Szerda délután megerősítésre került, hogy a BMW 2023-ban bemutatkozó LMDh-prototípusát a Dallara fogja megépíteni. A bejelentés egyelőre semmilyen technikai részletet nem tartalmaz, így azt sem tudjuk még, hogy az autóban milyen erőforrás fog dolgozni.
„Örömmel jelentjük be, hogy megtaláltuk a partnerünket az LMDh projektünkhöz. A Dallara támogat minket a motorsport iránti elhivatottságunkban, professzionalizmusunkban és nagyratörő ambícióinkban, illetve hozzánk hasonlóan teljes mértékben elkötelezett az iránt, hogy 2023-ban új sikersztorit írjunk a BMW Motorsport történelemkönyveibe” – fogalmazott Markus Flasch, a BMW motorsport programjának vezetője.
Flasch hozzátette, a Dallarával történő megállapodás fő szempontjai az olasz cég motorsportok terén elért tapasztalata, valamint az együttműködésre való hajlam volt, elmondása szerint ugyanis a Dallara képviselői az első pillanattól kezdte rajongással tekintettek a BMW projektjére. A BMW a projekt élére Maurizio Leschiuttát nevezte ki, aki a kétezres évek elején a Maserati MC12-es sportautó fejlesztésekor már dolgozott együtt a Dallarával.