Korábban beszámoltunk róla, hogy Giuliano Alesi elhagyja a Ferrari nevelőprogramját és Ázsiában folytatja autóversenyzői pályafutását. Mostanra már kezd körvonalazódni a kép, a Motorsport értesülései szerint ugyanis a francia pilóta a TOM’S istálló színeiben teljes szezont fut a Super Formula Lights sorozatban, emellett pedig a fő japán sportautó-bajnokságban, a Super GT-ben is lehetőséghez jut.
Ha hinni lehet a híreknek, Alesi a Team Thailand istálló Lexus RC F GT3-as ügyfélautójának harmadik pilótája lesz a Super GT-ben, a helyzet azonban nem ennyire egyszerű. A széria által csütörtökön nyilvánosságra hozott előzetes nevezési lista ugyanis Nattapong Hortongkumot és Sean Walkinshaw-t jegyzi a 35-ös Lexus teljes szezonos pilótáiként, a Motorsport viszont úgy tudja, hogy a beutazási korlátozások miatt Hortongkum nem fog tudni Japánba repülni az április 10-i szezonnyitóra (ugyanezen ok miatt a teljes 2020-as idényt kihagyta a thai pilóta).

Alesi pedig – miután Super Formula Lights programja miatt eleve Japánban lesz – kézenfekvő megoldás lehet Hortongkum pótlására, ennek megfelelően amikor a Motorsport a francia pilóta ügyének tisztázása végett kereste a Team Thailandet, a csapat egyik szóvivője meg is erősítette Alesi leigazolását.