Szolid pontszerzés, de elégedetlen pilóták a Ferrarinál!

Felemás érzésekkel távoztak a ferrarisok Hollandiából. Bár a csapat erős pontszerzéssel végezte a futamot, rengeteg pontot hozva legnagyobb riválisukon, a McLarenen, mind Leclerc, mind pedig Sainz elégedetlen volt az elért eredményeikkel. A versenyzők a futam utáni interjúk során adtak hangot a csalódottságuknak.

Charles Leclerc (P5): “A tempóval elégedett voltam, de ezzel az 5. hellyel nem igazán, mert tempóból a legjobbak voltunk a középmezőnyben és benne lehettet volna a 4. hely is. Ha tegnap jól összerakjuk az időmérőt és ki tudjuk autózni, ami ma bennem volt, de miután nem tudtunk közel kerülni Gaslyhoz, ezért ez nem jött ma össze. A pálya viszont nagyon élvezetes, és a hangulat is nagyszerű volt. Csak remélni tudom, hogy Monzában ugyan ez fogad majd minket!”

Carlos Sainz (P7): “Őszintén szólva nem nagyon élveztem ezt a mai napot. Nem volt meg a tempóm, és szinte csak csúszkáltam a pályán, úgyhogy ma nem éreztem otthonosan magam az autóban a hétvége többi részéhez képest. Ezt ki kell elemeznünk a srácokkal, mert bár idén először történt ilyesmi ezt nem engedhetjük meg magunknak. Az egész versenyen küzdöttem a jó tempóért, és a vége felé sajnos a gumik is elfogytak, úgyhogy remélem megtaláljuk mi volt a gond és a következő hétvégére, Monzára ezt a gondot megoldjuk.”

Leclerc és Sainz is csalódott volt a futamot követően, ezért Monzában még jobb eredményeket szeretnének elérni az olaszok! [kép forrása: Scuderia Ferrari Twitter oldala]

A csapat egyébként Pierre Gasly startégiáját követve egy kiállásos startégián tartotta mindkét pilótáját.A különbség abban rejlett, hogy a Leclerc-Sainz páros a kemény keveréket kapta a boxkiállásnál, szemben a franciával, aki közepesre váltott és azzal ment végig több mint 50 kört a verseny hátralévő részében.

A Holland Nagydíjon elért eredményükkel a Ferrarisoknak 181,5 pontjuk van és 11,5 ponttal megelőzve állnak a McLaren csapata előtt a csapatok világbajnokságának harmadik helyén.

[Címlapkép forrása: Scuderia Ferrari Twitter oldala]

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.