Egy meglepően sima futamot hozott a középső kategória. Leginkább a rajtnál történt némi csetepaté. Cameron Beaubier tolta meg kicsit az előtte lévőket az első féktávon, emiatt Stefano Manzi és Yari Montella is elestek, az amerikai dupla hosszú körös büntetést kapott. Az élen közben Fernandez meglépett, Ogura próbálta vele tartani a tempót, Sam Lowes pedig szépen lassan lecsúszott a pódiumról.
Remy Garndernek sem sikerült ez a hétvége, a tegnapi hibáját követően ma sem találta a tempót, ráadásul a rajtot követően jelentősen visszaesett. Végül a 7.helyen intették le, mentett tehát pontokat, még ha a legnagyobb riválisa meg is nyerte a futamot.
Egyaránt legjobb eredményét érte el a Vietti-Chantra duó, akik látványosat csatáztak az ötödik helyért az utolsó métereken, ebből a párharcból végül a Sky Racing motorosa jött ki jobban. Csapattársa, a hátulról induló Bezzecchi a 10.helyig tudott csak felzárkózni.
A pontversenyt továbbra is Gardner vezeti, de már csak 19 pont az előnye az idei negyedik győzelmét szerző Raul Fernandezzel szemben.
Címlapkép: Red Bull KTM Ajo