Vége a várakozásnak, újra pályán Michelisz Norbiék! A lenti cikkben a szezonnyitó nürburgringi hétvége beszámolóját olvashatjátok, ami szokásosan egyszerre zajlott az ikonikus 24 órással. A beharangozót Gergő írta nektek, míg a további eseménnyel Csaba tömi a fejecskéket!
Hétvégén a nürburgringi 24 órás verseny egyik betétsorozataként futja szezonnyitóját az FIA Túraautó-világkupa mezőnye, a több mint 24 km-es, kapuit 1927-ben megnyitó Nordschleifén. A holtszezonban természetesen több átigazolás is történt – ezekről az eseményekről beszámoltunk itt az oldalon -, illetve több ponton megváltozott a sportszabályzat is.
Az egyik leglényegesebb változás a lebonyolítási rendet érinti, az idei szezonban ugyanis a két szabadedzés mellett egyetlen időmérőt és kettő versenyt rendeznek, szemben az előző évek háromfutamos gyakorlatával. A kvalifikáció három szakaszos lesz, melynek során a Q1-ből a leggyorsabb 12 autó jut be a Q2-be, innen pedig 5-en jutnak a Q3-ba, ahol Super Pole rendszer lesz, tehát minden versenyző egyetlen kört tehet meg. Ha a Q3-ban két vagy több versenyző azonos időt fut, vagy egyáltalán nem fut mért kört, akkor sorrendjüket a Q2 eredménye alapján határozzák meg. Fontos szabály továbbá, hogy ha az időmérő edzés bármely szakaszában egy versenyző piros zászlós megszakítást, vagy teljes pályás sárga zászlót (Full Course Yellow) idéz elő, akkor az adott edzésszakaszra vonatkozó addigi (!!!) legjobb köridejét büntetésből törölni fogják (a versenybíróság ez alól adhat felmentést, például ha olyan műszaki hiba miatt történik a megszakítás, amiért a versenyző egyértelműen nem vonható felelősségre). Az egyes edzésszakaszok végén kieső autók azonnal Parc Fermébe kerülnek.
Az első futam fordított rajtrácsos lesz: az időmérő edzés végső, kombinált végeredményének első tíz helyezettje fordul, magyarán a kvalifikáción az első hely mellett a tizedikért is nagy csata lesz. A második futamra nincs fordított rajtrács.
Az első szabadedzés közben már lezajlott Németországban – ezt Yann Ehrlacher nyerte -, ma este 19 órától lesz még egy.
Nestor Girolami tavaly őszhöz hasonlóan most is pole-t szerzett a Nordschleifén!
Egy örök várakozást követően kezdődött meg a WTCR szezonja, egyelőre kicsit rögös úton, hiszen a közvetítéssel még az Eurosport Playeren is gondok voltak – panaszakodott is Lanti atyánk, hogy majd legközelebb – de az angol nyelvű közvetítés sem ment jól, nem hogy magyar legyen…
Az az első pár edzést és még időmérőt követően is jól érződött, hogy az új Audik és új (építésű) Cuprák is bejáratós üzemmódban vannak, hiszen a 4-4 autóból egyik sem jutott be a máskor Q2-t jelentő legjobb tízbe. Boldizs Bence és Jordi Gené az utolsó soron osztoznak majd (bár a spanyol veteránnak tiszta kör sem jutott), míg Huff és Azcona is csak Jessica Backmant tudta legyőzni. Közben az Audik éppen csak lemaradtak az első tízről (Coronel-Berthon a 11-12. helyen zártak). Sajnos Tassi Attikának sem élete időmérője volt ez, kikapott az előbb említett két audistól és egyedüli hondásként a top tizen kívülről, a 13. helyről rajtol mindkét holnapi versenyen.
Az első 10 (amibe már az eső lába is belelógott) tehát a gyári Hondák (-1), Hyundai-ok és Lynk&Co-k csatája volt (-1 hiszen Björk is gyenge köröket futott és csak 15. lett), a Münnich Motorsport argentinjei pedig hatalmas formában voltak- Girolami tavalyhoz hasonlóan idén is pole-t szerzett a Zöld Pokolban. Mellőle a légjobb Hyundai versenyző, a friss igazolás Vernay rajtol, Guerrieri és Luca Engstler elől, míg Michelisz Norbi a 8. helyről várhatja a fő futam rajtját. A reggeli, fordított rajtrácsos versenyen pedig a Lynk&Co dominálhat, hiszen Yvan Muller és Yann Ehrlacher végeztek a 10-9. pozícióban, megszerezve a korai verseny első rajtsorát.
