Bár az igencsak rövid Brands Hatch Indy vonalvezetésen (amit Micky Egér vagy Mario kart pályának is nevezhetünk ) ezúttal is azt láttuk, hogy véget ér a kör amire az igazi izgalmak érkeznének, kaptunk bőven minőségi versenyzést is (főleg az első futam rajtja után, illetve a második futam utolsó köreiben), a bajnokság pedig úgy maradt kiélezett és egyre izgalmasabb, hogy a négyszeres bajnok Turkington közelébe nem volt az élmezőnynek, miközben márkatársai két győzelmet arattak és éppen csak lemaradtak a harmadikról.
🏁Az időmérő végeredménye viszont egyáltalán nem ezt vetítette előre, hiszen míg Dan Rowbottom első pole-ját szerezte, csapattársa Shedden éppen csak lemaradt a rajtelsőségről. A hátsókeres autók “debuffja” ellenére továbbra is a BMW a legjobb technika a rajtokhoz a bajnokságban, Oliphant pedig gondoskodott is róla, hogy a két Hondát azonnal maga mögé kényszerítse. A WSR versenyzője pedig innentől nem is nézett hátra, mivel pedig a Dynamics Hondák főleg egymással, illetve az őket kergető Hill-Sutton-Ingram trióval voltak elfoglalva- úgy tűnt, hogy Oliphant sima győzelmet szerez. A riválisait közben legyűrő Shedden aztán a BMW-s után eredt, de nem volt elég köre ahhoz, hogy le tudja vadászni őt. A dobogó alsó fokára pedig a pole-tól gyanúsan többet váró Rowbottom állhatott.
Ami az élmenőket illeti, Turkington végig a középmezőnyben csatázott (14. rajthelye alaból nem ígért sok jót), aztán egy megprögéssel haza is vágta pontszerzési esélyeit. Sutton és Ingram egymás mögött futottak be az 5-6. helyen, míg Josh Cook kilencedikként látta meg a kockás zászlót.
Az első verseny pontszerzői:🥇Oliphant🥈Shedden 🥉Rowbottom- Hill- Sutton- Ingram- Smiley- Moffat- Cook- Goff- Lloyd- Proctor- Plato- Jelley- Butcher.
🏁Oliphant köszönte szépen a második futamon is tökéletesen elrajtolt az első kockából, a ballasszttal agyonrakott BMW-vel pedig zseniálisan versenyzett végig. Shedden és Hill már az első körökben sóderbe rakták egymást, így két győzelmi esélyessel kevesebb folytatta az adok-kapokot.
A BMW-s levesébe azonban a bajnoki éllovasok ezúttal úgy gondolták, hogy beleköpnek. Tom Ingram egy versenyen keresztül kergette Oliphant, majd az utolsó kör kezdetén picit túraautósabban rakta arrébb a célegyenes után, elvéve tőle a biztosnak tűnő újabb győzelmet. A BMW-s pechjére pedig Sutton is utolérte a leintést megelőzően, és el is csípte őt a célvonalban. Azonban ahogy az ITV szakértői is kiemelték, Oliphant ezen a futamon még meggyőzőbb volt, főleg ahogy a súllyal megrakott BMW-t vezette, miközben Turkingtonnak ismét köze sem volt a pontszerzéshez.
A dobogósok mögött Rowbottom, illetve a leggyorsabb kört megfutó Cook és Dan Lloyd zártak.
A második verseny pontszerzői: 🥇Ingram🥈Sutton 🥉Oliphant- Rowbottom- Cook- Lloyd- Smiley- Plato- Moffat- Proctor- Goff- Morgan- Chilton- Butcher- Taylor-Smith.
🏁A fordított rajtrácsos versenyre a 12. Morgant sorsolták pole-ba, ezzel ő és az új Cuprával egyre szebben versenyző (csapattársait eléggé kioktató- bár ez Ingramre is maximálisan igaz) Goff várhatták legelölről a piros lámpák kialvását.
Az élről ismét a BMW rajtolt tökéletesen, az első körökben pedig (az szintén hátsókerék hajtással megáldott) Aiden Moffat is átugrotta Goffot.
Az átlagtól eltérően pedig nem az utolsó verseny volt a legizgalmasabb, amiben az is szerepet játszott, hogy a várt eső miatt kicsit óvatosabb volt mindenki- az égi áldás azonban végül elamaradt.
Goff a verseny közepén visszaelőzte Moffatot, azonban nem volt elég gyors ahhoz, hogy Morgan után eredjen és veszélyeztesse a Ciceley pilóta győzelmét (a lenti képek között szereplő mém nem saját munka, a HARD csapat oldaláról nyúltam le ). Kettőjük sikerével azonban idén már 6 győztesnél és 15 dobogósnál tartunk, úgy hogy 9 (KILENC!!!) futamon vagyunk még csak túl. A statisztika szépítésében pedig Moffat is besegített, aki egy photo finish-el gyűrte le a nagyot hajrázó Platot a dobogó alsó fokáért. Mögöttük a szintén nagy, csapaton belüli csatát maga mögött tudó Cook-Proctor kettőst intették le.

A harmadik verseny pontszerzői: 🥇Morgan🥈Goff🥉Moffat- Plato- Cook- Proctor- Butcher- Sutton- Lloyd- Smiley- Rowbottom- Ingram- Hill- Turkington- Oliphant.
🏆A bajnokság pedig rendkívül szoros, hiszen Sutton mindössze 4 ponttal vezet Ingram előtt (116-112), míg Cook 26 pontos hátránya sem tetemes, közben Turkington 39 egységes lemaradása már jeletős.
A hétvége eseményei pedig több kérdést újra felvetettek számunkra. Csupán Ingram ekkora zseni (veri is rendesen a csapattársait) és az a Toyota nem is volt annyira jó autó? Hiszen Rory Butcher- bár a pech őt sem szokta kikerüli- eddig nagyon nem tudja azt hozni az autóval, mint Ingram. Ugyan úgy Jack Goff nagyon csúnyán veri a cuprás kollégáit, akik közül főleg Taylor-Smith csalódás nekünk eddig (bár akkor Chilton esetében meg se szólaljunk, aki előbbi mögött van a bajnokságban, a 21. helyen…).
A pozitívabb meglepetések között pedig nálam Dan Rowbottom emelhető ki, illetve talán Dan Lloyd, akitől túl sokat nem vártam abban az öregedő Astrában.

A bajnokság most egy hosszabb nyári szünetre megy, július utolsó napján folytatódik majd az Oulton Parkban.