Tegnapi fölényes győzelme után a G-Drive 26-os Orecája (Binder/Habsburg/Ye) ma is simán nyert az Ázsiai Le Mans-széria dubai dupla fordulóján, ezzel meggyőzően vezetik az összetett értékelést.
A narancs-fekete gépezetek ezúttal ráadásul egy-kettőben futottak be, a győztes egység mögött 45 másodperccel lemaradva ugyanis a trió másik autója (Falb/Colapinto/Andrade) érkezett célba másodikként. Tegnapi 3. helye után ismét ebben a pozícióban ért be a Phoenix Racing (Kaiser/Trummer/Thiim), őket pedig a Racing Team India (Maini/Karthikeyan/Rao), az ERA Motorsport (Tilley/Merriman/Laskaratos) és a JOTA (Vandoorne/Gelael) követte.
A rajtot követően eleinte Falb vezetett, egy Full Course Yellow szakasz során azonban Binder került az élre, Falbot pedig megelőzte Trummer, Gelael és Maini is. Gelael ezt követően hamar megelőzte az előtte lévő svájcit, majd Binder nyomába eredt, a JOTA győzelmi esélyei azonban mintegy fél óra után el is szálltak. Ekkor ugyanis egy LMP3-as autó megállt a pálya egyik leggyorsabb kanyarjának belső ívén, Gelael pedig nem tudott időben reagálni és kicsúszott a bukótérbe. Ekkor a Racing Team India került a 2. helyre, nagyjából féltávnál megelőzte őket a Phoenix Racing, majd a harmadik óra elején a feléledő 25-ös G-Drive Oreca mindkettejükön átlépett.

Habsburg az élen eközben már majdnem egy kör előnnyel vezetett, ez a különbség azonban nagyjából megfeleződött, miután letöltöttek egy áthajtásos büntetést. Ezt Ye már gond nélkül beosztotta a célig, és miután a 2. helyen Colapinto futott be, ez kettős győzelmet jelentett a G-Drive számára.
LMP3-ban sokáig a DKR Engineering (Glorieux/Hörr) vezetett, a mezőny egyetlen Duqueine-jának azonban fél órával a vége előtt be kellett iktatnia egy extra boxkiállást, így végül a tegnap is győzelmet arató 23-as United Autosports Ligier (Maldonado/Boyd/Penttinen) végzett az élen.
A GT3-as kategóriában remek csatának lehettünk szemtanúi, miután a GPX Porsche (Andlauer/Jefferies/Ferté) eltérő stratégiát alkalmazott a pilóták terén. Axcil Jefferies a nyitó etapjaiban mintegy félperces előnyre tett szert, ezt követően azonban nem Julien Andlauer, hanem a bronz minősítésű Alain Ferté következett. A francia pilótára rohamléptekkel közeledett az 55-ös Ferrariban (Mastronardi/Perel/Rigon) ülő Rino Mastronardi, három másodpercre csökkentve lemaradását, mielőtt Davide Rigon váltotta volna őt. A futam utolsó szakaszában így egy fej-fej melletti Andlauer-Rigon csatát láthattunk, melyből a francia porschés keveredett ki győztesen, a GPX Racing tegnapi hibája után így ezúttal győzelmet aratott. A 3. helyért szintén még az utolsó körökben is csata volt, a dobogó legalsó fokát végül a Garage 59 istálló szerezte meg a 88-as Aston Martinnal (West/Martin/Hasse-Clot). Az első futamot a dobogón befejező Walkenhorst BMW (Catsburg/Hull/Miller) ezúttal kiesett, miután ütköztek egy másik autóval.