A fordított rajtrácsos verseny rajtsorrendje:
Muller-Ehrlacher-Michelisz-Monteiro-Tarquini-Urrutia-Engstler-Guerrieri-Vernay-Girolami-Coronel-Berthon-Tassi-Magnus-Björk-Vervisch-A. Backman-Huff-Azcona-J. Backman-Boldizs-Gené
A fő futam rajtrácsának eleje (a 11-22. helyek változatlanok):
Girolami-Vernay-Guerrieri-Engstler-Urrutia-Tarquini-Monteiro-Michelisz-Ehrlacher-Muller.
No improvement from @bebugirolami… but it doesn't matter, as he secures POLE for a second year in a row at the @nuerburgring! #WTCR #TypeR pic.twitter.com/cgBBlQVOPq
— Honda Racing WTCR (@hondaracingwtcr) June 4, 2021
Úgy tűnt, hogy Tarquini lesz a Lynkek legyőzője, végül aztán a lesipuskás Monteiro nyerte a szezon első versenyét a ködös pokolban!
Bár nem vártunk nagy csodákat az évnyitótól, pláne annak tükrében sem, hogy rögtön folytatódik a program a második versennyel – tehát mindenki óvta az autóját amennyire lehetett – egy egész jó futamot kaptunk az igencsak ködös, zseniális képeket nyújtó Zöld Pokolban.
A rajtnál a két Lynk&Co hibátlanul jött el, míg szegény Norbi belekeveredett a lökdösődésbe, ami miatt visszaesett a 7-8. hely környékére. Ezt követően kezdett kialakulni a vonat sorrendje és tűnt úgy, hogy Gabriele Tarquini lehet a Lynkek legyőzője a mai első futamon. Az olasz veterán párszor összeakadt Ehrlacher-vel, végül azonban tisztán tudta megelőzni a címvédőt a második kör közepén, majd Mullert is levadászta a Döttinger Höheben, viszont nem tudott időben fékezni a célegyenes ráfordító előtt és majdnem a falban találta magát. Ezzel nagyjából dobogós esélyeit is hazavágta, hiszen két “veterán játszótársa” mellett Urrutia, Monteiro, Guerrieri és végül még Norbi is megelőzte (Ehrlacher ekkor még eléggé hátraesett, nála az autóval sem volt minden rendben), így a veterán olasznak csak egy 6. hely jutott a győzelem helyett.
Gábor bá’ elfékezése után ismét Muller találta magát az első helyen, azonban az utolsó körben ismét legyőzték a franciát, ugyancsak a Döttinger Höheben – ezúttal a zseniális lesipuskás Monteiro – így a szezon egy Honda győzelemmel indult, amire minden lehetőség megvan a folytatásban is, hiszen Girolami kezdi meg majd pole-ból a második versenyt.
Monteiro mellett a Lynk&Co-k töltötték fel a dobogót, hiszen Muller mögött Urrutia lett a harmadik. Guerrieri maradt éppen le róla, Norbi és Tarquini előtt.
A Zengő Cuprák egy igencsak nehéz versenyen vannak túl, ahol Azcona és Huff is benne volt az adok-kapokban, a brit bajnok végül ki is állt, négy autójuk közül egyik sem szerzett pontot, Azcona végzett a legjobb, 17. pozícióban. Magyar fronton pedig Tassi Attilának sem volt élete versenye ez, hiszen a 13. helyről rajtolva egy pozíciót nyert és a 12. pozícióban intették le. Míg az új Audik közül Coronel futotta a legjobb versenyt, aki végül Ehrlacher-t is megelőzve lett hetedik.
A pontszerzők: 🥇Monteiro-Muller-Urrutia-Guerrieri-Michelisz-Tarquini-Coronel-Ehrlacher-Girolami-Vernay-Berthon-Tassi-Björk-Engstler-Magnus.
@allinklracing driver @Tiagosworld18 took a popular win at the weekend and reflects on his performance in the @FIA_WTCR opening races on the Nürburgring Nordschleife. #WTCR #TCRSerieshttps://t.co/xx2rGpfvvT
— Downforce Radio 🧡 (@DownforceRadio) June 8, 2021
✏️ @Phil_Kinch | 📷 DPPI Images pic.twitter.com/KmJ6jqZFIN
Vernay-Engstler Hyundai 1-2 a második futamon (bár ebbe a csapat is beleszólt…), miközben a rajtnál elveszítettük Norbit és Azconát, Tassi viszont hatalmasat versenyezve, 9 helyet javítva lett 4!!!
