2021-ben is minden futamot követően értékelnek, véleményeznek, pontoznak az F1-Zóna szerkesztői, valamint ugyanezt kérjük követőinktől is. Ezeket a meglátásokat minden alkalommal a blogunkon tesszük közzé, majd év végén összesítünk, és kiderül, melyik futam tetszett legjobban az F1-Zóna szerkesztőinek és követőinek! Íme az év tizenegyedik felvonása, avagy: így láttuk a Magyar Nagydíjat!
O.Bence: “Az év futama a Hungaroringen! A magyar pálya ismét megkavarta a lapokat és parázs futamot hozott. Már a futam előtt nagy volt a feszültség, az előző futamok miatt. A Red Bull volt a hétvége fő várományosa ám nem éppen számukra alakultak jól a dolgok. Az edzések során a Mercedes tűnt az első erőnek és az időmérőt is igaz vitás körülmények között, de tempóból megnyerték. Aztán jött a vasárnap és a kavarodás. Rajt előtt érezni lehetett, hogy ez a futam más lesz, mint a többi. Rajtnál szinte már szokásosan érkezett a baleset, ami során több esélyest is elveszítettünk. Aztán jött a piros zászló és az a furcsa rajtja, amit még évekig emlegetni fogunk. Ezek után Ocon és Vettel állt az élre és Hamilton a rosszul időzített kiállás után hátulról kellett felkapaszkodjon, ami sikerült is szinte maximálisan. A sérült autóval Verstappen nem sok helyet volt képes előre lépni, de így is hősiesen helyt állt a sok ezer holland szurkoló előtt. A futam során sok-sok parázs csatát láthattunk, főleg kiemelendő az utóbbi évek egyik legjobb harca az Alonso-Hamilton párbaj volt, aminek köszönhető volt Ocon győzelme. Az Alpine nagy napja volt ez és Ocon bebizonyította, hogy sosem szabad feladni és bármi sikerülhet. A 3. helyen Sainz végzett, aki rendkívül látványtalan, de hatásos módon lépett fel a dobogóra Vettel kizárását követően. Kiemelendő még a Williams Nagyszerű teljesítménye, akik a piros zászló után jó helyre kerültek és ki is tudták használni ezt a fajta előnyöket és nagyon komoly pontokra váltották ezt. Most érkezik egy hosszabb pihenő, ahol kipihenhetik a csapatok az első félidő fáradalmait.”
– 9/10
– a nap legjobbja: 🇪🇸 Alonso
– a nap lúzere: 🇫🇮 Bottas
– a hétvége pillanata: 🇬🇧 Hamilton egyedül rajtol el

Csaba: “Zseniális futam, kiábrándító végkifejlettel egyeseknek. Kéremszépen, ilyen Magyar Nagydíjból minden évben kérnénk egyet ha lehet! 2006, illetve 2014-15 zseniális futamai köszöntek vissza, kaptunk új győztest, rengeteg drámát és pár minőségi csatát. Ugyan mi kellene még??? Mondjuk egy nem folyton pocsék Bottas az esőben, akinek tegnapi manővere bowlinghatást váltott ki. Láttunk erről sok mémet, szándékos csak nem lehetett, de ő meg Stroll kb. közröhejt csináltak magukból azzal a rajttal. Hamilton pedig mindig mázlista- még ha a csapat gondoskodott is róla, hogy az ő újraindítása is felejthetetlen maradjon- no nem jó értelemben persze. A Red Bullnak össze kell szednie most magát- gyanúsan Spa-ra érkeznek is majd a komolyabb fejlesztések. Aztán akkora erősorrend átrendeződést kaptunk, hogy ha valaki azt mondja nekem szombaton, hogy Latifi sok körön keresztül tart egy harmadik helyet, menten szemberöhögöm. Ocon amúgy hibátlanul versenyzett, és bár kellett a zseniális Alonso védekezése a biztos győzelemhez, ez túl sokat nem vesz el a legújabb győztesünk teljesítményéből. Vettel tegnap éppen csak lemaradt- kizárása pedig bármennyire is kiábrándító, sajnos ez egy olyan szabály, ami alól nincs sok menekülés. A Ferrari kicsit sajnálhatja, hogy Sainz nem tudta Ocon-ék tempóját tartani, a Williams pedig hosszú idő után egekben- bár szegény Russell számára azért kegyetlen lehet fejben, hogy Latifi több pontot szerzett. Vettel kizárásával végül pedig a kimondottan kiábrándító napot teljesítő Alfa csapat is gyűjtött egy pontocskát. És a legvégén dicsérjük meg Gaslyt is, aki bár nem annyira látványosan, de ismét nagy versenyt futott, a leggyorsabb kört is bezsebelve! Ja, és le a kalappal Verstappen előtt, aki azzal a ronccsal végigversenyezte a futamot! “
– 9.5/10
– a nap legjobbja(i): 🇫🇷 Ocon & 🇪🇸 Alonso
– a nap lúzere(i): 🇫🇮 Bottas & 🇮🇹 Alfa Romeo
– a hétvége pillanata: 🇪🇸 Alonso körökön át, vérre menően, de végig tisztelettel és szabályosan védekezik 🇬🇧 Hamiltonnal szemben ⚔️

