mezőnyből. Úgy gondolom, ez a váltás több, mint sikeresnek nevezhető.
6. Ashley Sutton és az Infinity
Eddig is tudtuk, hogy Ash kiváló képességű versenyző, hiszen 2017-ben már egyszer megnyerte a Brit Túraautó-bajnokságot, és az elmúlt években is számtalan nagyszerű párharcban vette ki a részét. Idén az új Infinity színeiben indulhatott és teljesítményével egyedül a négyszeres bajnok, Colin Turkington tudta felvenni a versenyt. Persze maga a Q50-es is egy ütőképes konstrukció lett, főleg a 2015-ös első próbálkozásukhoz képest óriási a javulás, nagy tapsot érdemel a mérnöki gárda is. De láthattuk, hogy Aiden Moffat (aki tavaly félszezont már lefutott ennek az autónak a kísérleti modelljével) egyáltalán nem tudta hozni azt a szintet, mint Sutton. Látványos vezetési stílusával, precíz előzéseivel és sokszor a mezőny végéről való felzárkózásaival pedig megérdemelte nyerte el második bajnoki címét is.
5. Joan Mir és a Suzuki
Marc Marquez korai lesérülésével elképesztően nyitottá vált a MotoGP idei szezonja. Eleinte a yamahások, közülük is a szezonnyitót nyerő Fabio Quartararo tűnt a legesélyesebbnek, arra azonban nem sokan (jó magam sem) számítottunk, hogy pont Joan Mir lesz majd a világbajnok, méghozzá meggyőző teljesítménnyel. A szezon eleje ugyanis inkább a tavalyi évére emlékeztetett: bukások és középszerű eredmények jellemezték. Aztán Spielbergben történt valami, ami beindította az úthengert és megindult a bajnoki címért. A legkonstansabb teljesítményt nyújtotta innentől kezdve az egész mezőnyből, miközben legnagyobb kihívóinál előbb-utóbb mindig becsúszott valami hiba. Valenciában kellett csapattársa udvariassága is, de az megkérdőjelezhetetlen, hogy a szezon nagy részében Mir nyújtotta a legjobb teljesítményt. Egy ilyen változatos évben pedig a kiegyensúlyozottság jelentette a fő ütőkártyát a győzelemhez. Természetesen nem mehetek el szó nélkül a Suzuki hatalmas javulása mellett sem. A 2015-ös visszatérés óta évről-évre fejlődő alakulat idén ért a csúcsra Davide Brivio vezetésével, aki jó lóra tett, amikor tavaly a 2017-es Moto3-as bajnokot választotta a csapatába.
4. George Russell és a Mercedes
Már a Williamsben is megmutatta az oroszlánkörmeit nem egyszer az idei szezonban, különösen az időmérőkön, ahol felmosta a padlót Latifivel. Rendkívül kíváncsi voltam, hogy a Hamilton megbetegedése miatt megüresedő Mercedesben mire lesz majd képes. Gondoltam, hogy hozni fogja majd a jó tempót, de talán még a várakozásaimat is felül múlta. Dominálta az összes szabadedzést, ami általában azért még nem teljesen jelzésértékű, mert itt még nem tekerik fel minden esetben a motorokat maximumra. Az időmérőn bár kikapott Bottastól, de azt a 26 ezredet nem nevezném különbségnek. Főleg úgy, hogy ez az autó abszolút nem George igényeire volt szabva. Szerencsétlen alig fért bele az ülésbe, így is összevissza verte magát, mégis a kényelmetlenség ellenére (persze miket beszélek, hiszen egy Forma 1-es autó nem egy száguldó luxusfotel) megtalálta a ritmust. És igen, sajnálatos, hogy pont most, pont ekkor következett be a kerékcsere baki a Mercedesnél, mert nagyon megérdemelte volna azt a győzelmet. Sebaj, maga a teljesítmény és hogy az autót kívül-belül ismerő Bottas fölé tudott magasodni mutatja, hogy hatalmas a potenciál a srácban. Erőfelmérésnek tökéletesnek bizonyult, most már csak abban bízzunk, hogy mihamarabb megkapja a következő lehetőséget a bizonyításra.
