🇵🇹 WRC: Evans Portugáliában megszerezte idei első győzelmét

A monacoi F1-es események, illetve az Indy 500-as kvalihétvége miatt majdnem mi is megfeledkeztünk arról, hogy Portugáliában versenyzik a WRC mezőnye. Ennek összefoglalóját olvashatjátok a cikkben!


A szezon negyedik raliján nagyot lépett előre a bajnoki harcban a toyotás Ogier-Evans duó, hiszen míg a francia harmadik lett (és harmadik helyért is kapott pontokat a Power Stage-n), walesi csapattársa behúzta idei első sikerét és két pontra megközelítette Ogier-t a tabella élén, miközben a Hyundai mindkét élmenője, Neuville és Tanak is botlottak (mint ahogyan Rovanpera is). Ők ketten így csak a Power Stage első két helyéért szereztek pontokat, hátrányuk pedig már 20-30 pont a toyotás duóval szemben.

A koreai márka becsületét a második helyet megszerző Dani Sordo mentette meg, míg negyedik helyével Katsuta messze legjobb WRC eredményét zsebelte be. Az M-Sport Fordok pedig, kicsit a “háttérből” szemlélve az eseményeket értek célba az 5-6. helyen, Greensmith-Formaux sorrendben.

A bajnokság állása Portugáliát követően:
Ogier (79 pont)- Evans (77 p.)- Neuville (57 p.)- Tanak (45 p.)

WRC2-ben idei második győzelmét szerezte Esapekka Lappi, a honfitárs Suninen előtt, azonban a bajnokságot továbbra is Mikkelsen vezeti, aki egy eléggé káoszos pozitív-negatív COVID-19 teszteredmény sorozat kvöetkeztében ki kellett hagyja a ralit, míg az elvileg Mikkelsen navigátorával kontaktusba kerülő Ole Christian Veiby egy fél éves (hangsúlyozzuk: fél éves!!!) eltiltást kapott a szövetségtől…
Míg WRC3-ban ismét a lengyel Kajetan Kajetanowicz állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A bajnokság két hét múlva, Szardínián folytatódik.

Címlapkép forrása: a WRC hivatalos média felületei

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.