🇭🇺 WTCR: Poklok és mennyek között, magyar szempontból

Miközben az igencsak káoszos Le Mans-i 24 órást néztük, meglepő eredmény született a hungaroringi WTCR forduló időmérőjén: Rob Huff ugyanis megszerezte a pole-t Zengőéknek, úgy hogy Azcona éppen csak lecsúszott a legjobb hatról!

De ne szaladjunk ennyire előre! Michelisz Norbi számára ugyanis nem indult könnyen az időmérő, hiszen éppen csak bejutott a Q2-be a 12. helyen (a másik három Hyundai a 15-17. helyeken hullott ki), míg Tassi Attika 2 pozícióval csúszott le a második etapba jutásról. Míg Zengőék részéről Azcona megnyerte a Q1-et és Huff negyedik volt, Boldizs Bence senkinél nem tudott jobb időt futni, Jordi Gené pedig 19. lett az etapban.

A Q2-be a 4 Lynk&Co mellett tehát Norbi jutott be, Coronelt leszámítva az összes Audi, Huff és Azcona, valamint a Münnich Motorsport argentin részlege. Ezt az etapos is a Zengő húzta be, míg azonban Huff simán első lett Norbi előtt, addig Azcona volt az első kieső a hatodik pozícióban. Björk, Girolami és Urrutia jutottak tovább, míg a fordított rajtrácsos első sort kibérelte a Comtoyou a Magnus-Vervisch duónak köszönhetően.

A Q3-ban Urrutia lett a második a majdnem három tized előnnyel ismét domináló Huff mögött, Norbi- akit láthatóan nem viselt meg a motorerő csökkenés- harmadik, Girolami negyedik és Thed Björk ötödik.

Az első futam

Miközben Gilles Magnus nyerte az első futamot a Hungaroringen, a verseny egyik szemük nevet, másik sír helyzetett hozott Zengőéknek!

Nem láttuk a legkörömlerágóbb WTCR futamot a Ringen, viszont bőven van miről beszélni, főként Zengőéknek köszönhetően. Ugyanis Mikel Azcona második lett, legyűrve a dobogóért Yann Ehrlacher-t és Fréderic Vervish-t is, azonban Muller első kanyaros kilökése miatt gyanúsan büntetni fogják a spanyol fiatalt (Csaba a jövőből- végül nem büntették). A Vervisch elleni előzése- aminek következtében a belga Erhalacher-vel szemben elveszítette a 3. helyet is- is agresszív volt, azért azonban nem hisszük, hogy bármien szankciót kaphat a spanyol. A jó ereredmény mellett azonban a dráma is utolérte Zengő Zoli csapatát, hiszen Huff a hetedik helyen, Norbi mögött haladva törte ki első felfüggesztését, amivel nagy munkát ad a szerelőknek- remélhetőleg össze tudják rakni a Cuprát időben, hiszen Huff a délutáni futam pole-pozíciósa. Sajnos nem ilyen pozitív véget ért a történet…

Michelisz Norbi egy viszonylag eseménymentes futamon hatodik lett, Attika Tarquinivel nagyokat csatázva 13., míg Boldizs Bence a 17. helyen zárta a versenyt.

A pontszerzők: 🏆Magnus🥈Azcona🥉Ehrlacher-Vervisch-Björk-Michelisz-Urrutia-Guerrieri-Girolami-Monteiro-Engstler-Tarquini-Tassi-Vernay-Muller.

A második futam

És jött a dráma…

A helyszínen lévő Gergő kollégánk élőben láthatta, hogy a zengős szerelők kb. 10 másodperccel késték le a boxutca zárását Huff autójának javítása miatt. Amikor a brit kihajtott, már piros volt a lámpa… Emiatt a pole helyett csak a boxutcából rajtolhatott a 2012-es bajnok, viszont öröm volt az ürömben, hogy Norbi előtt így üres lett a pálya, ráadásul a tisztábbik ívről rajtolt.

Sajnos ennek sem örülhettünk olyan sokáig

Magyar szempontból rettenetesen alakult a 2. verseny a Hungaroringen. Huff drámája után Norbi Elantrájának kicsit kiforogtak a kerekei a rajtnál, a belső ívre húzódott, de túl nagy volt a tülekedés a féktávon és sajnos kiforgott a magyar versenyző. Mentségére szóljon, nem adta fel ezután sem és a 14. helyig felzárkózott, kettő pontot mentve.
Az élmezőnyben mindeközben Urrutiára senki sem lehetett veszélyes, egy nagyon nyugodt versenyt láthattunk. A második helyen Girolami, harmadikként pedig a kiválóan startoló Vervisch ért célba. A Zengősöket legalább Azcona negyedik helye kárpótolta valamennyire.
Tassi Attika kihozta a túlsúlyozott Hondából a maximumot a 10. hellyel, a harmadik magyar, Boldizs Bence 19.helyen zárt.

Ami a pontversenyt illeti, Urrutia a győzelmével pontegyenlőségbe került Ehrlacherrel, érdekes lesz, miként alakul majd ennek tekintetében a csapaton belüli erősorrend és támogatás.

A pontszerzők (aktualizálva a büntetések után): 🏆Urrutia🥈Vervisch🥉Azcona-Ehrlacher-Girolami-Muller-Björk-Magnus-Tassi-Monteiro-Berthon-Vernay-Michelisz-Engstler

A hétvége utóélete: avagy a büntetősdi

Öt másodperces büntetést kapott Girolami Norbi kilökése miatt- Azcona ezzel ismét dobogós!

Bár nem tűnik erősnek az argentin büntetése, az 5 másodperccel a másodikról egészen az ötödik helyig esik vissza a Münnich Motorsport versenyzője. A második pozíciót Frédéric Vervisch örökli meg, Azcona pedig ismét dobogós- még ha utólag is. Girolami büntetésének élvezője Yann Ehrlacher is: a francia azzal, hogy előre lép a negyedik pozícióba, visszaveszi a bajnokság vezetését a futamgyőztes Urrutiától.

A folytatásra elég sokat kell várni, legközelebb október második hétvégéjén, Mostban gurulnak pályára a WTCR autói.

Az időmérő, első futam és a hétvége utólete Csaba tollából született, míg a második versenyről B. Ádám írt nektek

Címlapkép forrása: a Touring Car Times weboldala

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.