Andris: “Igazából elég uncsi volt, ha belegondolunk… Az elején elhúzott két pilóta, és aztán nem is volt változás… Na, de a hülyeséget félretéve: nem mindig körömlerágós a Hungaroring, de amikor igen, akkor odaver! Persze néha kell hozzá egy olyan megzuhant ember, mint Bottas. Nem mennék bele az elemzésébe, mert vallom, hogy több lenne annál, hogy “takarodjon a Forma-1-ből” és hasonlók, de tény, hogy a Mercedesből már ki kéne halászni, mert ez senkinek nem jó. Nagy kár, h a Red Bull második hétvégéje lett elintézve, mert még ennél is izgalmasabb lehetne a bajnokság, de hát ilyet is láttunk már. A verseny (elkoptatom ezt a szót) megint “klasszikusan” jó volt a drámákkal és a remek egyéni teljesítményekkel. Én mondtam előre, hogy jó sülhet ki abból, ha Alonso egy kis pihi után igazi kényszer nélkül (maximum belső tűztől hajtva) visszatér. Szerintem Ocon polcán is megérdemelten pihen a Herendi. Az agyonszabályozottság csúcsának tartom, és iszonyú szomorú vagyok, hogy Vettelnek oda lett a második helye, remélem, csinál még hasonlót idén.”
– 8.5/10
– a nap legjobbja: 🇪🇸 Alonso
– a nap lúzere: 🇫🇮 Bottas
– a hétvége pillanata(i): 🇬🇧 Hamilton egyedül rajtol el & 🇬🇧 Hamilton és 🇪🇸 Alonso párharca ⚔️ & 🇬🇧 Russell elsírja magát a 9. (8.) hely után

Gergő: “A piros zászlót követő újraindításig egy minden szempontból őrült, emlékezetes, temérdek beszédtémát szolgáltató futam volt ez, a maradék 65 kör viszont nem igazán hozott lázba. Ha a nyers izgalmakat nézzük, kapásból tudnék legalább öt Magyar Nagydíjat mondani, ami jobb volt ennél. Nem vagyok egy konteóhívő, szóval abszolút nem célom összeesküvés-elméleteket gyártani, de lassan kezd tényleg gyanús lenni, hogy a Mercedesek versenyről-versenyre nullázzák le Verstappent, és ezért nevetségesen enyhe büntetéseket kapnak. Bottasra nem akarok jelzőket mondani, mert azért még az internet-használattól is eltiltanának. Stroll dettó, csak az a különbség, hogy a finn évek óta a mezőny egyik top autójában ül. Csak tudnám, miért… Hamilton felzárkózása zseniális volt, attól azonban már hányingerem van, ahogyan nyavalyog, mihelyst valaki egy kicsikét védekezik ellene (lásd Alonso). “Srácok ennél a tempónál ez veszélyes” – haha, Silverstone nem volt az? Ocon győzelméhez nagyon sok csillag együttállása kellett, így például a rajtkáosz, a Mercedes óriási stratégiai baklövése, valamint Alonso szuperlatívuszokba illő zsenialitása is, szóval részben egy ölbe hullott diadal volt ez, ettől függetlenül semmit nem von le a francia érdemeiből. Vettel kizárása vicc, viszont jogos (bár várjuk meg a fellebbezést). Az viszont, hogy Giovinazzi tíz másodperces stop&go-t kap egy boxutcai gyorshajtásért, miközben Bottas öt rajthellyel megússza azt, hogy a rajtnál kiüti az élmezőny háromnegyedét, röhej. Nevetséges, szánalmas, nem tudok erre mást mondani. Alapjaiban kell megváltoztatni a büntetések szabályozását, méghozzá k**va gyorsan. Számomra ez az elmúlt két hétvége legnagyobb tanulsága.”
– 6/10
– a nap legjobbja: 🇪🇸 Alonso
– a nap lúzere: Sokat tudnék mondani, de 🇫🇮 Bottas magasan kiemelkedik mindenki közül… 🤦
– a hétvége pillanata: 🇬🇧 Hamilton egyedül rajtol el

