Hivatalos: Ismét változik a Supercars versenynaptára!

Megtörtént az újabb naptárváltoztatás, sajnos nem éppen pozitív módosításokkal, sokat kell várnunk a következő versenyig!

A Covid-19 egyre erősebb terjedése miatti lezárások már az elmúlt hónapokban is egyre nagyobb fejtörést okoztak a sorozat promótereinek, gondoljunk csak Wintonra, amit nem tudtak nyár elején megrendezni. Magyar idő szerint ma éjjel a Supercars kiadott egy sokadik módosított versenynaptárat, az év hátralévő versenyeivel kapcsolatban.

Sajnos hiába tárgyaltak egy esetleges augusztusi forduló megrendezéséről az elmúlt hetekben, a Queensland Racewayre mégsem látogat el a széria a következő hónapban. Emiatt egy két hónapos szünet után, leghamarabb október elején láthatjuk újra pályán a V8-asokat, méghozzá Wintonban, amit sikerült “megmenteni” az eltolását követően.

A szezon csúcspontjaként szolgáló, Bathurst 1000-est is novemberre halasztották, előtte októberben viszont még lesz egy meg nem nevezett forduló.

Ami viszont biztos, hogy Shane Van Gisbergen nem ünnepelheti esetleges bajnok címét hazai közönsége előtt, az új-zélandi fordulót ugyanis törölték, így 2020 után idén sem sem látogat el a bajnokság a Pukekohe Parkba.

Perth is hasonló sorsra jutott, a szervezők túl veszélyesnek találták a beutazást a szigetország nyugati részére, így az ottani éjszakai fordulóra is leghamarabb jövőre kerülhet sor. A villanyfényes száguldások szerelmesei, annak azért örülhetnek, hogy a Sydney Motorsport Parkban novemberben lesz éjszakai futam.A szezonzáró változatlanul az aranyparton, Gold Coast utcáin kerül megrendezésre december első hétvégéjén.

A bajnokság vezetője, Sean Seamer, ettől függetlenül hozzátette, hogy a lezárások változásával további módosítások történhetnek. Egyelőre azonban ezt próbáljuk meg ízlelgetni, bármennyire is keserédes a kép.

A naptár kinézet a módosítást követően:

Október 2-3 – WintonSuperSprint – Winton Motor Raceway

Október 23-24 – egyelőre meg nem nevezett helyszín

November 4-7 – Bathurst 1000 – Mount Panorama Circuit

November 19-21 – Sydney SuperNight – Sydney Motorsport Park

December 3-5 – Gold Coast 500 – Surfers Paradise

Címlapkép forrása: Supercars.com

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.