Három kiváló versenyt láthattunk a Lóerő otthonában, az Albert Park helyett beugró pályán azonban kétségkívül van Gisbergen teljesítménye jelentette a csúcspontot. Mint arról mi is beszámoltunk, két hete egy kerékpárbalesetben törte el a kulcscsontját és bár utána egyből megműtötték, még a hét közepén is kérdéses volt az indulása. De mint kiderült, még a fájdalom sem állíthatta meg SVG-t.
Az új-zélandi a szombati versenyt a 17. helyről rajtolva tudta megnyerni, kiváló stratégiájának és bravúros előzéseinek köszönhetően. Gizzy ezzel Norm Beechey 56 éves rekordját döntötte meg, hiszen a sorozat történetében még senki nem tudott sprintversenyen ilyen hátulról győzni.

Vasárnapra leszakadt az ég. A délelőtti versenyen még csak szimplán nedves aszfalton csúszkáltak, délutánra viszont a látási körülmények is borzalmassá váltak. A Triple Eight versenyzőjét azonban még a trükkös körülmények sem gátolták. Bár a futamok után láthatóan komoly fájdalmai voltak, emberfeletti teljesítményével több mint száz pontos előnyt épített ki magának a tabellán.
Legfőbb üldözői ugyanis keményen gyapálták egymást. Mostert és Waters a második versenyen össze is értek, amiből a Monster mustangos egy 360 fokos fordulást követően folytatta is a versenyt, ez is lenyűgöző mentés volt. A WAU csapat versenyzője viszont lemaradt a dobogóról, sőt a harmadik futamot be sem tudta fejezni.
Kiemelendő az újonc, Brodie Kostecki teljesítménye, aki a legmostohább esős körülmények között szárnyalt és a 2. helyen hozta be az Erebus Holdenjét. David Reynolds is először állhatott dobogóra a hétvégén zseniális fekete-arany színekben pompázó Mustangjával, a pódiumon nem is bírt magával a bohém figura.

A következő helyszín Symmons Plains, április 10-11-én, ahová van Gisbergen toronymagas előnnyel fog érkezni.
Címlapkép forrása: Supercars.com