A WTCR hivatalos szimulátor-bajnokságának kétszeres bajnokaként Gergőnek van némi rálátása a Hyundai i30 N TCR-re, igazi versenygép volánja mögött azonban eddig csak tesztek alkalmával ült. Elmondása szerint konkrét céljai nincsenek, csupán egy jól felépített, hibamentes hétvégét szeretne teljesíteni Csehországban.
“Ugyanazt a kormánykereket látom magam előtt az igazi autóban, mint amihez a számítógépen hozzászoktam, és ez nagyon megnyugtató, kellemes érzés. Eddig két teszten és egy shake down alkalmával vezettem az autót, amelyet 60-70 százalékban ismerhettem ki, úgyhogy van hová fejlődnöm. A mezőnyben biztos vannak nálam tapasztaltabb versenyzők, ezért konkrét célokat nem tűzök ki előre. Azt szeretném, hogy sikerüljön egy jól felépített, nagyobb hibáktól mentes hétvégét teljesítenem, amely során folyamatosan tudok előrelépni” – idézi Báldit a m1ra.hu.
A M1RA egyébként tavaly egyedülálló módon nyerte meg a TCR Eastern Europe bajnoki címét (Dušan Borković minden időmérőt és minden futamot megnyert), idén viszont eddig nem indultak a sorozatban, ugyanis a Pure ETCR-ben versenyeznek a Romeo Ferraris partnereként.

“Mivel a bajnoki cím megszerzésére már nincs esély a Swift Cup Europe-ban, úgy gondoltuk, hogy adunk Gergőnek egy nagy kihívást jelentő lehetőséget TCR-autóval, egyrészt, mert megérett rá, másrészt, mert megérdemli. Azt kaptuk Gergőtől idén, amit vártunk. A szimulátoros eredményei alapján tudtuk, hogy kivételes tehetség, és ezt az első pillanattól bizonyította valódi autóban is. Itt az idő, hogy megtegye a következő lépést” – fogalmazott a M1RA csapatfőnöke, Bári Dávid.
Nem Báldi lesz az egyetlen beugró Brnóban: rajthoz áll például a Cseh Ralibajnokság történetének legfiatalabb futamgyőztese, a mindössze 20 éves Petr Semerád is, aki a LEMA Racingtől kap egy Cuprát.