A dráma hamar kezdődött a hétvége második versenyén, hiszen a harmadik helyre kvalifikáló Guerrieri ottragadt a felvezető körön, tehát csak a boxból tudott rajtolni, a külső segítség miatt pedig (be kellett tolják) még egy áthajtásost is kapott. Ennek ellenére, a sok kieső miatt a 12. helyen intették le az argentint.
Honfi- és csapattársa, Girolami rajtja sem volt az igazi. Kipörgő kerekei miatt mindkét Engstler Sport autó lerajtolta, veszélyes visszatérése (és Luca leszorítása) miatt pedig vizsgálják is Nestort. A rajtnál amúgy kicsit több dolog történt, mint amennyit szerettünk volna. Az adok kapokban sérült meg Björk és Huff autója, míg a meglökött Azcona telibe kapta Norbi versenygépét, őt magát pedig Andreas Backman nem tudta kikerülni… Az események tükrében mindhárman azonnal kiestek (Azcona autója csúnyát kapott), míg Björk és Huff is a boxban fejezte be a versenyt. Bár Björk elvileg körhátrányban ugyan, de megkapta az utolsó pontszerző helyet.
A káosz lecsillapodása után a két Hyundai ellógott az élen és sajnos a csapatutasítások is közbeszóltak. Mi sem teljesen értjük, hogy miért szóltak rá Lucára (aki tiszta véletlenül a csapatfőnök fia) többször is, hogy ne előzzön… Az utolsó körben a Döttinger Höheben Vernay mellett volt, amikor inkább kihátrált az előzésből (bár nem biztos, hogy meglett volna a sebessége hozzá), úgy hogy közben a csapatradion sem éppen motiválták…
Mögöttük Girolami egy kényelmes harmadik helyet szerzett, a verseny igazi sztárja pedig Attika volt, aki folyamatosan tört előre, a 2-3. körben pedig Mullert és Urrutiát is megelőzve végzett a 4. helyen, kilenc pozíciót javítva a rajthelyéhez képest! Innen is gratulálunk Attikának, egyben Boldizs Bencét is meg kell dícsérnünk, aki legjobb Zengősként 12. lett és szép pontokat gyűjtött.
A verseny gyanúsan legszebb manővere pedig Vervisch kicsúszása és hatalmas mentése volt a nagyon gyors kanyaros szakaszon, amit sajnos az Audi már nem díjazott annyira mint a nézők és a pálya mellett szomorkodott a következő kör elején. A legjobb audis közben Berthon lett, aki az utolsó körben megelőzte Mullert és a hatodik helyen intették le.
A pontszerzők:🥇Vernay-Engstler-Girolami-Tassi-Urrutia-Berthon-Muller-Monteiro-Magnus-Ehrlacher-Coronel-Guerrieri-Boldizs-J- Backman-Björk.
A bajnokságot két versenyt követően Vernay vezeti, és igencsak fura, hogy már szombat délelőtt le is futották (természetesen a 24 órás miatt). A szezon Portugáliában folytatódik majd, június utolsó hétvégéjén.
#WTCR – @Tiagosworld18 won a sensational Race 1 at @FIA_WTCR #RaceofGermany while Jean-Karl Vernay took victory in Race 2 at @nuerburgring 🇩🇪 ⬇https://t.co/CYYn1o0tV2 pic.twitter.com/BlUv5L1ER9
— FIA (@fia) June 5, 2021
Utólagos sztorik: Luca Engstler egy 5 másodperces büntetést és egy büntetőpontot kapott Azcona kilökése miatt!
A mai napon győzelemért is harcoló, motivált és fiatal Szkájwóke… Engstler Lukács első versenye kevésbé volt fennkölt, hiszen belekeveredett az adok-kapokba és csupán a 14. helyen intették le. Azcona kilökése miatt (pontosabban a szabályzat 17.1 b) pontjának megszegése miatt- előny és pozíció szerzése egy másik autó többszöri meglökésével) kapott ajándékba 5 másodpercet és 1 büntetőpontot a bíráktól, amivel visszaesett a 17. helyre, kicsúszva a pontszerzők közül. Luca büntetésével amúgy Gilles Magnus és Frédéric Vervisch szereznek egyel több pontot.