Hétvégén végre elrajtolt az első nagyobb TCR bajnokság, az Európa-kupa a Slovakiaringen, ennek a beszámolóját olvashatják az alábbi cikkben!
Mivel pár nappal ezelőtt a nevezőlistáról írtunk már részletesebben, így ezt a posztot nem akartuk hosszabbra nyújtani. Rövid összegzésként emeljük ki, hogy 22 autós mezőnyünk lesz az első fordulóra, Nagy Danit pedig kissé váratlanul egy Zengő Cuprában kell majd keresnünk.
Az erőviszonyokra kimondottan kíváncsiak vagyunk, hiszen a széria korábban sosem versenyzett a Slovakiaringen, a WTCR-ben pedig kimondottan jó versenyeket szokott hozni a pálya. Amíg a Hyundai Elantra nem kap plusz kompenzációs súlyt, a BoP táblázatokat nézve bitang gyors lesz az autó. Szerencsére – a mezőny számára – nem négy Michelisz Norbi fog ülni a Sébastien Loeb Racing autóiban, Felice Jelmini és Sami Taoufik ráadásul még kissé tapasztalatlanok TCR-ben, tehát gyanúsan bele fognak szólni a riválisok a kakakodásba. Azokon a fordulókon, amikor rajthoz áll Mikel Azcona (pl. most is), sosem zárhatjuk ki, hogy a spanyol zseni rommá veri a mezőnyt – this gondolat aged really well – illetve a Comtoyou csapatot, valamint Nagy Danit sem szabad alábecsülni.
A lebonyolítási rend változatlan: egy kétrészes, összesen 35 perces időmérő edzés és kettő, egyenként 55 km-es verseny. A kvalifikáció első, 20 perces szakaszából a legjobb tizenkét autó továbbmegy a Q2-be, ahol megküzdenek a legjobb rajtpozíciókért. A végeredmény adja majd az első futam rajtfelállását, míg a második futam fordított rajtrácsos, az időmérő első tíz helyezettje fordul. Az időmérő edzés a bajnoki ponttáblázat szempontjából is nagyon fontos, az első tíz helyezett ugyanis 10-9-8-stb… bajnoki pontot kap. A futamokon az első tizenöt pozíciót pontozzák: a győztes 40 pontot kap, a második helyezett 35-öt, a harmadik 30-at, a negyedik pedig 27-et. Innentől a 8. helyig hármasával, onnan a 15. helyig kettesével csökkennek a pontok, így még a 15. helyezett is kap 1 pontot.
Tom Coronel szerezte meg a pole-pozíciót a szezon első futamára, Nagy Dani az ötödik helyről rajtol majd!
Tom Coronel és az Audi pénteki tempójáról (főleg vizes, illetve felszáradó pályás körülmények között) kiderült, hogy nem volt parasztvakítás, amire azért számítani is lehetett a pálya karakterisztikája miatt, a holland pedig tavalyi WTCR győzelme mellé további sikereket halmozhat a Slovakiaringen. Az időmérő viszonylag simán futott le, az egyetlen nagyobb galibát Teddy Clairet okozta, akinek sóderezése egy rövidebb, piros zászlós szakaszt hozott.
Az Audi erejét jól mutatja, hogy Azconat leszámítva senki sem tudott a Comtoyou autók közé férkőzni a rajtrácson, a spanyol zseni azonban első sorba kvalifikált Coronel mellé, tehát bőven okozhat még fejtörést a belga csapatnak. A második sorból Baert és Borkovic rajtolnak tehát, a best of the rest pozícióban pedig Nagy Dani zárt, utolsóként fél másodpercen belül autózva Coronel köréhez képest. A legjobb hondás Franco Girolami volt a hatodik helyen, aki mögé Gavrilov kvalifikált (igen, az Audi ereje a pályán nem kutya), míg az új Hyundai a Jelmini-Bennani duónak hála a 9-10. helyről vág neki a mai versenynek, ami fordított rajtrácsos első sort jelent vasárnapra.
A top tíz helyezett az időmérőn:
Coronel-Azcona-Baert-Borkovic-Nagy-Girolami-Gavrilov-Callejas-Jelmini-Bennani.
POLE POSITION! 🚀🔥 Best start of the @TCR_Series Europe season 🙌 #DHLMotorsports @audisport by @ComtoyouRacing 👌
— Tom Coronel (@TomCoronel) May 8, 2021
Race 1 starts 15:15 local time.
Follow it live here 👉 https://t.co/K4JZ2Au1YX pic.twitter.com/aOPJUDeeeA
Mikel Azcona rommáverte a mezőnyt a Slovakiaringen, Nagy Dani pedig azonnal dobogóra állt Zengőékkel!
