Ma sor került a nürburgringi 24 órás verseny kvalifikációira. Elsőként három, ún. ‘Qualifying Practice’-et bonyolítottak le, melynek lényege, hogy az esti shootoutba be nem jutó autók rajtsorrendjét megadja.
Az első ilyen edzésen négy különböző márka (Mercedes, Porsche, Audi, BMW) autói végeztek az első négy helyen, a legjobb időt Nico Bastian autózta. A második és a harmadik edzésszakaszban egyébként a legtöbb autó tudott javítani időeredményén (a leggyorsabb idő konkrétan több mint 8 másodperccel ment lejjebb), de a HRT érdekes módon pont nem tudott javítani, így ők végül csak a 22. helyen végeztek.
A második edzésszakasz legjobb idejét az FFF Racing Team 63-as Lamborghinijének volánja mögött Mirko Bortolotti érte el. Az olasz pilóta majd Franck Pererával, Marco Mapellivel és Giacomo Altoéval osztozik majd a gépen, ami egy nagyon komoly felállás, akár még a végső győzelemre is lehet esélyük.
Bortolotti 8:18.575-ös idejét a harmadik edzésen is csak egy másik lamborghinis, Axcil Jefferies tudta megdönteni, a zimbabwei pilóta 8:15.225-ös köre lett a három edzés összesített legjobb ideje. Jefferies egyébként a Konrad Motorsport 19-es rajtszámú autójával indul, váltótársai Michele di Martino, Tim Zimmermann és Alex Fontana lesznek. Jefferies mögött Sven Müller lett a második, aki így az összetett 3. helyére hozta előre a Falken Motorsports Porschét, míg a Q3 harmadik legjobb idejét, egyben az összetett 4. helyezést az egyik ROWE BMW szerezte meg Marco Wittmann által. TCR-kategóriában a Marc Basseng – Manuel Lauck – Moritz Östreich trió nyert a Hyundai Elantrával.
Este aztán a legjobb GT3-as autók egy külön szétlövés során mérkőztek meg a legjobb rajtpozíciókért. Igazi kemény küzdelem volt ez, amit az is tetézett, hogy elkezdett esni az eső, így a gyorsköröket vizes pályán kellett teljesíteni. A leggyorsabban Nick Yelloly tudott körbeérni, a brit pilóta 10:01.619-es ideje elég volt ahhoz, hogy a tavalyi győztes ROWE Racing az idei futamot a pole-pozícióból kezdhesse! Yelloly egyébként majd Nicky Catsburggal, John Edwardsszal és Phillipp Enggel osztozik majd az 1-es rajtszámú M6 GT3-ason. Yelloly mögött 2.3 másodperccel lemaradva a Konrad Lamborghini végzett a 2. helyen (ezúttal is Jefferies volt a felállás leggyorsabb tagja), a 3. helyről pedig a Haupt Racing 4-es Mercedese (Christodolou/Engel/Metzger/Stolz) indulhat majd holnap.