Gondolkoztam rajta, hogy mennyire vegyem sziruposra ezt az írást, hiszen tegnap a bejelentés idején estem át a fejemen, és így tudtam aludni rá egyet. Aztán rájöttem, hogy mivel amúgy is egy maximálisan szubjektív szösszenetet kaptok tőlem, és talán fiatalkorom legmeghatározóbb sportolójának visszavonulása a téma, nem fogom vissza magam semmilyen téren sem. 😀
Ugorjunk egyet vissza az időben, bő 15 évvel ezelőttre, amikor az akkor 5-6. osztályos Csaba már futamról-futamra követte az F1 eseményeit, azonban kimondott kedvenc versenyzője nem volt. Csapat szinten ferraris voltam nagyjából a “…Fernando is faster than you!” momentumig, a 2004-06 időszakban azonban kimondott kedvenc pilótám nem volt. Kedveltem Räikkönent, Buttont, mindkét Schumachert, kicsit később Massat is, azonban kb. arra az időszakra vezethető vissza, hogy sosem alakult ki nálam a fanatikus rajongás szindrómája. Kimit kedveltem, pár poszter is került vele a falra (mint ahogyan Schumacher, Button, Williams poszterek is voltak ott).
A laza stílusa már akkor is a régi idők nagyjait juttatta eszembe, bár egy zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy 2004-05 körül még jóval nagyobb volt az egyéniségeg aránya a mezőnyben- régen minden jobb vóóóót zárójel bezárva. Iskolás énemnek azonban szüksége volt arra az összekapcsolásra, hogy az amúgy szimpatikus Räikkönen odaigazol kedvenc csapatomhoz, méghozzá egy Schumacher helyére, tehát nem semmi űrt kellet betöltenie.
2007 alapvetően egy nagyon meghatározó szezon volt számomra, hiszen végre összejött a kedvenc csapat-szeretett pilóta kombó, közben az akkoriban (és igazából számomra azóta sem) kedvelt Alonso pedig pont a fő riválishoz került, tehát kialakult a nagy csata felállás és az akkor még számunkra tehetséges fiatalként elkönyvelt Hamilton megérkezésével és Massa viszonylag jó szezonjával ahhoz foghatót azóta sem láttunk az F1-ben. Sokan emlékszünk, hogy Kimi szempontjából mennyire tét nélküli évadzárót vártunk, remélve a csodát- ami aztán megérkezett. A számos, ehhez köthető konteót most az asztal alá seperve, amúgy sem volt azonnal lezárt a történet, már ha emlékeztek Rosberg és a két BMW illegálisnak megítélt üzemanyag vizsgálatára. Akkor élőben alig fogtuk fel, hogy ennyire sötét ló pozícióból (egy vörösebb lóval) bajnok lehetett Kimi és a rengeteg konteó miatt sajnos nem jól öregedett a címe. Mi a rajongói, és igazából a teljes F1-es közeg jelentős része elismerte, hogy egy bajnoki matériából igencsak sokkal megáldott zseni szerezte meg végre azt, amitől 2003-ban a fejlesztések elmaradása, majd 2005-ben a megbízhatóság megfosztotta, 28 évesen, nagyjából karriere fénypontján.
2008 felemás év volt a Ferrari, de pláne Kimi számára (égő kipufogó Franciaországban, a monacoi időmérős baleset, a rossz véget érő spái csata, falazás Szingapúrban stb.) és végső soron a csapat kihagyta a tizenegyest (a konstruktőri cím persze ért annyit, mintha a csatár a visszapattanót berúgná utána) a mezőny legjobb autójával. Majd a 2009-es bukta, illetve Massa drámája mindkét évben valahogy túlnőtte a Kimi címe által kapott médiafigyelmet. Aztán egyszer csak feleszméltünk, hogy 2010-ben nem csak a Ferrarinál, hanem az F1-ben sem lesz Kimi, és ekkor, a hiánya miatt is tűnt csak fel igazán, hogy mennyire szeretjük a Jégembert.
