A Prema Powerteam versenyzője, Arthur Leclerc nyerte az FIA F3 zandvoorti hétvégéjének első futamát, miután szép védekezést bemutatva az egész versenyen át maga mögött tudta tartani Logan Sargeantet!
A versenyt a Campos Racing versenyzője, Amaury Cordeel kezdhette a pole-pozícióból, miután a tegnapi időmérő edzésen ő végzett a 12. helyen. Egy hete Spa-Francorchamps-ban ugyancsak egy Campos rajtolt az élről az első futamon, akkor Lorenzo Colombonak sikerült a futamot is megnyernie. Cordeelnek nem volt ilyen szerencséje: már a rajtnál elmentek mellette hárman, majd néhány kanyarral később összeért Aleksandr Smolyarral és megpördült. Az orosz utólag egy tíz másodperces időbüntetést kapott manőveréért, ráadásul még az autója is megsérült.
A vezetést a 3. helyről rajtoló Arthur Leclerc vette át, akinek a szezon során korábban volt egy paul ricard-i fordított rajtrácsos győzelme, valamint egy vasárnapi dobogója a Hungaroringen, ezen kívül azonban túlságosan sokat eddig nem mutatott fel. Mögötte Logan Sargeant tolakodott, a 3. helyre pedig a magyar hétvége nyitóversenyét megnyerő Ayumu Iwasa zárkózott fel. A japánt csapattársa, Jak Crawford követte, a DRS-vonat utolsó kocsijának szerepét pedig Caio Collet töltötte be.

Akcióval a két bajnokaspiráns szolgált, közülük is inkább Dennis Hauger. A norvég az időmérő megnyerése után most csak a 12. helyről rajtolhatott, de hamar sikerült egészen a 8. helyig felkapaszkodnia, Victor Martins mögé, a francia előtt pedig már Hauger kihívója, Jack Doohan haladt. A bajnoki éllovas a 14. körben meg is támadta a Formula-Renault Európa-kupa tavalyi bajnokát, egy pillanatra elé is került, azonban elfékezte magát, kisodródott a sóderágyba, és ahelyett, hogy nyert volna egy pozíciót, bukott egyet, merthogy elment mellette Clément Novalak.
Sargeant a 7. körben intézte első komolyabb támadását Leclerc ellen, amit a monacói sikeresen kivédekezett, miközben a harmadik premás autóval Oliver Caldwell egy nagyon szép előzést mutatott be a célegyenes végén Lorenzo Colombo ellen. A 16. körben pályára kellett küldeni a biztonsági autót, miután Johnathan Hoggard és Hunter Yeany ütköztek az első kanyarban és mindketten a falban kötöttek ki. A versenybíróság később megvizsgálta az esetet és az amerikait találták vétkesnek, aki így kapott egy háromhelyes rajtbüntetést a második futamra.

Az újraindítást követően Leclerc simán maradt az élen, Iwasa viszont megtámadta Sargeantet, de nem járt sikerrel. Leclerc így megszerezte idei második futamgyőzelmét, mögötte Sargeant végzett a 2. helyen, legjobb eredményét elérve a tavalyi belgiumi győzelme óta, a dobogó legalsó fokára pedig Iwasa állhatott fel. A 4. helyen Crawford futott be, majd következett Collet és Doohan. Hauger a Safety Car utáni újraindításkor megelőzte Novalakot, majd a következő körben a célegyenes végén Martins mellett is elment, így végül a 7. helyen ért célba, közvetlenül Doohan mögött. A maradék pontszerző helyeket Vesti és Caldwell csípték el.
Az esti versenyt majd a Carlin izraeli versenyzője, Ido Cohen kezdheti a pole-pozícióból, mellőle pedig Novalak rajtolhat majd.
Race 1 classification pic.twitter.com/uvxwcnPiiI
— PREMA (@PREMA_Team) September 4, 2021