Eseménydús versenyen nyitott maradt a küzdelem az Ázsiai Le Mans-széria bajnoki címéért, miután az első két futamot Dubai-ban megnyerő 26-os G-Drive Oreca (Habsburg/Binder/Ye) ezúttal alulmaradt a JOTA-val (Gelael/Blomqvist) szemben!
Pedig közel sem indult zökkenőmentesen a brit istálló hétvégéje: a Stoffel Vandoorne helyét átvevő Tom Blomqvist az egyik hétközi teszten balesetezett, minek eredményeképp a JOTA úgy döntött, hogy minden pályaidőt Sean Gelael kap. Blomqvist így sem az időmérőn, sem a szabadedzéseken nem tett meg egyetlen mért kört sem, amit viszont a szabály tilt! Gelael így hiába szerzett egy 5. és egy 3. helyet a két kvalifikáción, csak az LMP2-es mezőny végéről rajtolhattak és ez vár rájuk holnap is.
A versenyen is Gelael teljesítette egyébként a legtöbb etapot a 28-as Oreca volánjánál, a korábbi gyári BMW-pilóta Blomqvist csak a futam elején jutott szóhoz. Nem szerepelt amúgy rosszul a brit-svéd, hiszen felküzdötte magát egészen a 2. helyig, majd a boxkiállások alkalmával a JOTA át is vette a vezetést az addig első helyen haladó René Bindertől. A két autó innentől szoros küzdelmet folytatott, a második óra közepén azonban Gelael profitált egy Full Course Yellow fázisból és mintegy 50 másodperces előnyre tett szert a Bindert váltó Ferdinand Habsburg előtt. Az osztrák a következő órában fél percet kivett Gelael előnyéből, az indonéz azonban magabiztosan kontrollálta a futamot, és miután a G-Drive kapott egy időbüntetést, majd Ye egyszer ki is csúszott, a JOTA végül több mint egy kör előnnyel nyert. A 3. helyen a G-Drive másik autója (Andrade/Colapinto/Falb) ért célba.
LMP3-ban Colin Noble és Tony Wells szállították a győzelmet a Nielsen Racingnek egy drámai, csapaton belüli, utolsó etapos csatát követően, míg a dubai versenyeket megnyerő 23-as United Autosports Ligier (Boyd/Maldonado/Penttinen) generátorhiba miatt kiesett.

GT-ben folytatódott a Porsche győzelmi sorozata, habár a verseny első felét többnyire a Garage 59 Aston Martinjai uralták. A fentebb már említett FCY szakasz azonban több csapat stratégiáját keresztülhúzta, többeknek előre kellett hozni a boxkiállásokat, ami a futam végére kedvezőtlen helyzetet eredményezett. Így járt többek között a TF Sport, a HubAuto Racing és a Rinaldi Racing is, az Oman Racing (Adam/Canning/Al Harthy) ellenben sokáig tartotta magát, egészen addig, amíg Tom Canning 52 perccel a vége előtt össze nem ütközött egy Ferrarival. A boxkiállások utolsó köre után végül a második dubai versenyt megnyerő GPX Racing (Andlauer/Jefferies/Ferté) került az élre, előnyüket pedig be is osztották a célig.