🇳🇱 F3: Hauger simán nyert és óriási lépést tett a bajnoki cím felé

Nem rágtuk le a körmünket izgalmunkban az FIA F3 zandvoorti hétvégéjének zárófutamán, amelyen három körrel a vége előttig gyakorlatilag az égvilágon semmi nem történt.

A futamot a bajnoki ponttáblázatot vezető Dennis Hauger kezdhette az első helyről, mellőle pedig a tridentes David Schumacher rajtolhatott. Hauger első számú bajnoki kihívója, Jack Doohan csak a 6. pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását. Az indulásnál az első három sorrendje maradt, Doohan azonban két helyet is bukott, ugyanis elment mellette Clément Novalak és Aleksandr Smolyar is. Mögöttük Jak Crawford haladt a 7. helyen, akit féltávnál megelőzött Caio Collet, miután előzőleg már Logan Sargeantet is megelőzte. A 18. körben Crawford mellett Sargeant is elment, ezt követően pedig rövid ideig sárga zászlók voltak érvényben, miután Juan-Manuel Correa az első kanyarban kiforgatta Matteo Nanninit. A HWA-s kiesett, az amerikai pedig kapott egy tíz másodperces időbüntetést.

A döntött Hugenholtz kanyar, számos akció helyszíne [kép forrása: FIA F3 hivatalos honlapja]

Hauger féltávnál már két és fél másodperccel vezetett Schumacher előtt, akit Martins folyamatosan üldözött, de egy-két gyengécske kísérletet leszámítva nem jutott előzési lehetőség közelébe. Négy körrel a vége előtt Hauger előnye már majdnem öt másodperc volt, látszólag biztossá vált tehát a norvég győzelme. Martins próbálkozott továbbra is kitartóan, de Schumacher minden ívet zárt. Ez egészen a 22. körig tartott, amikor a francia elveszítette a türelmét, és ott próbált előzni, ahol ezt nem lehet megtenni. A két autó a Hugenholtzban összeért, Schumacher autója megbicsaklott. A német kiváló reflexszel megmentette autóját a keresztbeállástól, az ellenkormányzástól azonban a Trident elindult jobbra, a fal felé, innentől pedig már nem lehetett megmenteni. Az egészből Novalak profitált, aki mindkettejüket megelőzte.

Jöhetett a virtuális biztonsági autó, ami be is betonozta a végeredményt. Hauger idén negyedszer nyert, ezzel tovább növelte előnyét összetettben. Novalak egymás után másodszor végzett a 2. helyen, ezzel feljött az összetett 3. helyére, míg Martins hiába jött be harmadiknak, utólag kapott egy tíz másodperces időbüntetést, amivel visszaesett a 10. helyre. A dobogóra ennek köszönhetően Smolyar állhatott fel, némileg kozmetikázva az előző két futam nullázását, míg Doohan a 4. helyével mentette ugyan a menthetőt, de nagyon nehéz dolga lesz Szocsiban. Újabb erős futamot teljesített, ezzel már zsinórban hat pontszerzésnél tart Collet, aki 5. lett, míg idei legjobb vasárnapi eredményét elérve Sargeantet a 6. helyen intette le a kockás zászló. A 7. helyen végzett, ezzel idén először mindhárom futamon pontot szerzett Crawford, őt követte Frederik Vesti, majd Arthur Leclerc és a megbüntetett Martins.

https://www.grandprixzona.hu/://twitter.com/PREMA_Team/status/1434447663831953410
A harmadik futam végeredménye

Az összetettben Haugernek 193-, Doohannek 150 pontja van. A különbség tehát 43 pont, ami azt jelenti, hogy Hauger egyik keze lényegében már a trófeán van. A 3. helyen Novalak 122 ponttal rendelkezik, őt holtversenyben, 117-117-tel követi Martins és Vesti, majd következik a 107 pontos Smolyar. A csapatok értékelését a Prema 25 ponttal vezeti a Trident előtt, míg a 3. helyért zajló csatában az ART Grand Prix 29 ponttal előzi meg az MP Motorsportot. Folytatás három hét múlva Szocsiban!

Címlapkép forrása: PREMA hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email