A bajnokságot vezető Dennis Hauger az utolsó pillanatban összerakott szenzációs körrel megnyerte az FIA F3 időmérő edzését Zandvoortban, egy tizeddel megverve az addig vezető David Schumachert. A norvég pilóta idei harmadik pole-pozícióját szerezte, míg Schumacher először végzett időmérőn az első kettő között.
Ayumu Iwasa felvezetésével vette kezdetét a kvalifikáció Hollandiában, az első gyorskörök után a három spái futamból kettőt megnyerő Jack Doohan vezetett Frederik Vesti előtt. Ekkor a mezőny nagy része a boxba hajtott friss gumikért, kivéve Haugert: a Belgiumban meglehetősen eredménytelen hétvégét produkáló premás 1:25.167-es időt rittyentett, amivel rögvest az élre állt. Sem Schumacher, sem Leclerc nem tudta őt megverni, de felzárkóztak mögé, a német ráadásul csak egy tizedet kapott. Schumacher viszont nem adta fel: második próbálkozásra az élre repítette a Tridentet, ezt a pozíciót pedig – mint később kiderült – az utolsó utáni pillanatig meg is tudta tartani.
A pilóták utolsó próbálkozásait némileg meghiúsította Hunter Yeany. A Charouz Belgiumban debütáló újonca a 3-as kanyarban megpördült és keresztbeállt a pályán, majd tovább tudott ugyan menni, de ekkorra már bemutatták a piros zászlót. Ekkor még több mint négy perc hátra volt az edzésből, a gumikból viszont sokat kivett a fölösleges felmelegítés és lehűtés, nem sokan fogadtak volna tehát arra, hogy Schumachert valaki meg fogja verni.

Hauger viszont ezt másképp gondolta: amint az óra lenullázódott, a norvég pilóta futóórája 1:24.580-nál állt meg, amivel megszerezte a pole-pozíciót. Schumachernek erre már nem volt válasza, és Victor Martins is csak a 3. helyre tudott bejönni, Hauger tehát örülhetett az újabb rajtelsőségnek és az újabb négy pontnyi előnynövelésnek. A francia mögött Doohan és Novalak következtek, a Trident tehát mindhárom autójával odaért a legjobb ötbe. A 6. helyen Caio Collet végzett, majd jött a szabadedzést megnyerő Jak Crawford, akit Smolyar, Iwasa, Leclerc, Sargeant és Cordeel követtek. Ez a tizenkét versenyző fog fordított sorrendben rajtolni a holnap délelőtti nyitóversenyen. Tóth László 28. lett.
Qualifying classification 👇#F3 #DutchGP pic.twitter.com/8pEmk3Egz6
— PREMA (@PREMA_Team) September 3, 2021
Az edzés nagy vesztese a bajnokságban 3. helyen álló Frederik Vesti, aki csak a 14. helyen végzett, így a három futamból kettőt ebből a pozícióból lesz kénytelen kezdeni. Számára a második futam lehet a kármentés, ahol a fordított rajtrácsnak köszönhetően még kiharcolhat egy jó rajthelyezést. A kvalifikáció történetéhez hozzátartozik, hogy Rafael Villagómezt az első és a harmadik futamon boxutcai rajtra kötelezték, mert az edzésen elmulasztott egy kötelező mérlegelést.