3. Théo Pourchaire és a Formula-3
Éppen csak betöltötte a Formula 3-as minimum korhatárt az induláshoz, amikor megkezdődött a szezon. Tavaly nagyot csatázott a német Formula 4-ben Dennis Haugerrel, ám azt nem gondoltam volna, hogy végül pont a francia fog berobbanni. Pedig ez történt. Az első hétvégéje még a tanulásról, tapasztalatszerzésről szólt, aztán a második fordulón már futamot is tudott nyerni (amihez ugyan kellett Jake Hughes és Liam Lawson ütközése, de a lepattanót is ki kell használni). Innentől nagyon konstans szereplést láthattunk tőle, egyik újonc se tudott közel sem hasonlót produkálni. Külön kiemelendő a monzai második versenyen elért dobogója, ahol a mezőny hátsó traktusából zárkózott fel. Szereplése olyannyira meggyőzőnek bizonyult, hogy nem kis meglepetésre az év utolsó versenyére gyakorlatilag Oscar Piastri egyetlen érdemi kihívójává vált a bajnoki küzdelemben. Végül három ponttal maradt le a végső győzelemről, de ez az év végi második hely is úgy gondolom, lenyűgöző. Ezt követően a Formula 2-ben is bemutatkozhatott a HWA-nál, bár ott egyelőre még nem sikerült villantania, de jövőre sanszosan erre is sor fog kerülni.
2. Pierre Gasly
Hatalmas hullámvölgyeken ment keresztül 2019-ben a francia. Lefokozták a Red Bulltól, hogy a Toro Rosso csapatnál újra erőt meríthessen, amelynek forrását csak tovább növelte az interlagosi 2. helyezés. Ez a lendület nem csak kitartott idénre, de talán minden eddiginél erősebbnek láthattuk a franciát. Pierre egész évben erős teljesítményt tudott nyújtani. Ha a csapattársával való összehasonlítást nézzük nyers tempó tekintetében, akkor igaz, hogy Kvyat egyes pályákon gyorsabbnak bizonyult, de nagy átlagban négy tizedes előny írható a francia javára. Versenyteljesítményekben egyértelműen kiemelkedik az Olasz Nagydíjon szerzett győzelme, ahol fantasztikusan kezelte a rá nehezedő nyomást. Ezután még a Nürburgringen és Portimãóban is kiváló eredményt ért el, Imolában pedig akár még a dobogó is elérhető lehetett volna, ha nem kényszerül kiállni a versenyből. Önmagában nagyszerű, hogy a tavalyi mélygödörből így feltudott állni. Ugyan nem tudom, hogy innen lesz-e lehetősége valamelyik élcsapathoz kerülni a későbbiekben, de az biztos, hogy most kiváló helyen van az AlphaTauri vezérpilótájaként.
1. Portugália
Kissé furcsának tűnhet, hogy a lista első helyére egy országot tettem, de nyugalom, nem gurult el nálam a gyógyszer így az év végére. Szerintem 2020-nak mindenképpen a portugálok a legnagyobb nyertesei. Sorolom is, hogy miért gondolom így: egyrészt két komoly világszériát is vendégül láthattak a fantasztikus, hullámvasútszerű Algarve aszfaltcsíkon. Mind a Forma-1, mind pedig a MotoGP is először, ráadásul egyazon évben debütálhatott a Pireneusi-félsziget nyugati országában. Ám ha ez nem lenne elég, versenyző fronton is igencsak kitettek magukért. A Gyorsaságimotoros-világbajnokságon kettő futamgyőzelmet is szerzett Miguel Oliveira, második sikerét ráadásul pont hazai pályán, hatalmas fölénnyel aratta. Emellett egy világbajnokukra is büszkék lehetnek, hiszen Antonio Félix da Costa megszerezte a Formula-E 2019/20-as szezonjának bajnoki címét. Ehhez pedig még tegyük hozzá, hogy Filipe Albuquerque LMP2-es kateóriában bajnoki címet szerzett az Európai Le Mans-szériában, illetve megnyerte a le mans-i 24 órást is. A sporttörténelmi tények után mondja bárki is, hogy nem a portugáloké az év teljesítménye!
