Bárhonnan is közelítjük meg a történetét, a hazai pályán versenyző Tänak kiesését követően (a Hyundai pechszériája ezúttal csak az észtet érte utol) a Kalle fiú dominálta a gyorsaságikat, már az első nap végén vezetve, szombaton pedig több mint 30 másodperc előnnyel várta a rali utolsó napját. Sikerével pedig a Rali-világbajnokság történetének legfiatalabb győztese lett, hiszen több mint két évvel fiatalabb, mint Latvala volt 2008-ban.
Igazi kihívója nem nagyon volt Kallenek, annak is köszönhetően, hogy a bajnokság már öt fodulóval a vége előtt nagyon Ogier zsebében van. A francia nem is nyomta túl egész hétvégén, hiszen negyedik helye ellenére is pontokat hozott az egyel mögötte záró Evans-ön (még a Power Stage-n is megverte walesi csapattársát) és 37 pont előnnyel várja az augusztus közepi Ypres Ralit. Toyotás csapattársai biztonságira játszása miatt a Hyundai töltötte ki a dobogó maradékát, Breen-Neuville sorrendben (a belgát idén nagyon kísérti ez a harmadik hely, hiszen már az ötödiket gyűjtötte a szezonnyitó óta).
A rali másik sztárja Kalle mellett az orosz Aleksey Lukyanuk volt, aki WRC3-as indulóként komoly percekkel verte még a WRC2-es mezőny győztesét, az átlagban domináns Mikkelsent is. Ez még úgy is sikerült Alekseynek, hogy borult az utolsó szakaszon, ennek ellenére fél percnél kevesebbet veszített, hiszen a technikát nem sajnálva, nagyjából a Skoda hiányzó elejével is célba ért.

WRC2-ben nagy csodák nem történtek, hiszen a bajnokság első három helyezettje (Mikkelsen-Ostberg-Wilkinson) ebben a sorrendben is ért célba, a pontversenyben pedig 98-87-82 egységgel várják a folytatást.
WRC3-ban az említett Lukyanuk mögött a lengyel Kajetan Kajetanowicz végzett, aki ezzel nagyot hozott a fordulót kihagyó, tabellát vezető Yohan Rosselen, de hátránya még így is 18 pontos a franciával szemben.
Az összetett top tíz helyezett:
Rovanperä
Breen
Neuville-Ogier-Evans-Suninen-Loubet-Lukyanuk-Mikkelsen-Ostberg
Folytatás augusztus 13-15-én Belgiumban!
Címlapkép forrása: a WRC hivatalos média felületei