Sajnos nem hozott annyi izgalmat a mai TCR Europe futam mint a rggeli F3-as. A száraz pályás körülmények között teljesen eltűnt az Audi óriási fölénye, Mikel Azcona pedig már a rajtnál megelőzte Coronelt, onnantól pedig a mezőnyt rommáverve nyerte meg a szezon első versenyét. Ádám kollégámmal pedig többször eljátszottunk a gondolattal, hogy mennyire is tesz jót vagy rosszat a bajnokságnak Azcona jelenléte? Akár bajnokesélyes is lehet, úgy hogy nem fut teljes szezont? Nehéz kérdések ezek, a válaszaikat pedig majd ősszel kapjuk meg (gondolta a naív Csaba- aztán már a nyárra elég egyértelműek lettek a dolgok).
Visszatérve a futamra, Coronel több körön át tartotta második helyét, de nagyon úgy tűnt, hogy feltartja csapattársát Baertot, valamint a rajtnál előlépő Nagy Danit, illetve a zseniálisat menetelő Langeveldet is. Végül pedig mindhárman bedarálták a hollandot, Baert pedig 1-1 szektroban megverte ugyan Azcona idejét, így is simán 3.3 másodperccel kikapott a spanyoltól. Dani egy ideig veszélyesnek tűnt a belgára, a futam utolsó köreiben viszont inkább hátrafelé kellett néznie. A feladatát sikeresen abszolválta, hiszen Langeveld nem tudott komolyabb támadó pozícióba kerülni, Dani pedig első cuprás futamán dobogóra is állt, ami Zengőék számára is egy hatalmas előrelépés volt a szériában, Tenke Tamás, illetve Jedlóczky Márk eredményeihez képest.
Langeveld negyedik helye bizakodtató a Hyundai számára, a holland marokkói csapattársai is előre tudtak lépni (Bennani 6., Taoufik nyolcadik lett), egyedül Felice Jelmini küzdötte végig a versenyt az új Elantrával, bár ő is a top tízben zárt, a kilencedik helyen. Dícséretet érdemel meg a mindössze 16 éves Isidro Callejas, aki messze legjobb hondásként a 6-7. helyekért harcolt a versenyen (a jobb helyről rajtoló Franco Girolami teljesen beleszürkült a versenybe és a top tízen kívül zárt), és bár hátracsúszott picit egy sóderezést követően, a kiesése előtt is a top tízben volt még. Végül igencsak bizarr módon, egyik hátsó kerekét elveszítve kellett kiálljon (csapatfőnöke Ryba “vette fel” őt a leintést követően Hondájába).
A top tíz helyezett: Azcona-Baert-Nagy-Langeveld-Coronel-Bennani-Borkovic-Taoufik-Jelmini-Leonov.

Mehdi Bennani az életét is kivédekezve nyerte meg a hétvége második futamát Azcona előtt!
A spanyol így is hatalmasat ment az ötödik sorból rajtolva, azonban Bennanit nem tudta legyőzni, aki 2018 óta először tudott futamot nyerni. Ahogy a kommentátorunk, Ben Constaduros is kiemelte:
“Last victory of Bennani, hmmm, this is hard… hmmm, Wuhan 2018 I guess, well, you know the famous place that also has a street circuit…”😃
Egyben Bennani szerezte meg tehát a Hyundai Elantra első sprintfutamos diadalát is (VLN-ben már húztak meg kategóriát), egyben – bármennyire is hihetetlen mivel ő a címvédő – első TCR Europe győzelmét is. A dobogó alsó fokára az ezúttal hibátlanul versenyző Franco Girolami állt fel, az arról éppen csak lemaradó Gavrilov, illetve Nagy Dani előtt. Idén először pedig Dusan Borkovic is megmutatta klasszikus arcát, Niels Langeveldet kilökve egyet “füvezni.”
A pontszerzők:
Bennani-Azcona-Girolami-Gavrilov-Nagy-Coronel-Callejas-Baert-J. Clairet-Borkovic-Young-Homola-Jelmini-Ryba-T. Clairet.
#Automobile Grand exploit du pilote marocain @MBennaniRacing qui a remporté sa première victoire en #TCREurope à #Slovakia. Mehdi au volant de #HyandaiElantra démarre la nouvelle saison sur les chapeaux de roues. Bravo Mehdi 👍🇲🇦👋#Maroc #MehdiBennani pic.twitter.com/OjXVBDLjeK
— Arryadia TV (@arryadiatv) May 11, 2021
A bajnokság május végén folytatódik, a Paul Ricardon.