Gergely: “Ha eső, és Hungaroring, szinte garantált a kavarodás – nem volt ez másként idén sem. Arra azonban aligha számított bárki is, ami a rajt után történt: Bottas ismét kitett magáért, és leradírozta az élmezőny 90%-át a térképről, és ezzel a manőverrel a bajnokságba is komolyan beleszólt. A piros zászlós időszakot követő egy autós rajt valószínűleg az elmúlt 70 év egyik legemlékezetesebb jelenetévé vált, Hamilton és a Mercedes ezzel is beírta magát a történelemkönyvekbe. A futam ezt követően csendesebb mederben folyt, Verstappen a sérült autójával nem tudott megfelelő tempót diktálni, ellenben Hamiltonnal, aki viszont a szenzációs Alonsót alig bírta legyűrni – a spanyol ezzel a kőkemény, ám sportszerű védekezéssel vélhetően megnyerte a futamot csapattársának, a végig hihetetlenül koncentrált Oconnak. Szegény Sebastian Vettel hiába küzdötte végig a futamot, végül kizárták alacsony üzemanyagszint miatt, így a brutális hajrát produkáló Hamilton lett a második, végre pontot szerzett a Williams, az AlphaTauri rossz szereplése is véget ért – nem túlzás azt állítani, a kicsik napja volt ez a vasárnap.”
– 7/10
– a nap legjobbja: 🇪🇸 Alonso
– a nap lúzere: 🇫🇮 Bottas
– a hétvége pillanata: 🇬🇧 Hamilton & 🇪🇸 Alonso párharca ⚔️

Szilárd: “Hungaroring, te anyaszomorító, de én így szeretlek! Hát már megint megcsináltad a csudát! Köszönjük, hogy egy újabb káoszfutammal gazdagodhattunk, így a hibrid és a Mercedes éra végéhez közeledve! Mint 2012 óra minden évben, így most is a helyszínen szemléltem meg a futamot, és idén a korábbiaknál is sokkal közelebb találtam magamnak ülőhelyet. Mindenkinek ajánlom a célegyenes ráfordító kanyar Silver 3-as H, I vagy K szektorát. Oda senki nem akar jegyet venni, nem nyomorog az ember és még viszonylag megfizethető ára is van a hétvégét tekintve. A futam mondanom sem kell fenomenális volt a helyszínről nézve, és miután a rajtot követően élőben láttam egy Williamst a dobogós helyeken versenyezni, vagy éppen Ocont az élen, Hamiltont a 14. helyen, Russellt a pontok között… hát nekem könnyes volt a szemem, mert tudtam abban a pillanatban, hogy ez egy zseniális futam lesz, ilyen “fordított” rajtráccsal. És igaz is lett, igazi 10 ujjat megnyalós csatákkal, stratégiai küzdelmekkel és izgalmakkal a pályán. Hamilton egy vadállat volt. Ha simán elöl mehetett volna, akkor valószínűleg kört adott volna Oconnak és Vettelnek, de így legalább megmutatta miért is hétszeres bajnok. Ocon első győzelmének örvendhetett, és tényleg hiba nélküli versenyzéssel szerezte meg ezt, persze kellett hozzá Alonso mesteri vezetői képessége, meg hogy a Hungaroringen vagyunk, ahol azért nehéz előzni. Vettel is nagyot ment, de a szabály az szabály. Ha nincs benzin, nincs dobogó sem. Sainz dobogója az időmérős baki után szinte felüdülés a csapatnak, és a McLaren-Red Bull blama miatt nagyot haraptak a tortából. Alonso tényleg olyan, mint egy jó bor, ami idővel csak jobb lesz. Az AlphaTauri erős volt, de balszerencsés, a Williams pedig ezzel be is biztosította a 8. helyét a bajnokságban, hacsak nem lesz még egy ilyen drámai futam idén, ahol az Alfa Romeo meg a Haas tud a zavarosban halászni. Verstappen elképesztő balszerencsés, de egy fél autóval szerzett 2 pont még bajnoki címet jelenthet neki az év végén. Bottas pedig lehúzhatná már magát a WC-n… Számomra emberileg és versenyzőileg is szánalmas amit csinál. Komolyan… még Barrichello is ki tudott állni magáért és nem hagyta magát, de Bottas… Szánalmas egy ember lett.”
– 10/10
– a nap legjobbja: 🇪🇸 Alonso & 🇨🇦 Latifi & 🇫🇷 Ocon
– a nap lúzere: 🇫🇮 Bottas
– a hétvége pillanata(i): 🇬🇧 Hamilton egyedül rajtol el & 🇪🇸 Alonso mesteri védekezése ⚔️ & 🇬🇧 Williams pontszerzése
A 2021-es futamok értékelése az F1-Zóna szerkesztői szerint:
- Emilia Romagnia Nagydíj – 9,25/10
- Magyar Nagydíj – 8,33/10
- Bahreini Nagydíj – 7,86/10
- Francia Nagydíj – 7,00/10
- Azerbajdzsáni Nagydíj – 6,58/10
- Osztrák Nagydíj – 6,29/10
- Spanyol Nagydíj – 5,40/10
- Brit Nagydíj – 5,00/10
- Portugál Nagydíj – 4,70/10
- Stájer Nagydíj – 2,86/10
- Monacoi Nagydíj – 2,00/10
A szezon eddigi értékelése: 5,93/10

