🇦🇪 ALMS: A JOTA újra nyert, de a G-Drive a bajnok!

Meglehetősen kurta idénye volt idén az Ázsiai Le Mans-szériának, ha egyáltalán lehet idénynek nevezni egy négyversenyes sorozatot. Az egész szezon gyakorlatilag egy hét alatt lezajlott, hiszen egy dubai dupla fordulót követően a héten Abu Dhabiba látogatott az amúgy meglehetősen erős mezőny, ahol újabb két futammal pontot is tettek a 2021-es ALMS szezon végére.

A mai zárófutamnak úgy vágtunk neki, hogy két fő esélyes volt a bajnoki címre: a G-Drive Racing 26-os (Binder/Habsburg/Ye) és a JOTA 28-as (Gelael/Blomqvist) Oreca-Gibsonja. A JOTA-t körülvevő botrányokról (Blomqvistet egy hétközi tesztbaleset miatt nem engedték vezetni az edzéseken) tegnap már beszámoltunk, így ezúttal nem szeretnénk ezzel foglalni a helyet – lényeg, hogy a zöld alapszínű Oreca emiatt ismét csak az LMP2-es mezőny végéről indulhatott, a pole-pozíciót pedig Binderék szerezték meg.

[fotó: Pedro / Daily Sportscar]

Az első óra meglehetősen fordulatosan telt: eleinte Binder vezetett, a boxkiállások első köre után viszont Gelael került az élre. Az indonéz nem sokkal később ütközött az egyik Aston Martinnal és megpördült, a vezetést ekkor a G-Drive másik autója (Colapinto/Andrade/Falb) vette át. Mindeközben kétszer is a Safety Car szakította meg a körözést, a második alkalommal ráadásul egy elég komoly baleset miatt, melyben a két AF Corse Ferrari volt érintett.

Andrade a harmadik óráig szépen növelte előnyét, innen viszont Blomqvist – aki tegnaphoz hasonlóan ezúttal is egyetlen etapot kapott az egész táv során – kezdett parádézni és rövidesen visszaszerezte a vezetést a JOTA-nak. A 25-ös G-Drive Oreca kálváriája tovább folytatódott, amikor boxutcai gyorshajtásért még egy áthajtásos büntetést is kaptak, így a Phoenix Racing (Kaiser/Trummer/van der Linde) került a 2. helyre, Gelael mögé. Colapinto azonban nagyon okosan sáfárkodott az üzemanyaggal, így a boxkiállások utolsó köre után visszakerült az ezüstérmes pozícióba, sőt a végén még majdnem Gelaelt is megverte, de erre már nem maradt elég ideje. A 26-os narancs-fekete autónak eseménytelen versenye volt, de a 4. hely is elég volt nekik a bajnoki címhez.

A bajnokok: René Binder, Ferdinand Habsburg és Yifei Ye. [fotó: Pedro / Daily Sportscar]

LMP3-ban a United Autosports totális fölényben volt, a három autójuk az első három helyen ért célba, a Manuel Maldonado – Rory Penttinen – Wayne Boyd egység pedig így megszerezte a bajnoki címet.

A GT kategóriában szintén nagy csatának örvendhetett a közönség. A bajnoki cím egyik fő esélyese, a GPX Porsche (Andlauer/Jefferies/Ferté) már a futam elején bajba került, aminek köszönhetően nem tervezett boxkiállást kellett beiktatnia. Andlauer-ék ekkor valószínűleg a motivációjukat is elveszítették, az egész versenyen szenvedtek és végül csak a 14. helyen értek célba. Mindeközben a Car Guy Ferrari (Jensen/Ledogar/Kimura) kiváló stratégiájának köszönhetően elhalászta a győzelmet az Inception Racingtől (Iribe/Millroy/Barnicoat), a mclarenesek nagy csatában végül a 2. helyen végeztek a Rinaldi Racing Ferrarija (Mastronardi/Perel/Rigon) előtt. A kategória bajnoki címét végül a Herberth Motorsport szerezte meg, miután a Ralf Bohn – Robert Renauer – Alfred Renauer trió az 5. helyen futott be.

Az eredményeknek köszönhetően az abszolút bajnok 26-os G-Drive Oreca, GT-ben pedig a tabella első négy helyezettje (Herberth, GPX, Rinaldi, Optimum) automatikus meghívást kap a le mans-i 24 órás versenyre.

Címlapfotó: Pedro / Daily Sportscar
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email