Az IMSA megerősítette, hogy a 2021-es szezon végén megszűnik a többnyire gyári támogatású “GTE” autókat felvonultató GT Le Mans kategória a WeatherTech sportautó-bajnokságban, helyére pedig egy “GT3” alapú géposztály, a GT Daytona Pro érkezik.
A GTD Pro a szervezet közleménye szerint gyári csapatok és versenyzők mellett természetesen ügyfélistállók számára is elérhető lesz, a Pro-Am, ill. az Am-Am minősítéssel rendelkező versenyzőpárosok pedig szabadon dönthetnek majd, hogy a jelenleg is meglévő, úgymond hagyományos GTD kategóriában, vagy az új GTD Pro-ban szeretnének-e indulni. Mindkét kategória kizárlagos gumiszállítója a Michelin lesz.
A gyártók számának rohamos csökkenése miatt mindenképpen időszerű és logikus döntés volt ez az IMSA-tól, hiszen amíg 2019-ben négy márka (Corvette, BMW, Ford, Porsche) is gyári csapattal képviseltette magát a GTLM kategóriában, addig idén egyedül a Corvette indít teljes szezonos autókat.