Válogatás olvasói kommentekből
K. Dániel: “10/10 Nap versenyzője: Ocon, Alonso. Nap balfekje: Vettel szerelőbrigádja Hétvége pillanata: Alonso – Hamilton csata
“
G. Szilveszter: “Hungaroring újabb fantasztikus versenyt hozott!A Mercedes ma megint Maranellótól kért stratégiai segítséget, Bottas nullára írt 4 autót is, köztük a sajátját is. Ocon-Vettel-Alonso zseniális volt ma. De legfőképpen Alonso, atya úristen hát ez az ember megint mutatott valamit talajon! Williams is megszerezte a hőn áhított pontokat végre, Latifi és Russell is megérdemelte teljesen!
Nap versenyzői: Ocon, Vettel, Alonso. Nem tudok dönteni
Balfékei: Bottas és a komplett Mercedes stratégiai csapat.
Hétvége pillanata: Hamilton egyedül rajtol el! “

K. Edit: “10/10 Nálam három versenyző a nap versenyzője: Ocon, Alonso és Lewis (Ő azért, mert utolsó helyről dobogós lett). Balfék: Lewis, aki egyedül állt a rajtrácsra A legjobb pillanat : Lewis & Alonso csata
(azért, aki annak idején lehurrogta, hogy minek jön vissza, nézzen tükörbe). Volt itt minden, mint a búcsúban: eső, ütközések, előzések, #rajtrácsonegyautó
, soha rosszabb versenyt
“
G. Gergő: “10/8, nap versenyzője Alonso, Ocon és Vettel (nehéz lenne egyet kiemelni, mindhárman zseniálisak voltak), a “balfék” egyértelműen Bottas. A hétvége pillanatát passzolom, volt pár, nem tudnék választani, a rajtbaleset, Alonso mesteri védekezése Hamilton ellen, Ocon első győzelme között…”
D. D. Bálint: “9/10, kellett hozzá az eső, Bottas és Stroll hibája és Perez visszafele meghalt autója.A nap versenyzői: Alonso – tanárian védekezett, remekül vezetett, régi önmagát idézte; Ocon – nyert és visszaverte Vettel támadásait; Latifi – sokáig tartotta a 3. helyet, nem nagyon bírtak vele a többiek; Verstappen és Ricciardo – sérült autóval is nagyot küzdöttek, mindent megtettek, hogy a legjobbat hozzák ki a helyzetből. A nap balfékei: Bottas és Stroll – buta, amatőr hibát követtek el, több pilóta versenyét tönkretették; Mercedes – ha Hamiltont kihozzák a boxba akkor se elsőként jött volna ki a boxból a mögötte érkezők miatt nem tudták volna kiengedni a kérekcsere után, de így teljesen a mezőny végére került, ami a győzelmébe került.A hétvége pillanata: Alonso tanári védekezése”
F. András: “Egészen különleges sporttörténelmi pillanat volt: egyetlen autó a rajtrácson!!!! Ilyen sosem volt és soha máskor nem is történhet meg. És mindez magyar földön, magyar levegőben, magyar eső után… A kérdésetekkel együtt (“egy autó rajtolt, mégis második lett…”) ezt már az örökkévalóságig emlegetni fogják…”
P. Viktor: “Nagyon jó lett volna ha Ocon nem tartja fel az egész mezőnyt, es Hamilton nem jön úgy vissza mintha senki nem lenne előtte… ezt leszámítva jó volt.”
Köszönjük, hogy ellátogattál blogunkra! Várjuk a véleményeket a Facebookon, hogy az olvasottak közül mivel értetek egyet legjobban, és mivel legkevésbé!
F1-Zóna
címlapkép: XPB Images, a többi kép forrása: MakFormula1 – Formula-1 Image Story
2021.08.04.
3 válasz