A Le Mans-i 24 órással egy hétvégén futó DTM forduló összefoglalója a Grand Prix Zóna szemszögéből!
Első időmérő: Kelvin van der Linde elkezdett picit a mezőny fölé nőni, újabb pole-pozíciót szerezve!
A dél-afrikai audis dominanciáját jól mutatja, hogy míg ő 2 tizeddel megverte a mercis Philip Ellist az első rajtkockáért a Nürburgringen, addig a 2-20. helyek között sehol máshol nem volt még egy tizednyi különbség sem (!) 1-1 versenyző között. Van der Linde és Ellis mögé a második sorba a zolderi 2. versenyen győzelmet szerző Marco Wittmann és Dani Juncadella kvalifikáltak, míg a “sztárbeugrók” közül Luca Stolz egy elismerésre méltó ötödik rajtkockát szerzett. Ugyancsak dícséret illeti Christian Klient, aki 14. lett a McLarennel, és megverte például honfitársát, Lucas Auert, valamint Mike Rockenfellert és Nico Müllert is.
Ami a többi beugrót illeti, Christopher Haase második legjobb audisként a hetedik időt futotta meg, míg Winkelhock, Ammermüller és Haupt a mezőny végébe kvalifikált (19-20, 23. helyek), ami főleg az előző kettős esetében volt picit negatív meglepetés.
A rajtrács, a vizuálisabb típusoknak:
K. van der Linde- Ellis
Wittmann- Juncadella
Stolz- Götz
Haase- Muth
Albon- Buhk
Lawson- Maini
Abril- Klien
Auer- Rockenfeller
Müller- S. van der Linde
Winkelhock-Ammermüller
Hawkey- Glock
Haupt
Az első futam
Ki fogja idén megállítani Kelvint- tehetjük fel igencsak jogosan a kérdést, hiszen az ABT Sportsline dél-afrikai versenyzője nagyon elemében van a 2021-es szezonban. A rajt, és biztonsági autós fázist követő újraindítás után is hibátlanul indult, és bár Philip Ellis mindkét alkalommal nagy aspirációkkal rajtolt el, nem tudta megelőzni van der Lindet, aki ezt követően azonnal ellógott üldözőitől. A győzelem utáni interjúban ki is emelte Kelvin, hogy már régóta ette az Audi vezetésének agyát, hogy kapja meg a DTM indulás lehetőségét, idén pedig minden percét élvezi! Győzelmével és Lawson újabb pechjével már több mint 40 ponttal vezeti a bajnokságot, immár Maxi Götz előtt.
A rajtot követően nagyon ráesett a Mercedes flotta egymásra, miközben Marco Wittmann igencsak rosszul jött ki a helyezkedésből, azonban a futam egészének képét nézve csak Ellis és a végül őt átugró Luca Stolz tudták az élmezőny tempóját tartani. A “sztárbeugrók” közül egyedül Stolz tudott nagyot menni, hiszen a rajt utáni kakaskodásokban Haase és Ammermüller is elvérzett, míg Winkelhock egy alternatív taktikával a pontokért harcolt, azonban Liam Lawson kiforgatása miatt kapott egy áthajtásos büntetést.
A bírák amúgy rakás pályalevágás miatt bőkezűen osztogatták a büntetéseket- Nico Müllernek pl. két 5 másodperces is jutott- amivel a svájci a hatodikról a nyolcadik pozícióba esett vissza.
Meg kell dícsérnünk Mike Rockenfellert is, aki egy késői kiállásos taktikával és a végére kapott friss gumik lendületével egészen a 4. helyig előre tört (pár kör múlva gyanúsan Ellist is elkapja ha tart még a futam), úgy hogy csupán a 16. helyről rajtol a 2013-as bajnok. Megszerezte az első DTM pontjait Arjun Maini, bár az indiai futama ismét nem volt a legtisztább- bár ezúttal nem volt felelős az összeakadásokért- tempója egyértelműen javul a szezon előrehaladtával.
Az eredményeket amúgy úgy nézzétek, hogy Stolz beugróként nem kaphat pontokat, tehát Ellistől lefelé mindenki egy pozícióval jobbért kapja az egységeket, mint ahol valójában végzett.
Az eredményjelző pedig a klasszikus DTM képét juttatja eszünkbe, hiszen a nehéz futamon túl levő Ferrarik és Esteban Muth hátracsúszásával csak Audi-Mercedes és BMW modellek végeztek a pontszerző helyeken.
Az pontszerzők: 🏆K. van der Linde🥈(Stolz nem kaphat pontokat)🥉Ellis-Rockenfeller-Götz-Wittmann-S. van der Linde-Müller-Juncadella-Maini-Auer

A második időmérő:
Miközben nem hemzsegnek az események a Le Mans-i 24 óráson (a GT Am 4. helyezett Ferrari technikai gondjain kívül), egy igencsak kiábrándító szombati nap után megszerezte első DTM pole-ját a Red Bull thai versenyzője. Albon mellől Dani Juncadella rajtol az első sorból, a harmadik rajtkockát pedig tegnaphoz hasonlóan ismét Marco Wittmann zsebelte be a BMW-vel.
Ma már kimondottan jobb napja van Michael Ammermüllernek. A porsches beugró ugyanis megszerezte a negyedik rajtkockát, míg a tegnapi győztes Kelvin van der Linde hetedik lett a mai időmérőn.
A rajtrács:
Albon-Juncadella
Wittmann-Ammermüller
Götz-Stolz
K. van der Linde-Klien
Rockenfeller-Muth
Lawson-Abril
Ellis-Maini
Haase- S. van der Linde
Buhk-Müller
Haupt-Glock
Auer-Winkelhock
Hawkey
A második futam, kissé Le Mans árnyékában:
Micsoda egy őrült versenyünk volt a Nürburgringen: rakás baleset(az újrarajtolásnál kiesett a tegnap dobogós Stolz-Ellis kettős), káosz, Lawson kétszer is defektet kapott, kiesett a bajnokságot vezető Kelvin van der Linde, Klien állt az élen fél futamon keresztül a McLarennel… Leírni is nehéz az eseményeket, pláne ha a Le Mans-i 24 órást is figyelte közben az ember. A GT3-as váltást jól mutatja, hogy amíg számos fiatal brillírozott eddig idén, Timo Glock először szerzett pontokat 2021-ben, 7 eredménytelen futam után.
Alexander Albont viszont semmi sem hátráltatta, egy hibátlan versenyt követően szerezte meg első DTM győzelmét Dani Juncadella és Marco Wittmann előtt!
A pontszerzők: 🏆Albon🥈Juncadella🥉Wittmann-Götz-Muth-Auer-Glock-Abril-Müller-Haase
From pole to my first DTM win, thank you to the whole team!! 😁🏆 @AFCorse pic.twitter.com/njGLORWJZW
— Alex Albon (@alex_albon) August 22, 2021
A bajnokságot Kelvin van der Linde továbbra is egy kényelmes előnnyel vezeti, 129 ponttal. Mögötte Götz 96, míg Wittmann 94 egységgel lohol, míg győzelmével Albon feljött az összetett 4. helyre, 82 ponttal (kettővel átlépve csapattársát Lawsont).
A szezon két hét múlva folytatódik, a Red Bull Ringen.
Címlapkép forrása: Alexander Albon Twitter fiókja.
Egy válasz