Az Aston Martin cáfolja, hogy ajánlatot tett volna Fernando Alonsonak

A Holland Nagydíj hétvégéjén felmerültek a sajtóban olyan pletykák, melyek szerint Lawrence Stroll megkereste Fernando Alonsot, hogy év végén hagyja el az Alpine-t és 2022-ben legyen az Aston Martin versenyzője. Az érintettek azonban – ahogyan az ilyenkor lenni szokott – tagadják a híreszteléseket.

A szóban forgó értesüléseknek állítólag az adott alapot, hogy az Aston Martin tulajdonosát, Lawrence Strollt még a nyáron együtt látták ebédelni Fernando Alonso menedzserével, a korábbi Renault-csapatfőnök Flavio Briatoréval. Ez még azelőtt volt, hogy az Alpine bejelentette volna a kétszeres világbajnok maradását a 2022-es szezonra. Mint ismert, Alonso a szezon elején 1+1 évre írt alá, opciós joggal 2022-re, amit a nyári szünet alatt a felek közös megegyezéssel érvényesítettek. Az Aston Martin pedig továbbra sem jelentette be, hogy ki lesz jövőre a nyilvánvalóan maradó Lance Stroll csapattársa.

“A közösségi médiában megjelent hírekkel ellentétben Lawrence Stroll nem tett ajánlatot Fernando Alonsonak”

– jelentette ki határozottan az Aston Martin egyik szóvivője, akinek szavait a motorsport.com idézi.

“Lawrence a nyári szünet ideje alatt valóban ebédelt együtt Flavio Briatoréval Szardínián, ahogyan ezt már évek óta nagyon sokszor megtették. Lawrence és Flavio régóta jó barátok, ez is csak egy ilyen találkozás volt, semmi több.”

Sebastian Vettel jövője még nem tisztázott az Aston Martinnál [kép forrása: MakFormula1 – Formula-1 Image Story]

Az Aston Martin csapatfőnöke, Otmar Szafnauer a témával kapcsolatban elmondta, várhatóan a napokban leülnek tárgyalni Sebastian Vettellel a jövő évi szerződés véglegesítése ügyében.

“Az utóbbi időkben sok előrelépés történt az ügyben. Noha nem szeretek a részletekről beszélni, de várhatóan az elkövetkezendő hetekben több kulcsfontosságú tárgyalásunk is lesz, és amint túl leszünk ezeken, biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk tudni tenni a megfelelő bejelentéseket”– fogalmazott.

Címlapkép forrása: MakFormula1 – Formula-1 Image Story

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email