Immáron teljesen száraz pályás körülmények fogadták a középső kategóriát Spielbergben. A Sky Racing versenyzője kapta el a legjobban a rajtot, ám hamar visszavette a vezetést a pole-ból rajtoló Remy Gardner. Az ausztrál aztán Aron Canet-tel csatázott sokáig az első helyért, majd Bezzecchi is megindította a támadását. Megelőzte mindkettőjüket, majd utána Gardner hibázott hatalmasat a 4-es kanyar féktávján, örülhetett, hogy két keréken maradt. Ezzel azonban kiírta magát a győzelemre esélyesek közül.
Hasonlóan járt Ai Ogura, aki hiába ment nagyszerűen egész hétvégén, túl sokszor hagyta el a verseny alatt a pályát, ezért kapott egy hosszú körös büntetést, amit nem sikerült tökéletesen teljesítenie. A japánt utólag 3 másodperces időbüntetést kapott a vonal megcsípéséért, de pozíciót emiatt nem vesztett.
A VR46 Akadémia motorosát innentől kezdve senki nem akadályozhatta meg, simán nyert, Canet és a hibákból sokat profitáló Augusto Fernandez előtt.
Raul Fernandez dobogós pozícióból hibázott még a futam közepén, ezzel pedig jelentősen visszaesett és már nem tudott felzárkózni, így újabb pontokat bukott csapattársával szemben a pontversenyben. Ugyanakkor mindkét Red Bull KTM Ajo-s versenyző lemaradt így a dobogóról.
Címlapkép forrása: Sky Racing/Twitter