Végre-valahára megkezdődött az ausztrál túraautó bajnokság 2021-es szezonja, méghozzá a legendás Mount Panorama pályán. Az időmérőn Cameron Waters szerezte meg a pole-pozíciót, megismételve ezzel a tavaly októberi teljesítményét, hiszen akkor is ő autózta a legjobb kört ezen a pályán. Mellőle Tim Slade indulhatott, de a Blanchard Racing versenyzője elrontotta a rajtját, van Gisbergen és a két DJR Mustang is megelőzte. Nem tartott sokáig Scott Pye versenye, aki már az első körben kiállni kényszerült.

A hetedik körben jött az első dráma, amikor Anton De Pasquale a 3. helyről csapta falnak az autót a 3-as-4-es kanyarkombinációban (gyakorlatilag lemásolta Jamie Whincup tavalyi hibáját). Bejött a biztonsági autó, a mezőny pedig letudta az első boxkiállást. De ekkor újabb fordulat következett: Waterst bár visszaengedték a pályára, de szervokormány probléma miatt be kellett álljon a garázsba, ezzel elbuka egy esetleges győzelmet.
Így van Gisbergen került az élre, akit innentől fogva nem lehetett megállítani, ott folytatta ahol tavaly októberben abbahagyta és egy némileg szerencsés, de abszolút megérdemelt győzelemmel kezdte a szezont. Chaz Mostert és Will Davison állhattak fel még a dobogóra, Tim Slade pedig a Forrest’s Elbow kanyar előtt csapta falnak a kék Mustangját 5 körrel a vége előtt, így ő is nullázott.

A hétszeres bajnok Jamie Whincup csak a 8. helyről rajtolhatott, majd a Safety Car fázis miatt létrejött double stack boxkiállás sem kedvezett neki. Bár a középmezőnyből a 7. helyig felzárkózott, mégis jócskán elmaradt csapattársától. Az újoncok közül Brodie Kostecki nyújtotta a legjobb teljesítményt. Már az időmérőn is bejutott a legjobb tízbe, a futamon pedig végül a 11. helyen zárt az Erebus versenyzője.
Vasárnapra Cameron Waters került főszerepbe, hogy megállíthassa a Red Bull új-zélandiját. A boxkiállást követően azonban Gizzy kíméletlenül elment a Tickford versenyzője mellett, ezzel gyorsan eldőlt a győzelemért folytatott harc. Ez a futam lényegesen nyugodtabbra sikeredett, mint a tegnapi, egyedül James Courtney csapta falnak az autóját.
Címlapkép forrása: Supercars.com