A két ralis éve viszonylag gyorsan elrepült, viszont számomra pont meghatározó időszakban történt mindez, mivel a 2012-es visszatérése már utolsó iskolás évem alatt történt, ősszel kezdtem az egyetemet, megváltozóban volt az életem (több 100 kilóméterre az otthontól) és valahogy ebben a régi-új csapatban, Boullier és Grosjean oldalán fura volt látni, idő kellett amíg megszoktam. Első F1-es (inkább ki mint vissza) vonulása után nem lett új kedvencem a szériában- igazából azóta sem- és pont ez a két év változtatott annyit rajtam, hogy már kevésbé fanatikusan, inkább elismeréssel, felnőtesebben szurkoltam neki. Ennek ellenére összben a 2012-es év egy nagyon jó emlék, egyben az utóbbi 10 év messze legjobb F1-es szezonja is volt. 2013-at immár egyetemistaként, F1 szempontból pedig egy Kimi győzelemmel kezdtem, amit akkor (pozitív értelemben) alig hittem, sajnos a szezon összességében elég kiábrándító véget ért (amivel szerintem minden nem Red Bull vagy Vettel rajongó egyetért), majd 2014-re megtörtént a nagy visszatérés a vörös lóra.
Alonsot ferraris évei alatt kezdtem igazán elismerni (bár sosem kedveltem meg) és az Fernando-Kimi felállás sokkal jobban hangzott, mint amit igazából vártunk tőle. Bár az új éra egy másik dominanciával indult, ferraris szempontból még nagyobb mélyrepülés volt. Egy évvel később pedig egy négyszeres bajnok ült Räikkönen mellé, aki Alonsonál is antipatikusabb volt akkoriban számomra, de mivel azt láttam, hogy jól megvannak Kimivel, nem gondoltam túl a dolgot. Eltelt két szezon és amikor már azt láttam, hogy a bajnoki esélyes Vettel miatt Kimire jár a rúd 2017-18-ban (Monaco, Hungaroring, Monza), ismét előjött belőlem a gyerekes utálat Vettelel szemben.
***Igazából a mai napig sem tudom egyértelműen eldönteni, hogy mit nem kedvelek Vettelben, aki egy jó ember, nagyon körültekintő és emberséges, kicsit a mai kor Jackie Stewartja, de közben számomra nincs meg benne egy négyszeres bajnok karaktere.***
2018 Austin egyfajta vígasz volt mindenre, de már túl későn érkezett, kicsit azt éreztük, hogy olyan volt, mint halottnak a csók, és én azt vártam, hogy a szezon végén szögre akasztja a sisakját a Jégember.Ehelyett kaptunk viszont nem kevesebb mint 3 alfás szezont, amiből az utolsó jelenleg is tart. Az igazság pedig az, hogy nem örültem, hogy Kimit a középmezőny sűrűjében fogom látni. 2019-nek még sok pozitív kicsengése volt, tavaly óta azonban rengeteget esett vissza a csapat, és bár voltak zseniális megmozdulásai mint a tavalyi Portugál Nagydíj rajtja és az az utáni első kör, túlzottan levezetés íze lett az egésznek. Mindez sajnos jobban kiemelte a mémes közösséget, akiknek Kimiről csak a Bwoah, a “…hagyjatok békén, tudom mit csinálok” és hasonló pillanatok ugranak be, meg persze az, hogy nem akar/képes összetett mondatokban beszélni. Utóbbit mondjuk eléggé elengedte az elmúlt években, még ha karakterének egyik alapvető eleme is volt. Kimi azonban Kimi maradt, akin azonnal látszott ha egy kötelező média eseményen éppen tele van a t*ke az újságírókkal, pl. a 2019 elején felvett Beyond the Grid részben sem feltétlen működött együtt TC-vel (sajnos ezt csatolni itt nem tudjuk, mert a FOM tiltja a videói beágyazását más felületen).
Azt már lassan mindenki tudta, hogy idén eljön a búcsú ideje, azt viszont még nem sejtjük, hogy más szériában akar-e teljes szezont futni az októberben 42. évét töltő bajnok. Jó kérdés, hogy egyáltalán mit élvezne igazán, amibe meg is éri maximális energiát fektetnie, ezért én lehet jobban örülnék, ha csak beugrana ide-oda alkalmanként.
Zárszó helyett köszönjük meg Kiminek ezt a majdnem 20 évet, rengeteg felejthetetlen emléket, és azt az embert, akinek világszinten sok millióan tudtak drukkolni, akkor is ha győzelmekért harcolt, és akkor is ha éppen arról mesélt, hogy 2013 elején történt olyan, hogy 3-4 napig volt másnapos két futam között. 😅
Viszlát bajnok, számunkra mindig is a száguldó cirkusz része maradsz!
Címlapkép forrása: a Scuderia Fans weboldala
